Átalakítják az Erkel színházat, aminek következtében utcára került a nemzetközi fellépőkkel dolgozó jazz-fesztivál.
Mi történt? Időpont és helyszínváltoztatásra kényszerültek a Jazzfest Budapest programjában szereplő Avishai Cohen, Dhafer Youssef és e.s.t. 30 koncertek, derült ki a szervezet Facebook posztjából.
Amíg nincs végleges döntés, felfüggesztik a jegyértékesítést ezekre a koncertekre.
„A Jazzfest Budapest sosem politizált, ezután sem fog. Már csak azért sem, mert ami a közönségnek bal, az a zenésznek jobb. Ami a zenésznek bal, az pedig a közönségnek jobb. Egyetlen célunk van, a valódi értékek közvetítése, értékes produkciók létrehozása” – írják.
Kontextus. A kormány egy határozattal ez év elejétől elvette az Erkel Színházat az azt üzemeltető Operától és egy új, akkor még nem létező cégnek adta át, hogy egy újabb musical színházat hozzon létre benne. A Jazzfest másfél héttel ezelőtt még azt az információt kapta meg, hogy rendben lemehetnek a megtervezett előadások, ám tegnap – másokkal együtt – kaptak egy tájékoztató levelet az új menedzsmenttől, hogy április 18-tól felújítják a színpadot, ezért az összes oda tervezett előadást kiteszik a házból.
Mint írták, „az Erkel Nonprofit Kft., mint jogutód, nem foglalkozik a szerződéses sérelmekkel, nem foglalkozik azzal, hogy a nemzetközi produkciók megvalósítása évekre előre zajlik, hogy az milyen költségekkel jár.”
A fesztiválról. Kleb Attila idén már harmadik éve szervezett akkora jazzfesztivált, amekkora rég nem volt Magyarországon. A csaknem százmilliós költségvetésű JazzFest Budapesten több mint hetven fellépő zenélt a város tizennyolc kisebb klubjában és nagy koncerttermében, és az alapítók máris számos nagy nemzetközi jazzfesztiválra juttatták el a magyar jazzmuzsikusokat.
A fesztiválguru most azt tűzte ki célnak, hogy a fiatal tehetségeknek minél több külföldi fellépési lehetőséget találjon. Erre fiával, Kleb Mátéval alapított ügynökséget – és cégektől is gyűjtene nemes céljához támogatást. A Jazzfestről készült portrénkat itt olvashatjátok.
The post A Jazzfest húzta a rövidebbet az új kormányzati musical-politika miatt appeared first on Forbes.hu.
![Loading RSS Feed](https://friss-hirek.hu/wp-content/plugins/wp-rss-retriever/inc/imgs/ajax-loader.gif)
![Loading RSS Feed](https://friss-hirek.hu/wp-content/plugins/wp-rss-retriever/inc/imgs/ajax-loader.gif)