B.-nek jól menő cége van, és hasonló korú gyerekeink, a Covidba születtek a legkisebbek. Az utolsó karanténidőszakban egy parkban beszélgettünk a többi között a kormány példás járványkezeléséről, amikor ennek kapcsán szóba került a kivándorlás. „Kanada vagy Spanyolország” – mondta B. azzal a hanglejtéssel, amiből süt, hogy nem az előző másodpercekben gondolta át. „Az USA nem?” – kérdeztem, mire felelős apaként ingatni kezdte a fejét: „fegyvertartás, egészségügy”.
Kevésbé racionális alapokon, de addigra ugyanide érkeztem: a járvány előtt több látogatáson át igazítottam az Amerika-képemet ahhoz, amit a vörös csillagos oviban nevelt kelet-európai ember a popkultúra nyomán a fejében megalkot. Az utolsó úton, a teljesen díszletszerű, és a hurrikán öröksége mellett nyilvánvaló, mély társadalmi problémákkal küzdő New Orleansban lődörögve megállapítottam:
Szóval aznap, a parkban leírtuk az USA-t, és akkor hol volt még a második Trump-ciklus, amikor az számít örömhírnek, ha legalább Elon Muskot hátrébb húzzák, hogy csak a vegytiszta trumpi zsenialitás maradjon? Az pedig erre a hétre (a szomszédban már hónapok óta tomboló béke után) a világgazdaság fejre állítását hozta. Az még nem egyértelmű a védővámok láttán, hogy ez már a koncepció, vagy amolyan New York-i ingatlanvigéc stílusban csak az induló tét, amihez képest a 10 százaléknak is örülni kell majd. Az sem, hogy Trump tisztában van-e azzal, hogy autótól az Apple-ig számos amerikai slágertermék gyártását szervezték ki az utóbbi nyolcvan évben Mexikótól Kínáig a második világ valamely pontjára, mindenesetre aki hisz abban, amit a Reszkessetek, betörők! tanít (hogy a végén jó dolgok történnek a jó emberekkel), az lassan elindulhat a részvényboltba,
De azt sem tudja senki – Trump sem –, hogy mit tesznek egy országgal a 20–30–40 százalékos vámok: a katasztrófamodellek néhány százalékokról szólnak, ez meg tízszer, hússzor néhány. Vajon a kommunista albán és észak-koreai gazdasági modell legjobb momentumait felnagyítva sikerre viszik az izolacionizmust (ami a globalizmus feltalálóitól mindenképpen eredeti fordulat volna), vagy csak ripsz-ropsz bedurrantják a hiperinflációt, és a modern populizmus szobra az utolsó ciklusa felére agyonveri magát, hogy 2028-ban egy szalmával kitömött zakóval is visszajöjjenek a demokraták összekaparni, ami maradt? (Globális mértékkel lábjegyzet, de helyi érdekű szemüvegünket feltéve azt is meg lehet állapítani, hogy bármire játszottak a saját, Bem téri zsenijeink, az újabb Trump-országlás nem hogy Rogán Antalt nem tünteti el gyorsan a feketelistáról, de a hozzá fűzött ködös gazdasági remények sem fognak igazolódni. Nem baj, majd az akkuk meg a Budapest-Belgrád vasút! De itt a gyorsleltár a friss károkról.)
Akárhogy lesz is, az biztos, hogy az előrelátó B. jóslata után pár évvel Amerika, a pop-, rock- és countrydalokból, farmerekből és pickupokból összerakott mém, vágykép, idea a hosszú XX. századi csúcsformájában véget ért. Nem óriási kár érte: csak megszoktuk, de lehet ennél jobb, és ami azt illeti, van is. Leginkább az dönti majd el az egyenleget, hogy kulturálisan mi nyomul be a helyére, mert, mint a soft powerről szóló cikkünk is írja, valami be fog. Ha a Reszkessetek, betörők! a valóságról szól (és hát mi egyébről szólna egy mese), akkor az a valami a Kanadával, plusz ízlés szerint esetleg egy védhető formában stabilizált Ukrajnával megnövelt EU lesz. A jogok és szabadság régi-új földje — még ha az ezeket módszeresen és kéjjel taposó hazánk autokrata skanzennek használt fővárosában ezt pillanatnyilag fura is leírni.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!
The post Álmaimban az EU visszainteget, avagy uniót Québeckel! first appeared on 24.hu.
