A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása, amelyet már több mint kétszázezren láttak – közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
A látogatószámot tekintve már most kijelenthető, hogy a Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítás a múzeum történetének tíz leglátogatottabb tárlata között van
– olvasható a közleményben.
A festő születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából november végén nyílt tárlaton Munkácsy kevésbé ismert, ritkán vagy itthon eddig sohasem látott alkotásaival is találkozhat a nagyközönség. A kiállításon a múzeum gyűjteményében őrzött alkotások mellett magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött alkotások is láthatók.
A múzeum közleményében kiemelték, hogy a tárlat több mint száz műalkotás, archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak bemutatásával is segít feltárni Munkácsy életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét. A nagy érdeklődésre tekintettel a múzeum hétvégenként a szokásosnál korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit és április 7. kivételével hétfőnként is várja az érdeklődőket – közölte az intézmény.
The post Akkora az érdeklődés, hogy húsvétig meghosszabbítják a Szépművészeti Munkácsy-kiállítását first appeared on 24.hu.

