Az egész Földet körülvevő elektromos mezőt fedeztek fel

Az egész bolygót körülvevő elektromos mezőt fedeztek fel a NASA kutatói – olvasható az amerikai űrügynökség honlapján. A szakértők úgy vélik, egy eddig ismeretlen, fundamentális energiamezőt találtak meg, mint amilyen a Föld gravitációs és mágegneses mezeje is.

A tudósok már 60 évvel ezelőtt felvetették egy ilyen elektromos mező létezésének lehetőségét, bizonyítékot azonban csak most találtak rá. A NASA csapata egy szuborbitális rakéta megfigyeléseinek köszönhetően tudta megmérni az elektromos mezőt, a világon elsőként.

Az 1960-as évek végén vették észre a Föld pólusai felett elrepülő űrjárművek, hogy légkörünkből részecskék áramlanak ki a világűrbe. Ezen megfigyelések miatt álltak elő a szakértők az elektromos mező elméletével, azonban ez a mező annyira gyenge, hogy egészen mostanáig a technológia nem tette lehetővé érzékelését.

A kutatócsapat az északi sark közeléből bocsátotta fel rakétáját, amely 786 kilométernél is magasabbra ért fel. 19 percig tartó repülése közben műszerei apró, 0,55 voltos elektromos potenciabeli változást észleltek. Ez hihetetlenól csekély eltérés, viszont megmagyarázza az űrbe áramló részecskéket. A tudósok szerint ugyanis ez elég ahhoz, hogy a hidrogénionokat a gravitáció vonzásánál 10,6-szor nagyobb erővel „lőjje” a világűr felé. Emellett úgy gondolják, az elektromos mező jelentős hatással lehetett bolygónk légkörének alakulására a történelem során, és azt is elmondták, hogy feltehetőleg minden atmoszférával rendelkező bolygónak van hasonló elektromos mezeje.

Kapcsolódó
Megzavarhatja a Föld mágneses mezejét a sok halott műhold
Eiffel-torony mértékű szemét kerülhet évente a Föld mágneses mezejébe.

The post Az egész Földet körülvevő elektromos mezőt fedeztek fel first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed