A kormány felmentést adott magának az államháztartási törvény szabálya alól

Megjelent csütörtök este egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben az államháztartásról szóló törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról.

A kormány úgy döntött, hogy az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt az államháztartási törvényről szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseit a 2. §-ban meghatározottak szerint kell alkalmazni.

2. § Az Áht. 29. § (1) bekezdésében meghatározott egyedi határozatot a Kormánynak a 2024. évben nem kell kiadnia.

Megnéztük a törvényt, hogy milyen szabály alól adott mentességet magának a kormány. Kiderült, hogy november 28-án a középtávú tervezés szabályait írták át erre az évre, utólag.

29. § (1) A Kormány április 30-áig egyedi határozatban megállapítja a központi költségvetés – a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított fejezetek szerinti bontású – bevételeinek és kiadásainak, valamint költségvetési egyenlegének a költségvetési évet követő három évre tervezett összegét. A Kormány ezen határozatában indokolja, ha egy adott év vonatkozásában eltér a megelőző évben az adott évre meghatározott főösszegek valamelyikétől.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet péntektől hatályba lépett. Az alapján idén egyáltalán nem tesz eleget a kormány a törvény középtávú tervezést előíró paragrafusának.

The post A kormány felmentést adott magának az államháztartási törvény szabálya alól first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed