A világ legnagyobb énekesnője az Andrássy úton szenved

Angelina Jolie Maria Callast, Budapest Párizst játssza a Mariában, és egyiküknek sem ez a leglátványosabb alakítása. Nem, mintha a hollywoodi filmekben már alig mutatkozó Jolie ne lenne ragyogó színésznő, és ne hozná ki a Callas-szerepből, amit ki lehet. (Amit nem lehet: úgy énekelni, mint Callas. Jolie ezzel nem is próbálkozik.) A nehézséget az jelenthette a főszereplőnek, hogy a Maria nem hagy teret a klasszikus életrajzi filmekben megszokott, drámai ív felépítésére. Maria Callas életének utolsó hetében játszódik a történet. Amit látunk, kevésbé egy folyamat, inkább egy állapot megragadása.

A Mariában a nagy operaénekesnő már nem mer közönség elé állni, mert a hangja nem a régi. Mivel a tökéletesnél kevesebbel nem éri be, messziről elkerüli a színpadokat, és párizsi lakásában rejtőzködik a kíváncsi tekintetek elől. Négy társ maradt mellette: két ember és két törpe uszkár. Az uszkárokkal elégedettebb, pedig két cselédje tartja őt életben. Ha szükséges, gyógyszert adnak neki, de inkább kilopják a kabátzsebekből és retikülökből az erős nyugtatókat, amelyeknek Callas ekkor már függője. Cselédből rég átalakultak a beteg rokonról gondoskodó családtaggá. Ők is érzik, de talán még az uszkárok is, hogy az énekesnő végóráihoz asszisztálnak.

A kétórás leépüléstörténet komorságát engedékenyebb rendezők a világsikerre visszapillantó jelenetekkel oldanák, de nem így Pablo Larraín.

Ő is használ flashbackeket, hogy felvillantson néhány képet Callas múltjából, de ezek sem az öröm perceit tartogatják a hősnő és a néző számára. Inkább Callas jelenben érzett fájdalmát, az elmaradhatatlan útitársává szegődött keserűségét magyarázzák. Visszatekintünk a nélkülözéssel töltött, görögországi gyerekkorra, amikor megérkeztek a náci megszállók, és a bakfis Mariának – jobb esetben – gyönyörű hangjával kellett szórakoztatnia őket. Majd a megismerkedését látjuk, már befutott énekesnőként, a basáskodó Arisztotelész Onasszisszal, akivel a hatvanas években szenvedélyes, de ezernyi konfliktussal tarkított, házasságon kívüli kapcsolatot folytatott.

ADS Service Kft.

Az életem az operáé. Az operában nincsenek észérvek

– mondja Maria az egyik jelenetben, mintegy magyarázva, miért viselkedik szeszélyesen és kiszámíthatatlanul. Valójában ezzel is védi magát, mint ahogy Larraín filmjének állítása szerint ennek a kivételes tehetségű nőnek az egész élete azzal telt, hogy megpróbálja védeni magát – a férfiaktól, a családjától, a szegénységtől, a középszerűségtől, a háborús évek emlékeitől.

A chilei rendező eközben nagy ívben elkerüli a hősnő otthonos operai stílusát.

The post A világ legnagyobb énekesnője az Andrássy úton szenved first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed