Annyi pénzt hozott a Futni mentem, hogy az alkotók a bevételekből tudnak új filmet készíteni

Herendi Gábor, a Futni mentem című független sikerfilm rendezője azt üzeni az NFI-nek: most már a kormányzati szervnek kell jelentkeznie, ha támogatni akarják a következő filmjét.

Mi történt? A Futni mentem alkotói a Facebookon posztoltak róla, hogy két új filmmel terveznek. A stáb már el is kezdett dolgozni egy új, még cím nélküli romantikus vígjátékon, a tervek szerint még idén év végén bemutatják. Emellett elkezdtek gondolkodni a Futni mentem folyatásán is.

Miért fontos ez? A Futni mentem mozis sikereiről több ízben is beszámoltunk a Forbes.hu-n, benne van a pakliban, hogy a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar mozifilm lesz. A film jegybevételei már bőven 1,4 milliárd forint felett a Filmforgalmazók Egyesületének adatai alapján, ezt papíron, a Nemzeti Filmiroda nyilvántartása szerint 450 millió körüli költségvetéssel sikerült elérni – méghozzá szponzorokkal, a Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártási támogatása nélkül.

Több ebből

Egészségügyi elemző Orbán Viktor covidpropangandájáról: „Megindult a történelemhamisítás”
Manipulálták az egyik leggazdagabb magyar cégének részvényeit, de hogy jönnek a képbe Jászai Gellért lovai?

Mit jelent ez a gyakorlatban? A Futni mentem rendezője, Herendi Gábor múlt héten a Klubrádióban mondta el, hogy 250–300 ezer néző után már nyereséges lett a vígjáték, most pedig új film készül ugyanezzel a stábbal, ismét Kárpáti György és Berta Balázs producerek szervezésében. Épp a casting és a helyszínkeresés zajlik. „Romantikus film lesz, csajos, azt szeretnénk, ha karácsonyra már moziba kerülne” – mondta Herendi.

A legizgalmasabb? Hogy az új filmet a Futni mentem utáni bevételekből fogják elkészíteni, amitől totálisan elszoktunk az állami támogatási logikán alapuló magyar filmiparban. Most kicsit úgy működik a magyar filmes piac, ahogyan attól a sok milliárd forintos állami támogatású kurzusfilmek miatt elszoktunk: piacként.

Kontextus. A Futni mentem az NFI-től forgatókönyv-fejlesztésre még kapott támogatást, de gyártásra már nem javasolta a produkciót. Herendi a rádióban most azt mondta, mind a hét pályázatát visszadobta az NFI, amit az elmúlt körülbelül öt évben beadott, ezért két–három éve már nem is pályázik.

„Úgyhogy most már nekik kell jelentkezni, hogy nagyon szívesen beletennének pénzt az én következő filmembe”

– üzente az NFI-nek a rendező, aki nemrég a 24.hu-nak azt is elmondta, hogy számára elégtétel a Futni mentem sikere.

Hogyan tovább? Herendi azt is elárulta, hogy most fejezték be a Bróker Marcsi című sorozatot a Geszti Péter-Ditz Edit producerpárossal. Emellett már a Futni mentem folytatásán is gondolkoznak, próbálják kitalálni, milyen irányba lehetne továbbvinni a történetet.

The post Annyi pénzt hozott a Futni mentem, hogy az alkotók a bevételekből tudnak új filmet készíteni appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed