Idén 30 éves a TASZ, teljes nevén a Társaság a Szabadságjogokért, azért jött létre, hogy a legkiszolgáltatottabb embereken segítsen – azokon, „akiknek sorsát nem kíséri részvét és figyelem”, ahogy maguk mondják. Az elmúlt 30 évben a TASZ jogvédők kis csoportjából hatékony, a társadalomra is hatással bíró szervezetté fejlődött. Két évtizeddel ezelőtt az emberek hosszú sorokban várakoztak heti két ügyvédi fogadóórájukra, ma pedig e-mailen és telefonon nyújtanak jogsegélyt, képviselnek fontos társadalmi ügyeket, és érvényesítik jogainkat a bíróságokon. Emellett online tudástárukban 30 nagy témakörben, közérthető nyelvezettel és ingyenesen tájékoztatják a nyilvánosságot a mindennapi életünket is meghatározó emberi jogi kérdésekről.
„Évente körülbelül 4-5 ezer embernek nyújtunk jogsegélyt – ez a legfontosabb tevékenységünk. Azzal foglalkozunk, ha az állam nem teljesíti a polgárokkal szembeni kötelezettségeit, vagy indokolatlan mértékben avatkozik be a polgárok életébe” – mondja Dojcsák Dalma ügyvezető igazgató, aki egykor gyakornokként csatlakozott a TASZ-hoz. Emlékezetes ügyeik között szerepel a 2006-os rendőri túlkapások áldozatainak képviselete, az otthonszülés jogi támogatása, a kórházi fertőzések témájának felkarolása, és a szegénység miatt családjukból kiemelt gyermekek visszajuttatása a szüleikhez. Ellenzéki politikusként még Orbán Viktort is képviselték egy olyan ügyben, amiben a politikai szólás szabadságát kellett megvédeni.
„Ingyenes jogi segítséget nyújtunk magánszemélyeknek tanácsadás, bírósági vagy hatósági képviselet formájában. Hogy mely ügyekben nyújtunk képviseletet, sok szempont mérlegelésével döntjük el, és sajnos nem mindenki kérésének tudunk eleget tenni. Ugyanakkor évente több ezer embernek adunk jogi tanácsot, ami nekünk is hasznos: ezáltal látjuk, mely alapvető jogokat érintő problémák érintik leginkább az embereket. Vannak olyan ügyeink is, amelyekben a hozzánk fordulók közvetlen segítésén túl az alapvető jogok érvényesülésének anomáliáira hívjuk fel a figyelmet, és szeretnénk elérni, hogy változzanak a jogszabályok, vagy a joggyakorlat. Az elmúlt harminc évben számos eredményt értünk el, például egy nyertes perünk következményeképpen teremtették meg a biztonságos otthonszülés jogi feltételeit. Emellett a sajtószabadságért is kiálltunk: legutóbb a Forbes képviseletében értünk el sikert, amikor a bíróság kimondta, hogy a gazdag, hatalommal bíró személyek nem tilthatják meg a sajtónak, hogy a vagyonukról írjanak. A konkrét esetben Bige László, a »műtrágyakirály« azért perelt, mert a lap 2020-ban a leggazdagabb magyarok listájára tette őt” – mondja Szabó Máté szakmai igazgató.
SEGÍTSÜNK, HOGY SEGÍTHESSENEK!
A tanácsadáson és a jogi ügyek vitelén kívül a TASZ kulcsfontosságú tevékenysége a tájékoztatás, a jogszabályok „emberi nyelvre” fordítása. „A covidjárvány idején a karantén, a kijárási tilalom és más intézkedések komolyan érintették az egyének életét, és a szabályok gyorsan változtak, sokszor érthetetlenek voltak. A Magyar Közlöny gyakran csak késő este jelent meg a másnaptól érvényes rendeletekkel. Ilyenkor hajnalig értelmeztük ezeket, és készítettünk róluk közérthető tájékoztatókat a honlapunkra, ezeket pedig elképesztő számban töltötték le már másnap” – meséli Szabó Máté. „Ez inspirált minket a honlapunk tudástárának fejlesztésére, ahol rengeteg témában nyújtunk hiteles és közérthető tájékoztatást a tiltakozás jogi lehetőségeitől a GYES számításán át a betegjogokig. Az abortuszról szóló útmutatónkat évente több százezren töltik le” – teszi hozzá Dojcsák Dalma.
„Bár célunk egy olyan jövő, amiben mindenki egyenlő és szabad, nekünk a jelenben kell élnünk: aki most szorul a segítségünkre, annak most segítünk. Ezt akkor tudjuk folytatni, ha a munkánk anyagi feltételeit rendszeres és kiszámítható adományok biztosítják. A külföldi adományok mellett nélkülözhetetlenek számunkra a magyar magánemberek adományai. Úgy gondoljuk, akik megtehetik, azok felelősséggel is tartoznak azért, hogy együtt segíthessünk nehezebb helyzetben lévőknek. Támogathatják ezt a munkát egyszeri vagy rendszeres pánzátutalásokkal, az szja 1%-ának felajánlásával, céges támogatással, vagy a SZABAD merchandise termékeink révén is” – mondja Dojcsák Dalma.
The post A kiszolgáltatottak segítése mindannyiunk felelőssége appeared first on Forbes.hu.