Az Adelaide-i Egyetem számolt be egy nemzetközi kutatásról, amelyben ősmaradványok és számítógépes modellezés útján feltérképezték az egykor élt 6 moafaj népességének alakulását. Ehhez a korabeli klíma adatait, illetve az emberek elterjedésének idejét és helyét is beszámították.

„A kutatásunk kimutatta, hogy az egyes moafajok annak ellenére, hogy életmódjuk, népességeik alakulása és kihalásuk ideje egészen különböző volt, mégis ugyanazokon a helyeken leltek utolsó menedékre, miután az elterjedésük összeomlott az Északi- és a Déli-szigeten is” – magyarázta Damien Fordham, a kutatás egyik résztvevője.

Kiderült, hogy a moatemetők ugyanazokon a hideg, elszigetelt hegyvidéki régiókban vannak, ahol számos mai, veszélyeztetett röpképtelen madár utolsó csoportjai is élnek. Ilyen hely például a Déli-szigeten a Mt. Aspiring környéke, vagy az északin a Ruahine-hegység.

„A moák valószínűleg azokról a jó minőségű síkvidéki élőhelyekről tűntek el először, amelyeket a polinéz hódítók is előnyben részesítették, a népességük a nagyobb magasságok és a belsőbb területek felé haladva lassabban csökkent” – tette hozzá Dr. Sean Tomlinson, a kutatás vezetője.

Amikor a mai madarak elterjedésével is összevetették az adatokat, kiderült, hogy a takahē, a weka, vagy a nagy foltos kivi is azokra a helyekre húzódik vissza, ahol egykor a kihalásuk előtt a moák is utolsó menedékre leltek. A legsúlyosabban veszélyeztetett faj, a kakapó jelenleg négy, ragadozómentes kis szigeten él, ám ezt megelőzően a nagy szigeteken pont ugyanazokon a területeken éltek utolsó példányai, ahol az utolsó moák is.

Habár a mai röpképtelen új-zélandi madarak hanyatlásának eltérő okai vannak, mint a moák kihalásának, de a kutatás feltárta, hogy ennek ellenére a népességük hasonló térbeli elterjedést és változásokat követ.

„A közös a régmúlt és a jelen menedékhelyeiben nem az, hogy optimális életteret jelent a röpképtelen madarak számára, hanem az, hogy még mindig ezeket érinti legkevésbé az emberi tevékenység” – mondta Dr. James Wood, a kutatás résztvevője. Ahogyan korábban a polinézek betelepülésekor is, később az európaiak érkezésekor is átalakultak elsőként a síkvidéki tájak. Emellett a magukkal hozott állatok is először a síkságokon terjedtek el, majd vándoroltak egyre magasabban fekvő és egyre belsőbb területekre.

A kutatás azt is megmutatta, hogy milyen nagyon fontos legalább ezeket a még meglévő menedékterületeket hatékonyan megvédeni. Emellett a múltbéli, régészeti adatokban szegény kihalásokról is sok új információt sikerült feltárniuk a kutatóknak.

The post Az egykori moa menedékekbe húzódnak Új-Zéland röpképtelen madarai first appeared on National Geographic.