A kéziszövetség nem tartott rá igényt, Szegeden folytatja a BL-győztes mesteredző

Hétfőn még szomorú poszttal jelentkezett közösségi oldalán Zsiga Gyula, a Dunaferr női csapatával 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert mesteredző, aki pályafutása során dolgozott montenegrói szövetségi kapitányként, illetve a magyar válogatott edzőjeként is.

A 65 éves szakember azt írta, nyolc éven át dolgozott felelős beosztásban a Magyar Kézilabda Szövetségében, volt szakmai igazgató, majd utánpótlás-fejlesztési igazgató végül tanácsadó.

A mai napig vártam, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség kiad egy velem és a szerződésem megszüntetésével kapcsolatos tájékoztatót, kommünikét, de hiába

– írta elkeseredetten.



Pénteken aztán az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának honlapja arról számolt be, hogy januártól a helyi Akadémia sportigazgatójaként dolgozik majd, a szakmai felügyelet mellett elsősorban az utánpótlás edzők mentorálása lesz a feladata.

„Teljesen véletlen alakult végül így. Egy egészen más téma miatt október végén beszéltem telefonon Kárpáti Krisztiánnal, a PICK Kézilabda Akadémia vezetőjével és kérdezte, hogy mi lesz a munkám, hiszen az MKSZ-nél véget ért a pályafutásom. Én pedig azt válaszoltam, hogy privátban, de szeretném folytatni azt a szaktanácsadói munkát, amit eddig is végeztem” – nyilatkozta.



Ezután felgyorsultak az események, Kárpáti Krisztiánnal többször találkozott és egyeztetett, és az első megbízatása június végéig szól majd, amelynek során egy egymásra épülő szakmai irányvonalat szeretnének kialakítani.

A cél az, hogy a szegedi utánpótlásból több fiatal tehetség kerüljön be az akadémiai közegbe. Ez egy nemes feladat.

Hozzátette, mindig is izgulós volt, de nagyon várja a kezdést, hiszen szeretne megfelelni a saját elvárásainak, és szeretne sokat tenni a szegedi kézilabdáért.”

Kapcsolódó
Zsiga Gyula: Most nincsenek egyéniségek a kézilabdában, megöljük őket
Az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatója szerint menedzselni kellene a fiatal kézilabdaedzőket, hiszen csomó tehetség van köztük.

The post A kéziszövetség nem tartott rá igényt, Szegeden folytatja a BL-győztes mesteredző first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed