Egy új tanulmány alapján az európai szerszámkészítés történetének egyik legfontosabb technológiai mérföldkövét azonosították a spanyolországi Katalóniában található Barranc de la Boella lelőhelyen – számol be a Heritage Daily. Barranc de la Boella az acheulei kultúra legrégebbi lelőhelye Európában, egyben ez az egyik első ismert helyszín, ahol húst dolgoztak fel a térségben a pleisztocén idején.
A Santiago de Compostela Egyetem és az IPHES-CERCA kutatói a helyszínen feltárt, 900-780 ezer évvel ezelőtti kőtárgyakat elemezték, amelyeket homininák készítettek.
A kutatók úgy látják, Barranc de la Boella evolúciós mérföldkövet jelentett, és fényt derít korai rokonaink gyártási és erőforrás-gazdálkodási stratégiáira.
Diego Lombao és kollégái szerint a helyi leletek nagymértékű technológiai ugrásról, illetve aprólékos tervezésről és hatékonyságról árulkodnak. Az alapanyagokat méret és rendeltetés alapján választották ki, a szerszámokat a helyszínen kívül hozták létre.
A más lelőhelyekkel, például a levantei Ubeidiyával való hasonlóságok megerősítik azt a feltételezést, hogy az újítások többszörös vándorlás és kulturális csere révén kerültek Európába Afrikából. „A Barranc de la Boella megmutatja, hogy az európai kontinens nem egy elszigetelt helyszín volt, hanem az Afrikával és a Közel-Kelettel állandó kapcsolatban álló csere és technológiai fejlődés terepe” – emelte ki Lombao.
The post Az emberi evolúció fontos mérföldkövét azonosították first appeared on National Geographic.