A Samsung és az Apple harcol azért, hogy elsőként kínálja ezt a fontos okosóra funkciót

Napjainkra a felsőkategóriás okosórák rendkívül sokat fejlődtek az első generációkhoz képest, az elmúlt néhány évet nézve pedig kijelenthető, hogy manapság az egészség a fő téma. Szinte minden napra jutna egy hír, hogy éppen kinek az életét mentették meg és miként.

A klasszikus vércukormérés nem egy kellemes folyamat, de sokaknak muszáj naponta több alkalommal is átesni rajta. Az okosórák kapcsán egy ideje már hallani lehet arról, hogy a legfejlettebb megoldások között hamarosan megjelenhet a nem invazív vércukorszint-érzékelő, az Apple és a Samsung pedig állítólag fej-fej mellett fejleszti saját megoldását. Mindkét óriás célja, hogy a másik előtt mutassa be saját fejlesztését és még több felhasználót csábítson el a riválistól.

Mind az Apple, mind a Samsung azt reméli, hogy a tesztek fájdalmát és költségeit olyan optikai leolvasókkal tudja kiváltani, amelyek képesek megnézni az Apple Watch vagy a Samsung Galaxy Watch felhasználójának vérét, és pontosan jelenteni az aktuális vércukorszint-értékét. A Samsung Health San Joséban tartott fórumán Hon Pak vezető alelnök elmondta, hogy a Samsung előrelépést tett a nem invazív vércukorszint-mérő fejlesztése terén, és ha cégének sikerül bebiztosítani és implementálni a technológiát, akkor a Galaxy Watch-hoz készült nem invazív vércukorszint-ellenőrző rendszerük „megváltó” lesz.

„Amitől igazán izgatott vagyok, az az, hogy a csapatunk egy nem invazív, optikai alapú folyamatos glükózmonitoron dolgozik. Nem tudom megmondani a bevezetés időpontját, de nagyon izgatott vagyok az általunk elért eredmények miatt, és ez, ha jól csináljuk, megváltoztatja a világot.” – Hong Pak SVP, Samsung.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed