Attól még, hogy kikaptunk a törököktől, nem kell elásni a játékosokat

Az isztambuli vereséget követően Budapesten is kikapott a magyar válogatott Törökországtól és 1-6-os összesítéssel bukta el a párharcot, így kiesett a Nemzetek Ligája B divíziójába. Marco Rossi helyzete nem volt könnyű, a két meccs során ugyanis több alapemberére sem számíthatott.

Bár felületesen szemlélve, az eredményből kiindulva könnyen letargikus állapotba kerülhet az egyszeri magyar szurkoló, valójában erre semmi ok, ugyanis a játék képét tekintve pariban voltak Szoboszlaiék a törökökkel.

Az adásban adatokkal támasztottuk alá, hogy a vesztes válogatott meccsek utáni temetés tehát nem indokolt, ennek kapcsán pedig beszéltünk arról, hogy vajon racionalizálható-e a közbeszéd ebben a tekintetben, de szót ejtettünk arról is, hogy milyen taktikai változtatások lehetnek indokoltak a jövőre vonatkozóan, valamint kitértünk Rossinak a névtelen kommentelőkkel és újságírókkal folytatott harcára, és arra, hogy ez az ostromlott vár effektus mennyire függetleníthető a közbeszéd állapotától.

A magyar csapat meccsei mellett beszéltünk még az angol válogatottról és Jordan Hendersonról, aki miután tavaly Gareth Southgate nem vitte ki az Eb-re, Thomas Tuchel első keretébe bekerült.

Kapcsolódó
„Hat gól nem elég, hogy bekussolj?” – a törökök sztárja visszaszólt Szoboszlainak
Arda Güler nem hagyta válasz nélkül a magyar csapatkapitány odaszúrását.

The post Attól még, hogy kikaptunk a törököktől, nem kell elásni a játékosokat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed