Az összes nyolcezrest megmászta a 23 éves nő

A 23 éves brit Adriana Brownlee lett a legfiatalabb nő, aki megmászta a Földnek mind a 14, nyolcezer méter feletti hegycsúcsát – számol be az MTI a BBC-re hivatkozva.

A hegymászó október 9-én ért fel a Sisapangma 8027 méter magas csúcsára, ezzel sikeresen befejezte a nyolcezresek megmászását.

Adriana Brownlee a 64. a világon, akinek sikerült az összes nyolcezres meghódítása.

„Otthagytam az egyetemet, lemondtam a diplomáról a hegymászás kedvéért, feláldoztam barátságokat, a normál tinédzseréletet és még többet is, de megérte” – nyilatkozta Brownlee, hozzátéve, azt reméli, megmutathatja a fiataloknak világszerte, hogy nincs kijelölt út az életben.

A sikeres Sisapangma-expedíciót követően a hegymászó a nepáli fővárosba, Katmanduba utazott, ahol csütörtökön nyilatkozott az AP hírügynökségnek. Brownlee az interjúban kiemelte: a legmagasabb hegycsúcsok megmászását nem szabadna engedélyezni a tapasztalatlan hegymászók számára, a kellő tapasztalat nélkül próbálkozók ugyanis nemcsak saját életüket, hanem másokét is feleslegesen kockáztatják.

Véleménye szerint a hegymászást engedélyező hatóságoknak meg kellene győződniük arról, hogy a legmagasabb csúcsok felé indulók rendelkeznek-e már az alacsonyabb hegyekben megszerezhető tapasztalatokkal, képességekkel, és tudják-e kezelni a magasságból adódó nehézségeket. A nemzetközi hegymászásban a minimális életkor meghatározásán kívül – ami Nepálban 16 év – nincsenek korlátozások.

Brownlee elárulta, hogy mindössze 8 éves volt, amikor elkezdett álmodozni arról, hogy édesapjához hasonlóan egyszer hegymászó lesz. A világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet 2021 májusában, 20 évesen mászta meg. Azt is elmondta, jelenlegi útjának az a célja, hogy megmássza Nepálban a számára még meghódításra váró hegyeket, majd tervei szerint a világ más részein is folytatja ezt.

The post Az összes nyolcezrest megmászta a 23 éves nő first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed