„A polgárháború egészen addig pusztán szimuláció, ameddig szavakban tesszük. De mindig a szavakból támadnak később a tettek is” – mondja újévi podcastunkban Hatos Pál. A történésszel decemberben megjelent Hideg polgárháború – Csonka-Magyarország születése 1919–1922 című új könyve nyomán beszélünk testvérharcokról, a kultúra alapjairól, túlélésről és a magyar nyelv misztériumáról. Műsorvezető: Ablonczy Bálint, Borbás Barna.

Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak! Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található. A podcast Youtube-on is fent van!

Részletek a műsorból:

Hideg polgárháború: miért pont ez a jelzős szerkezet írja le leginkább Magyarország 1919 és 1922 közötti történelmét?

A polgárháború olyan fogalom, olyan értelmezési keret, amelyet gyakran mellőzünk. Elfelejtjük, hogy mennyire áthatják az európai, a nyugati társadalmakat a testvérharcok. Emlékezzünk a római történelem kezdetére: Romulus anyonüti Remust! Folytathatnánk a sort magyar történelem ősi, legendássá vált összecsapásaival az István–Koppány vetélkedéstől a Vata-féle pogánylázadásig. […] A vörös- és a fehérterroban magyar magyart ölt szó szerint.

Aztán konszolidáció jött, nem?

A Bethlen István-féle konszolidáció kompromisszum volt, amivel senki nem volt elégedett, legfeljebb akkor, hogyha a középosztályi polgár újra tudott nercbundát venni, vagy esetleg perzsa szőnyeget a lakásába. A háborús rokkant, aki hazatért, azt érezte, hogy most meg tudja termelni egy kis sovány tehénnel az egyhektáros földjén a családja betevőjét. Tehát, hogy volt valamifajta boldogság. De nem erre vágytunk. És azt se felejtsük el, hogy ez az időszak – ahogy a könyvem alcíme is mondja – a Csonka-Magyarország születése. Megszületik egy független ország, amire – úgymond – vágytunk, amelyről Bocskai, Bethlen, Rákóczi, Kossuth szabadságharcai mesélnek: végre nem függünk senkitől! Mégsem tudtunk neki örülni, mert közben elveszett Nagy-Magyarország. Pontosabban az, amit Nagy-Magyarországnak hittünk.

hirdetés

Azt írja a könyvben: „A hideg polgárháború háború akkor is, ha már nem kíséri naponta újabb és újabb vérfürdő. A hideg polgárháború világában a barát és ellenség közötti emberi viszonyok a senki földjévé válnak. Veszélyes helyekké, mert nincs egyrészt-másrészt, a politika által birtokba vett területen csak a barát és az ellenség rideg perspektívája érvényes.” Egy választási évben, ami most jön, ennél aktuálisabb megfogalmazás kevésbé lehet!

Nem a választási év teszi sajnos ezt aktuálissá, hanem az, hogy a magyar értelmiség viszonyaiban ez a szemlélet uralkodik. Sőt, most már generációs feszültségként is uralkodik, […] arról nem is beszélve, hogy évtizedes barátságok mennek tönkre ebben. És valóban, az ember lassan, vagy nem is olyan lassan, magáévá teszi azt a dolgot, hogy aki máshogy gondolkodik, az nem lehet a barátom, azzal nem beszélhetek akár a sakkról, vagy nem beszélhetem át vele mondjuk az érzelmi életem válságát. Ő valahol az ellenség földjén bujdokol, vagy ott készíti elő azt, hogy engem lelőjön. A polgárháború persze még csak szimulációs játék most, hiszen – hála Istennek – csak szavakban tesszük. De mindig a szavakból támadnak később a tettek is.

„Újra alvajáróként lépegetünk új aranykort emlegető, s káoszt hozó nagy ígérgetők nyomában” – írja. Elég baljós.

Igen, egy kicsit pesszimista vagyok. De az is igaz, hogy ha megnézzük az európai kultúra alapkönyvét, akkor az egy apokalipszissel végződik. […] Igaz, a magyar történelemben sok győztes csata is volt. Hadik huszárait nagyon szeretem. Nagyapám az első világháborúban is harcolt, a második világháborúba is behívták és szolgálatot teljesített 43-44 évesen. Abszolút tisztelem a magyar vitézséget, de én azt érzem, ahogy Ottlik Géza is érezte, hogy mi a túlélés népe vagyunk. Hol vannak ma már az oszmánok? A Szovjetunió? Szekfű Gyula 1946-ban azt gondolta, hogy 150 évig fog tartani, és nem tartott annyi ideig. Hol van a náci Németország? A magyarság, mint nép, mint közösség viszont létezik, ez bizonyos értelemben – és ezért biztosan racionális elmék a fejemre fognak koppintani – misztérium. Itt vagyunk ezzel a gyönyörű, teljesen társtalan nyelvünkkel. […] Ehhez talán nem is kell még egy hősi temetőt hozzáadni, elég, ha ezt tudatosítjuk, és ettől boldogok vagyunk.

Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>