Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke szerint Donald Trumpot soha nem szabad lebecsülni, ahogy Amerikával szemben fogadni se okos dolog.
Az amerikai elnöknek meg kell erősítenie és fel kell készítenie a hazai iparát egy esetleges háborús helyzetre, továbbá meg kell gazdaságilag gyengítenie Kínát amennyire csak lehet, mielőtt annak hadserege készen állna Tajvan elfoglalására. Interjú.
Forbes.hu: 2022 március elején beszélgettünk utoljára. Akkor jelent meg A nagy háború százéves nyomában – Szarajevótól Trianonig című könyved első kötete, és akkor volt friss Oroszország inváziója Ukrajna ellen. Azóta már megjelent a második köteted is, de semmivel nem lett jobb a helyzet a világban. Sőt, a geopolitikai gócpontok sokasodtak. Az ukrajnai háború azóta kiegészült egy vámháborúval, új világrend látszik épülni, és a tőkepiacok is a fejük tetejére álltak. Mit szóltál Donald Trump bejelentéseihez?
Szalay-Berzeviczy Attila: Természetesen engem is sokkolt mindaz, ami a pénzpiacokon történt az elmúlt közel két hétben az amerikai vámtarifák bejelentését követően. Bár így öt éven belül ezzel a harmadik nagy tőzsdei válsághullámmal már teljesen megedződve, rezzenéstelen arccal kellett volna szembenéznem. De a helyzet az, hogy az nem annyira meglepő, ha egy világjárvány befagyasztja a világgazdaságot, mint ahogy sajnos az sem, ha Oroszország megtámadja az egyik szomszédját.
Olyan forgatókönyvvel azonban senki sem szokott számolni, mely szerint közel száz év elteltével jön megint egy amerikai elnök, aki egyetlen rendeletével előre kalkulált módon földbe állítja a két New York-i tőzsdét, és jó eséllyel recessziós pályára állítja saját országa gazdaságát.
Utoljára 1930-ban Herbert Hoover szánta el magát hasonló lépésre a Smoot-Hawley vámtörvénnyel. Akkor az a protekcionista döntés felpörgette és teljesen elmélyítette az előző évben kirobbant gazdasági világválságot. A berobbantott vámháború 1933-ra 66 százalékkal csökkentette az USA importvolumenét és 61 százalékkal az exportvolumenét. Eközben az amerikai GDP értéke megfeleződött. A munkanélküliségi ráta 8 százalékról 25 százalékra ugrott, és a Dow Jones index 280-ról egészen 48 pontig süllyedt. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy Hoover döntése hozzájárult Hitler hatalomra jutásához is.
Most mi volt vajon Trump legfőbb motivációja? És menyire voltak ezek a lépések egy új világrend építésének tudatos és tervezett állomásai, vagy esztelen csapkodások, kapkodások?
Amint azt most is megtapasztalhattuk, az Egyesült Államok nemzetgazdasága annyira toronymagasan a legerősebb a világon, hogy Donald Trump úgy mehetett szembe egyszerre az egész világgal, hogy bízhatott abban, hogy gyakorlatilag mindenki meghajlik az akarata előtt. És nagyjából egyelőre így is történt, Kínát leszámítva. Ehhez persze szükség volt még az amerikai elnök rendkívüli küldetéstudatára is, aki a világ strukturális átrendezésével akarja megerősíteni az USA által vezetett unipoláris világrendet, ami felé szerinte ma már nem a globalizáció folytatásán keresztül vezet az út.
Viszont volt aztán egyetlenegy olyan erő, ami előtt még ő is kénytelen fejet hajtani. Ez pedig az amerikai állampapírpiac, ami általában akkor is stabil vagy emelkedik, amikor egyébként a tőzsdéken pánik uralkodik.
A minden elképzelést felülmúló mértékű amerikai vámtarifák bejelentése után azonban olyan rendkívüli helyzet alakult ki, amire csak 2008-ban a Lehman Brothers összeomlását és aztán 2020-ban a covidjárvány berobbanását követően láthattunk példát: az amerikai részvény- és kötvénypiacok egyszerre zuhantak a mélybe. Márpedig, ha a tízéves kincstárjegyük iránt hirtelen befagy a kereslet és a hozamok elszállnak, akkor veszélybe kerülhet az ország finanszírozhatósága és a bankrendszerének a stabilitása.
Mindez Trumpot arra kényszerítette, hogy a 10 százalék feletti tarifák bevezetését kilencven napra felfüggessze. Mindenesetre az vitathatatlan érdeme, hogy viszont azt a tízszázalékos vámot úgy tudta kivetni az egész világra, hogy azt már mindenki megkönnyebbüléssel és válaszlépések megtétele nélkül tudta elfogadni.
Sokat kutatod a múlt század első felét, a világháborúkhoz vezető lépéseket. Most milyen történelmi analógiákat látsz?
Donald Trumpot leginkább egy másik politikai fenegyerekhez, Richard Nixonhoz tudom hasonlítani. Ő is a saját meglátása szerint lassú hanyatlásnak induló Amerikát akarta megmenteni attól, hogy végigjárja azt az utat, amit a Brit Birodalom megtett az 1781-es yorktowni vereségtől az első világháborúig. (A yorktowni csata az amerikai függetlenségi háború legfontosabb ütközete volt. Az amerikai felkelőket segítő francia seregek legyőzték a német zsoldosokkal együtt harcoló brit gyarmatosítókat – a szerk.)
Nixon a reménytelennek látszó hidegháborúra, a rosszra forduló gazdasági helyzetre, az otthoni politikai merényletekre és az egyetemi zavargásokra válaszul szintén sokkolta és felforgatta a világot.
1971-ben egyoldalúan véget vetett a Bretton Woods-i rendszernek a dollár aranyhoz rögzítésének a felfüggesztésével, majd vámokat vezetett be. 1972-ben pedig első hivatalban lévő amerikai elnökként a dél-koreai és a japán szövetségesei előzetes tájékoztatása nélkül ellátogatott Pekingbe, hogy megpróbálja a világ legnépesebb országát leválasztani a Szovjetunióról, majd 1973-ban lezárta a megnyerhetetlen vietnámi háborút.
Szalay-Berzeviczy Attila / Fotó: Sebestyén László
Trump hogyan szeretné az USA elsőségét megtartani, és mik az ehhez vezető fő céljai?
Úgy néz ki, hogy mindenekelőtt szeretné beindítani az USA gazdaságával folyamatosan kéz a kézben járó, nagyon magas eladósodottsági szintnek és az ezt tápláló ikerdeficitnek a leépítését. Ugyanis minden évben közel kétezer milliárd dolláros költségvetési és ezermilliárd dolláros folyó fizetési mérleg hiányt produkál Amerika. Mindezeken túl pedig szeretne a szavazótáborának a magját képző, többségében az ország belső államaiban élő és jellemzően egzisztenciálisan lecsúszó társadalmi rétegeknek mentőövet dobni a személyi jövedelem adó leépítésével és az ország újraiparosításával. Ezek mind fontos és érthető célok.
Ami azonban a rendkívüli kockázatokat, vagyis a meglátásom szerint a hazardírozást jelenti, az az ezen célkitűzések eléréséhez választott fegyverek, amelyek könnyen visszafelé is elsülhetnek. A rendkívül magas szövetségi költségvetési hiány lefaragásával a világ leggazdagabb emberét, Elon Muskot bízta meg, míg a kereskedelmi mérleg kiigazítását, az adócsökkentések fedezetének megteremtését és az ipari kapacitások Amerikába csábítását a vámtarifák bevezetésétől várja.
Tehát azt mondod, hogy a vámtarifák Trump hazárdjátékának eszközei. Mik a fő kockázatok?
Donald Trumpot soha nem szabad lebecsülni, ahogy Amerikával szemben fogadni se okos dolog. Ugyanakkor felelőtlenség lenne a kockázatokat is ignorálni. A fő kockázat most az, hogy az egész világot fokozatosan fejlettebbé, és az USA-t még gazdagabbá tevő nemzetközi szabadkereskedelmi rendszer helyébe lépő protekcionizmus esetleg nem, hogy nem oldja majd meg a Trump által megoldani kívánt problémákat, de még újabbakat is kreál melléjük. És ma egyértelműen ilyen negatív végkifejletet áraz az összes pénz- és tőkepiac.
Az amerikai állampapírok emelkedő hozamai, a zuhanó részvényárfolyamok, az inflációs várakozások ellenére gyengülő dollár és a recessziót tükröző olajár mind-mind a leghatározottabban egyazon irányba mutatnak.
Trump szerint a világ Amerikán élősködik a szabad kereskedelemnek köszönhetően. A valóság viszont pontosan ennek az ellenkezője, hiszen az amerikaiak azok, akik a dollár tartalékvaluta státusza miatt nagy mértékben ingyen élnek a világból.
A világgazdaság növekedésének köszönhetően a világnak folyamatosan egyre több dollárra van szüksége. Ezért az amerikai jegybank évente az USA GDP-jének a 3-4 százaléka erejéig mindenféle fedezet nélkül dollárt nyomtat. Ennek köszönhetően az amerikai fogyasztók évente nagyjából 1000 milliárd dollárral többet fogyaszthatnak, mint amekkora értéket a munkájukkal előállítanak. Amíg ebben nincsen változás, addig az amerikaiak mindig többet fognak importálni, mint amit exportálni képesek.
Trump azt is gondolja, hogy a vámok gazdaggá fogják tenni az USA-t. De a helyzet az, hogy a világ egy fillért sem fog az amerikai költségvetésbe befizetni. Hiszen a vámok megfizetése a hazai importőrök kötelezettsége, amit aztán majd átháríthatnak áremelés formájában az amerikai fogyasztókra. A vám ugyanis addicionális áruforgalmi adóként viselkedik, ami nem az exportőrt terheli.
Ami pedig az iparosítást illeti, ott a helyzet az, hogy korábban lehet, hogy az amerikai vállalatok az olcsó ázsiai munkaerő miatt települtek át az óceán túloldalára, de ma már az elképesztő hatékonyságot jelentő robotizáció és AI irányította folyamatokon alapuló tömegtermelési kapacitások miatt vannak ott. Ha ezt a munkát hirtelen ismét Amerikában szeretnék a cégek elvégeztetni, akkor vagy a minőség, vagy az árazás, vagy egyszerre mindkettő miatt romlani fog a termékek piaci versenyképessége.
Az Apple Kínában gyártott Iphoneját április 9-ig 1600 dollárért árulták az USA-ban, ezt a bevezetett vámok miatt aztán már csak 2300 dollárért vehették meg az amerikaiak. Egy iparági elemzés szerint pedig, ha ezt az Apple otthon szeretné előállítani, akkor nagyjából 3500 dollár lesz a bolti ára.
Nem is csoda, hogy az elemzés megjelenése után úgy néz ki, hogy Trump ki is vonja a hatalmas vámok alól a mobiltelefonokat egy sor elektronikai termékkel együtt.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Kínában működő amerikai vállalatok nemcsak az USA felé irányuló exportra dolgoznak, hanem az 1,5 milliárd fogyasztót számláló kínai és a többi távol-keleti piacra is. Az ellenvámok miatt kizárhatjuk, hogy gazdasági alapon akár egyetlenegy amerikai cég is hazatelepítené Kínából a nemzetközi exportra termelő kapacitásait. Ugyanis önszántából senki nem fog lemondani 340 millió amerikai miatt a Föld másik 7,7 milliárd fogyasztójáról. Ezért alapesetben az USA-ba csak olyan munkasorok fognak hazatelepülni, amelyek az észak-amerikai piacra dolgoznak.
Mindenesetre mivel az eddig elhangzott érvek nem igazán adnak meggyőző magyarázatot arra, hogy az USA miért akarja ilyen sebességgel és brutális módon kiszakítani önmagát a nemzetközi szabadkereskedelmi rendszerből, ezért azt gondolom, hogy kell, hogy legyen mind e mögött valami sokkal nagyobb cél.
Mi lehet ez a nagyobb cél?
A válasz talán Paul Kennedy 1987-es „A nagyhatalmak tündöklése és bukása” című könyvében és Marco Rubio (az USA külügyminisztere – a szerk.) minapi nyilatkozatában keresendő. Az angol történész azzal érvelt, hogy egy birodalom életében akkor kezdődik el a hanyatlás korszaka, amikor annyira túlterjeszkedett, hogy kénytelen többet költeni az adósságszolgálatra, mint a hadseregére. A túlterjeszkedés, eladósodás, meggyengülés és a szétesés útját járták be a rómaiak, a spanyolok, a Habsburgok, a napóleoni Franciaország és a Brit Birodalom is. Az Egyesült Államok a modern történelme során először, 2024-ben már többet költött adósságszolgálatra, mint védelmi kiadásokra. Az előbbire 881 milliárd, míg az utóbbira 855 milliárd dollár ment el.
Az amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy „ha az USA ezen az úton halad tovább, akkor kevesebb mint tíz év múlva minden, Amerika számára valamiért fontos áru és termék előállításáról kizárólagosan Kína kezében lesz minden döntés”. Azzal, hogy az amerikaiak az elmúlt húsz évben kizárólag a vállalati profitok maximalizálására és a tőzsdei árfolyamokra fókuszáltak, miközben senki nem foglalkozott a termelői kapacitásainak otthon tartásával, az amerikai ipar ma már nem képes a jelentős méretű tömegtermelésre.
2023-ban az Egyesült Államokban kevesebb mint tíz, miközben Kínában közel kétezer óceánjáró hajót építettek. Márpedig egy háborúban az az ország győzedelmeskedik, amelyik a hatalmas gazdasági ereje mellett a legnagyobb ipari kapacitásokkal is rendelkezik. Így nyerte meg az USA az első és a második világháborút is, és ezért tudtak az északiak is győzedelmeskedni a déliek felett az 1861–1865-ös amerikai polgárháborúban. Ennek a tézisnek a jelentőségére az Ukrajnában zajló háború is rávilágított, ahol a több millió dolláros harci eszközöket könnyedén el lehet pusztítani a néhány ezer dollárból, de ipari mennyiségben készített drónokkal.
Azt gondolom, hogy a mostani vámháború valódi indoka és mozgatórugója az a 2023-as CIA jelentés, amely szerint Hszi Csin-ping kínai elnök utasította a hadseregének vezérkarát, hogy legkésőbb 2027-re álljanak készen Tajvan megtámadására.
Miért olyan kulcsfontosságú Tajvan?
A második világháborút követő kínai polgárháború következménye lett, hogy Kína szárazföldi részét Mao Ce-tung vezetésével a kommunisták vonták az uralmuk alá, míg Tajvant sikerrel megtartották Kína demokráciapárti erői. Amerika azóta is ott áll a szigetország mögött, igaz annak Kínától való függetlenségét azóta sem ismerte el. Mivel Tajvan ma már a világ félvezető-szükségletének hatvan százalékát állítja elő, beleértve az amerikai technológiai és hadiipari chipszükségletek legnagyobb részét, ezért az Egyesült Államok soha nem engedheti meg, hogy Kína a stratégiailag oly fontos Tajvant Hongkonghoz hasonlóan közvetlen ellenőrzése alá vonja.
Az amerikaiak szemében, ami 1941-ben Japán és Hawaii volt, az ma Kína és Tajvan.
Mivel az USA haditengerészete ma nagy valószínűséggel nem lenne képes legyőzni Kína csendes-óceáni flottáját, ezért két dolgot tehet most. Meg kell erősítenie és fel kell készítenie a hazai iparát egy esetleges háborús helyzetre, továbbá meg kell gazdaságilag gyengítenie Kínát amennyire csak lehet, mielőtt annak hadserege készen állna Tajvan elfoglalására.
Ha jól értem, itt kanyarodunk vissza a vámokhoz. Tehát azt mondod, hogy az egész mögött egy esetleges kínai-amerikai háborúra való felkészülés áll.
Április 2-án a legmagasabb vámtarifákat a távol-keleti országok kapták a nyakukba, köztük is a legnagyobbat Kína. Pontosabban 54 százalékos vámot, ami most már 145 százaléknál tart. Ez természetesen még sokat változhat a következő hetekben, de az üzenete egyértelmű. Kína és szövetségesei elvesztik a fő exportpiacukat, hacsak nem telepítik át az iparuk egy részét az USA-ba, a régióban működő hatalmas amerikai cégek pedig első lépésben megkezdhetik visszaköltöztetni a hazai piacra termelő kapacitásaikat. Ez megugró kínai munkanélküliséghez, csökkenő hazai fogyasztáshoz, behorpadó adóbevételekhez, összeomló ingatlanpiachoz és ezek által sokkal alacsonyabb szintű gazdasági teljesítményhez vezet.
Ha pedig végül a többi ázsiai országnak sem csökkenti Trump az őket sújtó, méretes vámokat, akkor a kínai export nem pusztán az amerikai fogyasztókat veszíti el, de nagy csapás érheti az összes fontos piacán is. És mivel az EU szintén egy exportorientált gazdasági közösség, tehát versenytárs, ezért Kína ott sem fogja tudni pótolni Amerikát. Mindenesetre az elmúlt egy hét eseményei kristálytisztán megmutatták, hogy Kína teljesen magára maradt a vámháborúban az USA-val szemben, tehát egy csendes-óceáni konfliktusban sem igazán számíthatna a szokásos orosz, iráni, észak-koreai hármason túl senkire. Mindez pedig teljesen megkérdőjelezi a saját eddigi gazdasági modelljét is a jövőre vonatkozóan.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy kínai-amerikai háború kirobbanása esetén Kína azonnal államosítaná a területén működő összes amerikai és az Amerikával szövetséges országok vállalatait, és ez természetesen fordítva is igaz lesz. Pontosan ezért is sürgetheti Washington az amerikai cégek hazatelepülését Ázsiából.
Ezzel azt is mondod, hogy bármennyire kapkodónak és rögtönzöttnek tűnnek az elmúlt hetek Trump-intézkedései, mögöttük igenis logikus mesterterv van? Illetve, hogy a kereskedelmi háború csak egy fegyveres háború előszobája?
Most sok minden kaotikusnak tűnik. Nehéz kívülről pontosan megítélni, hogy mi az, ami az alkudozás része, mi az, ami egy tényleges hosszabb távú intézkedéssorozat része, és mi az, amit a piaci és politikai reakciók hatására improvizálnak.
Én mindenesetre bízom benne, hogy a Fehér Házban egy jól átgondolt stratégia megvalósításán dolgoznak.
A kereskedelmi háborúval úgy látom, hogy sok mindent egyszerre próbálnak megoldani, de persze mindenek felett áll elrettenteni Kínát egy olyan lépés megtételétől, amit az oroszoktól láthattunk 2022 februárjában.
Szalay-Berzeviczy Attila / Fotó: Sebestyén László
Akkor ugorjunk is vissza Oroszországra és Ukrajnára. Három évvel ezelőtt adott interjúdban azt állítottad, hogy Oroszország nem fogja tudni az általa indított ukrajnai háborút megnyerni.
Ez így is lett. Moszkva eredeti „Blitzkrieg” elképzeléseihez képest ez az invázió minden szempontból egy verséggel felérő kudarc lett. Az orosz hadseregről kiderült, hogy gyakorlatilag fogatlan oroszlán, amit a gyenge morál és a korrupció alaposan szétzilált. És ezen a megállapításon mit sem változtat az a tény, hogy egy nukleáris nagyhatalomról van szó. Mivel nem létezik olyan győzelmi stratégia, amivel elkerülhető az önmegsemmisítés egy nukleáris háborúban, ezért azt gondolom, hogy a harmadik világháborút sem nukleáris fegyverekkel fogja az emberiség megvívni.
Az atombomba arzenál ma számomra nem több, mint egy rettentően félelmetes és nagyon költséges madárijesztő.
Visszatérve Ukrajnára, három év alatt az orosz hadsereg elképesztő anyagi és emberi veszteségek árán mindössze az ukrán területek húsz százalékát tudta megszerezni. Közben Oroszországnak sikerült megdupláznia a közvetlenül a NATO-val érintkező határszakaszának hosszát, valamint a Balti-tengerből egy NATO öblöt csinálnia azzal, hogy arra ösztönözték Finnországot és Svédországot, hogy feladják a nyolcvan éve tartó semlegességüket. És ha mindez nem volt elég, akkor mindennek tetejében még azt is sikerült elérniük, hogy a második világháború után először Németország ismét elkezdjen Oroszországgal szemben állig felfegyverkezni.
Mindezek alapján már most megelőlegezhetjük, hogy az ukrajnai hadjárat és Putyin nem fog helyet kapni az orosz hadtörténelem dicső fejezetei között.
És szerinted hogy lesz vége?
Sokan hívják Trumpot realista politikusnak, a nyugat-európaiakat pedig idealistának. Én viszont úgy látom, hogy a béketárgyalások tekintetében az elmúlt hónapokban pont fordított volt a felállás. Egyetlen háborút sem egyszerű befejezni, évekbe telik, ha a harctéren egyik fél nem tud totális győzelmet aratni.
Szerintem Moszkvát nem lehet tárgyalóasztal mellett szép szóval és holmi üzleti ajánlattal gyorsan rávenni a békére. Azt csak nagyon meggyőző erődemonstrációval lehet az orosz vezetésből kicsikarni.
Ez az, amit Joe Biden elnök sem értett meg. Az eddigi szankciók nem azért nem hoztak áttörést, mert a szankcionálás nem lehet eredményes. Hanem azért, mert a demokrata vezetésű Washington mindvégig óvatoskodott. A saját maga által életbe léptetett szankciók betartatását sem vette elég komolyan. Az orosz hozzáálláson természetesen sokat változtathat, ha Trump bekeményít, és a recessziós várakozások és az esetlegesen tényleg bekövetkező recesszió miatt az olaj ára tovább esik, és tartósan az orosz kitermelési költségszint alatt stabilizálódik.
Milyen sors vár Ukrajnára?
Ukrajna három éve tartó hősies kitartása minden korábbi elképzelést felülmúl. Most viszont minden a feje tetejére állt a világban, ezért nagyon nehéz megjósolni a holnapot. Szerintem kétféle út vár rájuk.
A számukra legjobb forgatókönyv szerint Ukrajna Dél-Korea sorsára jut.
A második világháború lezárását követően a japán elnyomás alól felszabadított Koreát a szövetségesek kettéosztották maguk között. Az ország északi része Kína és a Szovjetunió, a déli rész pedig az USA felügyelete alá került. Az északi kommunisták által 1950-ben kirobbantott háború három évvel később hosszadalmas béketárgyalással zárult. Ennek során Eisenhower amerikai elnök arra kényszerítette a déliek elnökét, Syngman Rhee-t, hogy fogadja el a nagyhatalmak által tető alá hozott tűzszünetet és az ország tartós kettészakítottságát. Cserébe az amerikai katonák azóta is ott vannak a békét biztosítani. Dél-Korea pedig komoly demokráciává és nagyon fejlett, gazdag országgá nőtte ki magát.
A kedvezőtlen forgatókönyv szerint Ukrajna Dél-Vietnámhoz hasonló pályát fog befutni. Az 1955-ben kezdődő háborúban a Koreához hasonlóan kettéosztott országban itt is északon voltak a szovjetek és a kínaiak által támogatott kommunisták, míg az ország déli részét az amerikaiak biztosították. Itt 1973-ig kellett várni a tűzszünetre, amit az amerikaiak a déliek tudta nélkül hoztak tető alá az északiakkal. A megállapodás részeként az amerikaiak elhagyták az országot. A déliek viszont nem tartották magukat az ígéreteikhez, és ismét megtámadták Dél-Vietnámot. Ennek eredményeképpen Saigon elesett, és a két Vietnámból egy egységes kommunista ország jött létre.
A napokban látott napvilágot több olyan hírszerzési információ is, amely szerint Putyin újabb háborúra készül. Valamely balti állam megtámadásával tesztelné a NATO-t, különösen annak 5. cikkelyét. Vagyis, hogy kiállna-e minden NATO-tagország a megtámadott kis ország mellett. Van ennek realitása?
Talán nem véletlen, hogy nagyon határozott amerikai nyomásra Európa éppen akkor kezd óriási fegyverkezésbe, amikor a világ már az ukrajnai tűzszünetre és a béke visszatérésére készül.
Szerintem a jövőt illetően a világ legkritikusabb geopolitikai gócpontja Tajvan, a koreai demilitarizált határsáv és a sarkvidék mellett a Suwalki-folyosó, vagyis a Kalinyingrád és Belorusz közé beszorult lengyel-litván földterület.
De az előbb azt mondtad, hogy az orosz hadsereg ma egy fogatlan oroszlán.
Európa sem holnapra fegyverkezik. Oroszország az ukrajnai invázióval immár sokadszor bebizonyította, hogy az imperializmusa nem a múlté. A békét, a határokat, a nemzetközi megállapodásokat, a szomszéd országok szuverenitását nem szokása továbbra sem tisztelni.
Ilyen körülmények között pedig jobb, ha az EU függetleníti magát az amerikai védőernyőtől, és egy legrosszabb forgatókönyv elkerülése érdekében elkezdi magát felkészíteni katonailag. Még akkor is, ha ez azt fogja jelenteni, hogy az eddigi kényelmes európai életből vissza kell vennünk. Egyfelől jobb félni, mint megijedni, másfelől pedig a békéhez elrettentő erő kell.
Mi lesz Grönlanddal és Kanadával?
Én a bejelentés első pillanatától komolyan gondolom, hogy Grönlandot Trump valóban meg akarja szerezni Amerika számára. Az USA ipari, technológiai és védelmi fejlesztéseihez nélkülözhetetlenül fontos ritkaföldfémeket döntő többségében Kínától tudja ma beszerezni. Az ázsiai ország szinte teljesen monopol helyzetben van jelenleg ezen a területen. Ha teljes szakításra és háborúra kerülne sor a két nagyhatalom között, akkor az USA biztos nem számíthat arra, hogy Kína tovább fogja szállítani a ritkaföldfémeket. Éppen ezért nemzetbiztonsági érdek Washington számára az olyan alternatív lelőhelyek megszerzése a világban, amelyek bármiféle krízis esetén is a rendelkezésére állnak. Így jött a képbe Grönland, na meg az ukrajnai bányászati jogokról szóló megállapodás kérdése.
Mivel a dán kormány és Grönland lakossága elég elutasító álláspontra helyezkedett az amerikai elképzelésekkel szemben, ezért ezt egy sima üzleti tranzakció részeként nem látom megvalósulni. De mivel mostanság nap mint nap olyan dolgok történnek a világban, amit korábban el sem tudtunk képzelni, ezért én már semmilyen megoldást nem tudok kizárni.
Viszont viszonylag sok kanadait van szerencsém ismerni, ezért pontosan látom és érzékelem, hogy ők soha nem lesznek az USA 51. állama. Viszont egy EU-hoz hasonló amerikai-kanadai integráció létrehozásának nagyon is sok értelme lenne mindkét fél számára. Nem véletlen, hogy Trump most bejelentett vámtarifa listáján nem is szerepelt Kanada neve.
Kiemelt kép: Szalay-Berzeviczy Attila 2024 . július 12-én, legújabb kötetének bemutatója után / Fotó: Sebestyén László
The post A vámháború valódi indoka egy 2023-as CIA jelentés – Szalay-Berzeviczy Attila a geopolitikai hazárdjátékról és Tajvan kulcsszerepéről appeared first on Forbes.hu.
