Nem fogadta be a Kúria a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét abban az ügyben, amely során azt kifogásolták, hogy a kecskeméti Líra könyvesbolt annak ellenére is árusított egy LMBTQ-karaktert megjelenítő könyvet, hogy az üzlet 200 méteres körzetében iskola és templom is található. A könyvesbolt lefóliázva árusította Francesca Cavallo és Elena Favilli Esti mesék lázadó lányoknak című, magyar nyelven 2016-ban megjelent könyvét, és az abban lévő száz történetből az egyik egy transznemű fiatalról szól.
A hivatal ötmillió forintos büntetést szabott ki a Lírára, mely azonban pert indított az ügyben, és ebben tavaly februárban a Fővárosi Bíróság, majd márciusban, a Győri Törvényszék is a cégnek adott igazat, így nem kellett kifizetniük a büntetést. Legutóbb októberben a Szegedi Törvényszék is úgy döntött, a bírságot jogtalanul rótták ki a könyvkereskedőre.
A kormányhivatal azonban felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, melyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a Líra keresetének elutasítását vagy új eljárás lefolytatását kérték. A Hvg.hu csütörtökön arról adott hírt, hogy a Kúria elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy a felülvizsgálat lefolytatását nem látták indokoltnak. Az indoklás szerint a rendkívüli perorvoslati eljárást önmagában nem alapozza meg az, hogy a kormányhivatal nem ért egyet a jogerős ítéletben jogértelmezésével.
The post A Kúria a Líra javára ítélve elutasította a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét first appeared on 24.hu.