Fenyőfák gyantájával végezett kísérleteket egy amerikai kutatópáros nemrégiben. Az Evan Saitta vezette különféle kutatások hosszú évek óta igyekeznek feltárni az ősmaradványok keletkezésének titkait, részleteit, amelyekből azután kiszűrhetők azok a tényezők, amelyek például eltorzíthatnak, vagy átalakíthatnak egy ősmaradványt.

Abban is segítséget nyújtanak ezek a kísérletek, hogy kiderüljön, mit és miként lehet megtudni egy-egy bizonyos típusú ősmaradvány vizsgálatával – mindezt anélkül, hogy értékes, valódi fosszíliákat kellene feláldozni. E módszerekkel feltárulhat az is, milyen biológiai eredetű molekulákat lehet, érdemes keresni egy ősmaradványban, amelyek túlélhették az eltelt évmilliókat.

A fákban képződő gyanta puha, ragacsos anyag, amelynek számos kémiai és fizikai változáson kell átesnie ahhoz, hogy borostyánná váljon. Először, a gyanta még a felszínen kiszárad, oxidálódik, s a benne lévő bizonyos illó vegyületek nagy molekulákká kapcsolódnak össze. Amikor az így kissé megkeményedett gyantacsomó betemetődik, a rárakódó talajrétegek megvédik a további átalakulásoktól, oxidációtól, illetve az ultraibolya sugárzás okozta molekuláris sérülésektől.

Az évmilliók alatt azután a ránehezedő nyomás, illetve a felszín alatti hő hatására az illó anyagok maradéka is eltűnik, a molekulái pedig még szorosabb kötéseket alkotnak. Az átmeneti állapotában, évezredek elteltével még kopál névre hallgató, nagyjából megszilárdult, ám illó anyagokat még tartalmazó gyanta később tovább keményedhet.

Pár millió év alatt a molekulái összessége összekapcsolódva, átalakulva létrehozza a borostyánt. E folyamatok némelyikét az ékkő-kereskedelemben is alkalmazzák, és a kopált különféle körülményeknek, anyagoknak kitéve létrehoznak például „zöld borostyánt” is.

A kutatók most azokat a folyamatokat utánozták, amelyek a már üledékbe zárt gyantával játszódnak le. Az imitált folyamatokat úgy képzeljük el, mint amikor kuktafazékban főzünk: sokkal rövidebb idő alatt elkészül az étel, mint normál fazékban. A mesterséges borostyán létrehozásához is nagy nyomást és magas hőmérsékletet alkalmaztak a szakemberek, és ennek során megfigyelték a változásokat. E mért eredményeket aztán összevetették egy valódi baltikumi borostyánnal is.

A bentonitba helyezett friss gyantát először összepréselték, majd áthelyezték a kísérleti kamrába, ahol nagy nyomásnak és hőnek tették ki. Mind a nyomást, mind a hőmérsékletet változtatták az egyes darabok kezelése során, hogy felmérhessék így a különféle körülmények hatásait.

E folyamatok hatására sötétebbé vált a gyanta színe, szárazabbá vált, fényesedett és átlátszóbbá lett, ám emellett törékenyebbé is vált, kagylósan tört. Láthatóvá váltak a belsejében a folyásnyomok, kettős fénytörő tulajdonságot öltött, kisebb légbuborékok jöttek létre benne, és könnyebbé is vált a minta a kiindulási tömegéhez képest. A gyantában lévő illó anyagok a gyantát körbefogó bentonitba vándoroltak át.

Az így kialakított mesterséges borostyánok összetételét is részletesen elemezték és összehasonlították valódiakéval. Számba vették azt is, hogy a borostyánokba zárt egyes ősmaradványok miféle kémiai nyomokat hagyhatnak maguk után – e feltételezéseket a most ismertetett módszerekkel bárki ellenőrizheti is majd.

The post Alig egy nap alatt készítettek mesterséges borostyánt first appeared on National Geographic.