A szükségállapotot hirdető dél-koreai elnök elmozdítását indítványozza a parlamenti ellenzék

Jun Szogjol dél-koreai elnök elmozdítását célzó indítványt nyújtott be a szöuli parlamentben szerdán hat ellenzéki párt, amelyek képviselői azt állítják, hogy az államfő „súlyosan és nagymértékben megsértette az alkotmányt” azzal, hogy előző nap szükségállapotot akart bevezetni az országban.

Az ellenzék azzal érvel, hogy Jun Szogjol azért hirdetett szükségállapotot kedden este, hogy kibújjon az ellene és a családja ellen folyó nyomozás alól, ezért lemondásra szólította fel.

Nem állt fenn semmi olyan előfeltétel, például háborús helyzet, fegyveres lázadás vagy nagyobb országos vészhelyzet, amely az alkotmány alapján indokolttá tette volna ezt a lépést, áll az elnök elmozdítását célzó beadványban, melyről pénteken vagy szombaton szavaznak.

Jun Szogjol helyi idő szerint kedd este a YTN televízió élőben közvetített műsorában jelentette be, hogy szükségállapotot hirdet ki az országban, arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát bénító, Észak-Korea-barát államellenes erőket. A dél-koreai parlamentnek a 300-ból 190 jelen lévő tagja helyi idő szerint szerdára virradóra határozatot fogadott el a szükségállapot feloldásáról, majd a rendelkezést maga az államfő néhány óra múlva visszavonta, és a rendkívüli jogrend fenntartására kivezényelt katonákat visszahívták.

Az államfő lemondását tüntetők is követelték a főváros utcáin: a tiltakozók Szöul belvárosában gyertyafényes demonstrációt tartottak, hasonlóan ahhoz a 2017-es megmozduláshoz, amelynek alkalmával Pak Kunhje volt államfő távozását követelték, majd az elnöki palotához vonultak. A Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint az elnök kabinetfőnöke és kulcsfontosságú tanácsadói tömegesen nyújtották be lemondásukat, és a védelmi miniszter is lemondott.

(MTI)

The post A szükségállapotot hirdető dél-koreai elnök elmozdítását indítványozza a parlamenti ellenzék first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed