A piaci igényekhez alkalmazkodva egyre több bank nyújt akár 15 millió forintos személyi kölcsönt az ügyfeleinek.
Mi történt? A piaci igényekre reagálva már három banki is kínál 10 millió forint feletti személyi kölcsönt. A BiztosDöntés.hu elemzéséből kiderül, hogy a lassan eltűnik a különbség a személyi kölcsön és a szabad felhasználású jelzálog hitel között, legalábbis ami a kamatot és az összeget illeti. Ugyanis a 10 évre igényelt, 10 millió forint összegű jelzáloghitel kamata 10 százalék fölé is felkúszik, miközben a személyi kölcsönök kamata már betekint a 10 százalékos határ alá.
Növekvő kölcsönök. A szabad felhasználású jelzáloghitelt igénylők egyre nagyobb összegeket vesznek fel. Míg az átlagos hitelösszeg tavaly januárban 15,38 millió forint volt, idén januárban már átlagosan 17,04 millió forint hitelösszegre kötöttek szerződést az igénylők.
A személyi kölcsön adta kereteket tehát úgy tűnik, hogy kinőttük, már nem elég a korábban általánosnak számító maximum 6-7 millió forint. Nem is csoda, hiszen a személyi kölcsönnél gyakori hitelcélokra, mint amilyen az autóvásárlás vagy a lakásfelújítás, már igazán elég ekkora összeg. Egy elektromos autó vásárlásával vagy egy teljes lakásfelújítással könnyen meghaladhatjuk a 12 millió forintot – mutat rá Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Az új sláger: személyi kölcsön. A 2025 januári adatok szerint mindössze 6,6 milliárd forint értékben igényeltek szabad felhasználású jelzáloghitelt, személyi kölcsönből ugyanebben a hónapban viszont 74 milliárd fogyott. Ennek megfelelően már több bank emelte fel a nála igényelhető személyi kölcsön maximumát. Az Erste például március 24-től 15 millió forintig nyújt személyi kölcsönt. Szintén 15 millió forint a maximális személyi kölcsön összeg a CIB Banknál. Legfeljebb 12 millió forint igényelhető az UniCredit Banknál, a Raiffeisennél és az OTP Banknál is, 10 millió forint pedig szinte már minden banknál elérhető, holott korábban ez volt az elméleti maximum, amit csak kevés bank biztosított.
The post A magyaroknak már nem elég a 12 milliós kölcsön appeared first on Forbes.hu.

