Mi jöhet a hatalmas dollárerősödés és a jókora forintgyengülés után? Egyre nagyobb arányban váltják megtakarításaikat euróra és dollárra a magyar befektetők, mitől változhatna a trend? Mi lesz az inflációkövető állampapírban felgyülemlett ezermilliárdokkal, miután a papírok kamata mélybe zuhan? Ugyanannyi gazdag embernek van sokkal több pénze, hogy néz ki a privátbanki vagyonkoncentráció?

Karagich István, a Blochamps kft. ügyvezetője, független devizapiaci szakértő válaszolt.

Forbes.hu: A tavaly szeptemberi privátbanki konferenciátokon volt egy forintos tippjáték és ahogy hallom, te voltál az egyik legpesszimistább. Hogy is történt ez pontosan?

Karagich István: Szeptember 16-án volt ez az eseményünk és valahol 392 tájékán járt akkor az euró/forint. Feltettem a kérdést, hogy az év legmagasabb forintárfolyamának mit várnak a résztvevők. 400-nál szinte mindenki jelentkezett, 405-nél is még nagy volt a tömeg, a terem 60-70 százalékának fönn volt a keze, aztán 410-nél ez hirtelen megszűnt, 415-nél maradtunk ketten a Juscsák Gyurival. Tehát a 400-at szinte mindenki biztosra vette, a konszenzus 405-410 körül volt, 420-nál már csak egy kéz volt a magasban. (Juscsák György, aki a J.P. Morgan Asset Management igazgatójaként a cég közép-kelet európai tevékenységét irányította, december végén elhunyt.)

Miért gondoltál mást, mint a piac nagy része? 

Két olyan vezetőszár volt, ami miatt én ezt gondoltam. Az egyik magyar, a másik nemzetközi. Az én olvasatomban szinte az összes fontos makromutatónk a gazdaság különböző aspektusaiból való sérülékenységet mutatja, nem nagyon van olyan jó hír, ami miatt a forintnak erősödnie kellene. Persze lehet sokféle mutató alapján számolgatni, hogy hol van a forint reális árfolyama, de

én mindig úgy gondolkozom egy deviza árfolyamával kapcsolatban, hogy az 70 százalékban gazdasági bázisú, 30-ban pedig egy bizalmi index.

Ugyanolyan, mint azok a konjunktúraindexek, amikhez a vállalatvezetők elmondják, hogy készülnek-e beruházni, meg hitelt felvenni, hogy állnak az innováláshoz, kutatás-fejlesztéshez. Csak a forintnál a befektetők mondanak véleményt, és ez a bizonyos 30 százalék most nem abba az irányba mutat, hogy a forintnak felfelé állna.

Az akkori szkepszisemnek a másik motorja – ezért mondtam a két vezetőszárat – a német gazdaság, illetve a dollár. Akkor még nem tudtuk, hogy ki fog nyerni az amerikai elnökválasztáson, viszont az már látszott, Trump az esélyes. Ebből következett az erősödő dollár, ami eleve rossz a feltörekvő devizáknak. Az, hogy már mostanáig ekkora dollárerősödés lett, engem is meglepett, hiszen még semmit se léptek,  minden protekcionista lépésük csak vélelmezés. A dollár/forint árfolyam emelkedésére tehát különösképp számítottam, szeptemberben azt mondtam 350-es árfolyamnál, hogy akár 390-ig, de mint látjuk, meg se állt 400-ig. De még egy fontos tényezőt hadd említsek. Egyre csak nőtt az esélye, hogy végleg elveszít az ország komoly uniós forrásokat és ez az év végére be is igazolódott.

Karagich István, a Blochamps kft. ügyvezetője, független devizapiaci szakértő. Fotó: Sebestyén László

Mondhatjuk, hogy erről tudatosan lemondtak politikai okokból?

Politikai stratégiája mentén Magyarország kormánya ezt beáldozza. Én azt láttam, hogy a minisztériumokban, az államapparátusban dolgoznak rajta, hogy konszenzus legyen és az EU is sok mindent megpróbált. De az is egyértelmű, hogy az utóbbi két évben jóval szigorúbban állnak Magyarországhoz, mint előtte. Már nem elég, ha jelképesen pipáljuk ki a pontokat. Alkalmanként, látszatkipipálásokkal a pillanatokat meg lehet nyerni, de a hosszú távú versenyt nem fogod tudni – de ez nem csak az EU-tárgyalásokra, a politikára igaz, így van a munkával, így van a kapcsolatokban, az üzletben.

Ha átfordulunk a következő időszakra, kicsit előretekintünk, a Trump-hatás már beépült a dollárárfolyamba?

Amikor Trump először nyert, felkészületlenül érte őket az, hogy át kell venniük a hatalmat. A mostani egészen más, a szó szoros értelmében jó ideig készültek a visszatérésre. Most már azok csatlakoztak hozzá, akik pontosan tudják, hogy milyen elnök lesz és pontosan ahhoz akarnak asszisztálni. Ez alapján valószínű, hogy sok mindent megpróbál meglépni abból, amit beígért, ezek pedig összességében az erős dollár irányába mutatnak.

Viszont arra mindenkit figyelmeztetnék, hogy Trump egy üzletember, ő nem jótékonykodik, ő nem fog hagymázas gesztusokat tenni.

Míg a világpolitikusok nagy részénél először a világbéke kerül szóba, és utána kérnek mindenkit, hogy legyen kedves fizesse be a NATO cechjét, ez Trumpnál pont fordítva van. A dollár tehát erős maradhat, már csak azért is, mert az amerikai gazdaság tartósan fölülteljesít és ez Trump alatt se lesz másképp.

Forintgyengülés dettó? A magyar gazdaság is tartósan alulteljesít a régióban.

Régi mantrám a magyar gazdaság általános helyzetét tekintve, hogy egyre több, túl sok sebezhetőségi pontot adunk. Ha a termelékenységnek vagy a munkahatékonyságnak, a termelési hatékonyságnak a változóit is megnézzük, akkor még a konjunktúrával teli időszakokban sem értük el azt a szintet, amit potenciálisan el lehetett volna. Mire lenne szükség? Természetesen oktatásra, egészségügyre, a populáció fenntartására. És egy kevésbé ismert tényező: le tudjuk kommunikálni azt, hogy szépen kijöttünk az inflációból, a nyersanyagárak is visszamentek, de

van egy olyan hosszú távú hatása ennek a két év inflációs elszállásnak, hogy egy komplett generációnak nyelte el a hosszú távú megtakarításait.  

Annak a 40 és 60 közötti generációnak, aki az elmúlt húsz évben nehezen, de valamennyit felhalmozott. Persze mondhatod, hogy most két évig az inflációkövető állampapír jól hozott, de a kincstárnál a lakossági állampapírszámlákon átlag 3 millió forint van, és ennek a rétegnek a fogyasztói kosarát sújtotta leginkább ez a magas infláció. Az emberek által megélt kosár, tehát a valós megélhetési infláció két év alatt valahol 50-70%-on volt.

A gyenge forint meddig nem zavarja a kormányt? Gondolom kissé kellemetlen lenne 450-nél nekifutni a választásnak, te pedig már tavaszra 425-öt vársz.

Az elmúlt 20 évben egy kvázi csúszó leértékelést épp csak nem deklarált, de kifejezetten támogatott a gazdaságpolitika. Én azt gondolom, hogy ez egy olyan taktika, amit rövidtávon, bizonyos időszakokban célszerű alkalmazni, de egy krízisidőszak lehetséges gyógymódját nem szabad 15-20 évig alkalmazni, mert akkor káros helyzethez vezet. Önmagáért beszél, hogy mennyire leértékelődött a forint a zlotyval szemben, miközben számottevő pozitív hatást a gazdaságban nem értünk el. Ennek a 15 évnek a nagy része a külső gazdasági környezet szempontjából támogató időszak volt, az első 6-8 évéből sokkal jobban kellett volna, hogy kijöjjön Magyarország, de ott még csak kihasználatlanul hagytunk lehetőségeket, legalább nem kerültünk jelentős versenyhátrányba. Mára viszont ez is összejött, az alapja pedig a verseny kiiktatása. Amikor egy komplett gazdaság minden ágazatára rátelepszik a verseny hiánya, az, hogy a pályázati pénzekhez, a fejlesztési pénzekhez irányítottan lehet hozzájutni, teljesen átállítja a gondolkodást. Ez nem változik rövid távon és politikai akarat sincs a változtatásra – ide kapcsolódik az uniós pénzek elbukása is.

Mennyiben lesz támogatóbb Varga Mihály jegybankelnök a kormány gazdaságpolitikája iránt, mint Matolcsy György volt a második ciklusában?  

Nem nagyon tudunk arról, hogy a Varga Mihály eddig bármikor a jelenlegi kormány politikai céljai ellen foglalt volna állást, vagy adott esetben úgy lépett volna föl. Tehát ennek a kormánynak a gazdaságpolitikai céljait fegyelmezetten kiszolgáló, jó szakember lesz a jegybank elnöke. Régóta ő tűnt racionális választásnak, de tény és való, hogy felmerült néhány olyan név is, akiktől szerintem a gazdasági szereplők jobban ráncolták volna a szemöldöküket. Én azt tudom, hogy sokan inkább megnyugodtak, amikor hivatalos lett a döntés.

Már nemcsak a legvagyonosabbak rakják devizába a pénzüket. Fotó: Sebestyén László

Az föl sem merült, hogy ha nem is független, de legalább politikától távolabbi jelölt futhasson be?

Még pletykaszinten se. Álnaív kérdésedet értelmezni se tudom a jelen közegben.

Akkor beszéljünk a játéktérről: az benne van a pakliban, hogy Varga támogatná a növekedést, lazítani próbálna, de a piac kényszeríti bele újra a jegybankot a szigorba? Matolcsy egyszer hibázott, amikor a kamatemelés végét jelentette be, aztán 430-nál jött a pánik-kamatemelés.

A jegybank sokféle módon képes a forint árfolyamára hatni, a sokat szidott spekulánsoknak pedig kis túlzással mindegy, hogy milyen deviza hívja fel magára a figyelmet. Ők azt nézik, hogy mikor vannak olyan félreárazások, olyan likviditási lukak, amikor érdemes elkezdeni támadni azt a devizát. Ezt kell elkerülni elsődlegesen. Abban teljesen igaza van a miniszterelnöknek, hogy pár hét alatt a magyar gazdaság nem lett se rosszabb, se jobb dollárban kifejezve 10-15 százalékkal, mégis 350-ról 400-ra ugrott az árfolyam. De a kis és nyitott gazdaságok, amelyek nem tudnak, vagy akarnak csatlakozni az euróhoz, élni tudnak azzal a lehetőséggel, hogy a szabadon használhatják céljaik elérésére a monetáris politikájukat, ez azonban azzal is jár, hogy az árfolyam szabadon is mozog.

Hogyha 4,5 százalék felett van az amerikai tízéves hozam és mondjuk 6,5 a magyar és ott van mellé a forintkockázat, akkor felmerül, hogy mi értelme van forintban megtakarítani?

Talán Zsiday Viktor mondta azt, hogy az euró bevezeti önmagát – és ez nagyon találó. A vagyonkoncentráció az elmúlt években fokozódott Magyarországon és régóta jellemző, hogy az új megtakarítások egy részét devizában tartják.

A legvagyonosabb magyarok devizába rakják a pénzüket 5-6-8 éve folyamatosan, devizakötvénybe vagy deviza alapú befektetési jegyekbe, ebben a körben nem ritka a 80 százalék devizatúlsúlyos portfólió.

Az frissebb tendencia, hogy ez a magatartás már nem csak a legvagyonosabbakra jellemző és a devizába bekerülő megtakarítások aránya is szélesebb körben nő. Az is figyelemre méltó, hogy ami egyszer elment euróba, az jellemzően ott is marad – a forint egy éves javulása se hozott ebben semmilyen változást. Tehát nem egyszeri hirtelen pánikreakcióról beszélünk, mint 2012-ben, amikor a nyugdíjpénztár-államosítás kapcsán mindenki rohant ki a pénzével a határon túlra és ott berakta euróba az első Sparkasse-ban. Ez egy folyamatos és erősödő trend, általánosan eluralkodó megtakarítói nézet lett mára, hogy „jobb helyen van devizában a pénzem, mert a forint úgyis rendre gyengül”.

Változhat ez valamitől a közeljövőben?

Egyelőre nem látszik rá semmi ok.

Mi lesz ilyen helyzetben a PMÁP-százmilliárdokkal? Szerinted egyáltalán mennyit tud az állam magánál tartani abból a hatalmas összegből, ami az elmúlt években a hamarosan alacsony kamatra váltó inflációkövető állampapírba áramlott?

Kezdjük ott, hogy bár sokan érintettek ezekben a lejáratokban és kamatfizetésekben, nagyon sokan csak kis összeggel. Tíz-húszezres nagyságrend az, akik nagyobb összeggel élvezték a kimagasló PMÁP-kamatokat és egy nagyon szűk, talán ezres réteg az, amely valóban nagyon nagy összeggel. Viszont akármilyen furcsán is hangozhat, a legnagyobb esélye annak van, hogy akik nagyon nagy összeggel részesednek, ők részben maradhatnak állampapírban, de csak ha látnak a mostaninál kedvezőbb ajánlatot. Én azt gondolom, hogy

a február és a március arról fog szólni, hogy az állam letapogassa, milyen extra bónuszokat kell fizetni, hogy a nagy összegeket állampapírban tartók bent maradjanak.

A jelenlegi PMÁP-állományban is van bőven 1,5 százalékos prémiummal forgó papír – igaz, a tavalyi inflációs gödör alapján idénre ezek is alig valamivel 5 százalék felett fizetnek.

Ez biztos kevés lesz és a papírok nagy része kisebb prémium mellett forog. Közelebb kell vinni a hozamot az érzékelt inflációhoz, az kevés lesz a pénzek megtartásához, hogy ahhoz képest, amit a KSH kimutat, egy év bukás után lehet benne valami minimális reálhozam.

A befektető ráadásul az elmúlt időszakból indul ki és ott nem csak a 18 százalékos forinthozam kényeztette el, de az is jól járt, aki dollárban takarított meg.

Mivel mindenki tart a további forintgyengüléstől, nem fogja azzal beérni a magyar kisbefektető, hogy forintban kiszúrják a szemét valami minimális plusszal a hivatalos infláció felett. Szerintem alsó hangon kell két vagy akár három százalékos prémium ahhoz, hogy ne menjenek el máshova, sőt egyáltalán forintos befektetésben maradjanak a pénzek.

„Nem fogják PMÁP-ban hagyni 4-5 százalékon.” Fotó: Sebestyén László

A pénzükkel maguk foglalkozó kisbefektetők egy része nem figyel oda a lejáratokra, fordulókra, közülük biztos sokan emiatt ragadnak be a kamatot váltó PMÁP-okba. A privátbankárok által kezel portfólióknál rögtön a kamatforduló napján kipattannak és teszik át máshova a pénzt?

Persze, hiszen ez a dolguk alapvetően. Nem fogják PMÁP-ban hagyni 4-5 százalékon. Attól a profitól, aki azért ment az inflációkövető állampapírba, mert egy-két évre ritkán látható szép reálhozamot látott, ne várjuk azt, hogy amikor majd ennek vége, akkor hirtelen kisbefektetőként kezd viselkedni. Ők a szó legszorosabb értelmében a legracionálisabb gazdasági, matematikai döntést fogják hozni.

Milyen arányban építették a profi vagyon- és portfóliókezelők a PMÁP-állományt és milyen irányba gurítják tovább ők az általuk kezelt portfóliókat?

A 7 ezer milliárd forintnyi PMÁP-állományból az én becslésem szerint 3500-4000 milliárd van a privátbanki, míg további 2000-2500 milliárd a prémium és affluens körnél. Nagyon csodálkoznék, hogy ha a privátbankárok döntései alapján az onnan kijövő pénzeknek a bő 50-60%-a ne azonnal befektetési alapokba menne. És szerintem ennek is a nagyobbik hányada devizaalapon lesz befektetve. De a teljes képet nézve, a kifizetendő PMÁP-kamat 3400 milliárdjából szerintem ha nem dobnak be kedvezőbb állampapírt és az euró is 415 körül lesz, akkor nagyjából 500-700 milliárd marad hosszú állampapírban – nagyrészt a kisbefektetőktől és a prémium banki ügyfelektől. A privátbanki ügyfelektől viszont mintegy 1700-2000 milliárd rögtön át is megy befektetési jegybe, 500-800 milliárd pedig rövidebb állampapírba – kivárás gyanánt, jobb ajánlatok reményében. Egy kisebb rész, 50-200 milliárd pedig mehet közvetlenül részvénybe is.

Viszont ha lemegy az euró/forint 400 közelébe, akkor beindul újra a devizamágnes, szerintem ebben az esetben nem csupán a kamatokat fektetik be deviza alapú eszközökbe, hanem az alacsony kamatra váltó állampapírt is visszaváltják.

Mást is megtudhatunk a privátbanki piacról, megjelent a legfrissebb évkönyvetek. Mik a legizgalmasabb változások, hogyan alakul a koncentráció?

A privátbanki ügyfélszám és a számlák mennyisége a magyar piacon alig változik, illetve azért nő enyhén nő, mert több szolgáltató átállt arra a modellre, hogy az affluens réteget is bevonja a privátbanki kiszolgálásba és értékajánlatba. De ez nem a terebélyesedő felső-középosztályt jelenti, sokkal inkább a pénzügyek demokratizálásáról szól, magyarán alacsonyabb megtakarítással rendelkezők is megkapnak olyan szolgáltatásokat, amit régebben csak a legmagasabb vagyonúak érhettek el. A privátbanki átlagos limit most már 100 millió forint fölötti és pár év alatt a 150 milliót is elérheti.

Közben a vagyon nagy mértékben nő, most tízezer milliárdos a privátbanki kezelt vagyon nagyságrendje, de míg 2008-ban ez csak 1700 milliárd forint volt és ez 35 ezer számla között oszlott meg, addig most 45 ezer számla van. Lényegében 2013 óta alig van változás a számlák számában, miközben a vagyon derekasat ugrik.

Ez gondolom nem csak a hozamokból jön, a NER-gazdagok könnyen érkező milliárdjai is megjelennek a számokban?

Irtózatos intenzitással koncentrálódik ide a vagyon, amely részben a reálgazdaságban megkeresett pénzekből, részben a hozamokból jön.

Ha nincs ez a központosított, központilag irányított haveri gazdaság, hanem mondjuk csak olyan szinten marad a korrupció, mint 2010 táján, akkor hogy festene ugyanez?

Úgy véljük, összességében a privátbanki vagyon hasonló méretű lenne, de sokkal több tulajdonos között oszlana szét. És visszakanyarodva az elejére, biztos vagyok abban, hogy a forint se itt tartana.

Egészen más racionalitás mellett születnének gazdasági döntések, versenyképesebbek lennénk jóval. Egyik oldalról egyetértek teljesen abban, hogy Magyarországnak sokkal több nemzeti pillérre van szüksége, csökkenjen a gazdasági kiszolgáltatottság tulajdonosi fronton és ne jórészt külföldi tulajdonosok domináljanak. Minden ezirányú törekvést támogatok, csak a mondatot én másképp fejezném be, mint ahogy a gazdaságpolitika az utóbbi 15 évben befejezi. Szerintük szükséges, de nem elégséges feltétele a sikeres magyar gazdaságnak az, hogy a lehető legtöbb vállalat hazai kézben legyen, hiszen a saját és hazai kézben lévő, ámde versenyképtelen megoldásokat jogszabályokkal támogatják, ezzel megnyerik a pillanatot. Szerintem pedig a hosszú távot versenyképességgel, oktatásfejlesztéssel nyerhetjük meg. Tehát hazai kézben lévők kellenek, de sokkal versenyképesebbek. Ez más mindsetet ad, más kutatás-fejlesztéshez való hozzáállást, más javadalmazást, teljesen más hozzáállást a dolgok kivitelezéséhez, meg a hosszú távú fenntartásához.

Itt bicsaklott meg ez a dolog, nem is kicsit.

Ha a politika túl sok helyre fészkeli be magát, akkor az egész gazdaság működése, a vállalkozói gondolkodás, a versenyhez és a fejlesztésekhez, a gazdasági érvényesüléshez való viszony elkezd minden iparágban politikafüggővé válni, márpedig egy ilyen hazai klíma hosszú távon semmiképpen nem előnyös egyetlen ország számára sem.

The post Ami egyszer elment euróba, ott is marad – mi lesz a forinttal és a PMÁP-százmilliárdokkal? appeared first on Forbes.hu.