Akár több tízezer forintot is érhet az egyik ötvenforintos érme

Nemcsak a ritka papír kétszázasok érhetnek akár egy kisebb vagyont, hanem  a ritka aprópénzek is sokkal értékesebbek lehetnek, mint a szám, ami rájuk van írva. A legritkább ötvenforintos érmék például akár 30-40 ezer forintot is érhetnek – számolt be a Nosalty egy érmeszakértő videója alapján.

A Magyarországon ma is használatban lévő pénzérmék többségét, így az ötvenforintos érméket is 1993-ban vezették be. Az ebben az évben forgalomba kerülő ötvenforintos érmék többsége pontosan úgy nézett ki, ahogy azt megszoktuk. De az ötvenforintos érme legelső változata, az 1992-es próbanyomat fején a farönk és a rajta álló sólyom is sokkal kevésbé volt részletgazdag.

A legritkábbnak számító, próbanyomatot használó, 1993-ban kiadott ötvenforintosok pedig akár 30-40 ezer forintot is érhetnek.

Bár annak az esélye, hogy valaki találkozzon egy ilyen érmével, szinte egyenlő a nullával, hiszen csupán ezer darab került belőle forgalomba.

Sőt, a videót készítő szakértő szerint 1993-ban olyan kevés ötvenest adtak ki – összesen 860 500 darabot –, hogy az azóta évente milliós nagyságrendben kiadott pénzérmék miatt még az ötöslottót is nagyobb eséllyel nyerheti meg az ember, minthogy a kezébe kerüljön egy legrégebbi évjáratú ötvenforintos érme.

Találhatunk otthon egymilliót érő papír 200 forintost?
A komolyabb gyűjtők 1946 utáni forintokból csak hajtatlan, hibátlan állapotút szeretnek eltenni.

The post Akár több tízezer forintot is érhet az egyik ötvenforintos érme first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed