537 ezren látták tavaly Csehországban az Egy alkoholista naplója című filmet a mozikban, mely még csak nem is a legnézettebb hazai film volt ott 2024-ben. Ez több szempontból is figyelemre méltó: egyrészt nem ritka, hogy a nagyjából Magyarországgal hasonló népességszámú országban félmillióan is bemennek egy cseh filmre, de a nézők a fajsúlyosabb témáktól sem riadnak vissza. Márpedig Dan Svátek filmje egy alkoholfüggő történetét meséli el – ami szokatlanabb lehet, hogy a főhős nő. Sőt, egy fiatal anya, aki rendszeresen a saját gyereke mellett üti ki magát. Azaz az Egy alkoholista naplója tabunak is tekinthető témát mutat be.

Félmillió néző egy alkoholizmusról szóló filmen?

A legtöbben a Hullámok című történelmi filmet látták tavaly, amelyre csaknem 900 ezren váltottak jegyet, és az erről a filmről szóló cikkünkben már kitértünk a magyar és a cseh filmforgalmazás különbségeire, így arra is, hogy a cseh közönség sokkal inkább bemegy a hazai filmekre, miközben a cseh filmipar sem szorul rá annyira az állam támogatására. Az Egy alkoholista naplója finanszírozását például a rendelkezésre álló információk alapján elsősorban magánprodukciós cégek biztosították, és támogatást kapott Ústí nad Labem régiótól is.

Nicola Šnajdrová / Bontonfilm

Nálunk ugyebár a tavalyi évben eljutottunk oda, hogy több független mozifilm készült Magyarországon, mint állami finanszírozású, sőt, ezek több bevételt is hoztak. Ám kimagasló nézőszámot ezek közül csak egy romantikus komédia, a pont cseh eredeti alapján készült Futni mentem produkált: ez jelenleg 431 ezer nézőnél jár, és vélhetően napokon belül beverekszi magát a legnézettebb, a rendszerváltás óta bemutatott tíz magyar film közé. Sokat mond a két ország moziipara közötti különbségről, hogy ezzel a számmal a Futni mentem ugyanezen időszak legnézettebb ötven cseh filmje közé sem férne be.

Könnyed komédiákat a csehek is készítenek – tavaly is került jó pár a moziba –, de most ezek sem tudták felvenni a versenyt az Egy alkoholista naplójával. Svátek filmje vonzerejéhez kétségkívül hozzájárult, hogy egy népszerű blog, illetve később könyv alapján készült: Michaela Duffková a saját alkoholizmusa, majd leszokása történetét írta meg. Először terápiás céllal kezdett blogolni, majd feladva az anonimitást, arccal és névvel vállalta a történetét, és azóta is folyamatosan az alkoholizmus visszaszorításáért kampányol – sőt, alapított egy rehabilitációs központot is alkoholfüggőknek.

Nők és az alkoholizmus

Bár az alkoholizmus ma már egyáltalán nem tabu, és nálunk is több országosan ismert ember is beszélt már az alkoholfüggőségéről, ezt elsősorban a férfiaknak szokás tulajdonítani: Demetrovics Zsolt addiktológus például nemrég a 24.hu-n arról beszélt, kutatásaik szerint „a felnőtt férfiak 12 százaléka, a nők 1 százaléka problémás ivó”, míg egy 2023-as WHO-tanulmány szerint Magyarországon a nők 7,2 százaléka szenved alkoholfüggőségtől, a férfiaknál ez az arány 36,9 százalék.

Ugyanakkor könnyen lehet, hogy a valóságban kisebb a nemek közötti különbség az alkoholizmusban, mint azt gondolnánk. Michaela Duffková is azt mondja, már csak azért se jutott eszébe sokáig segítséget kérni, mert azt gondolta, egyedül van a problémájával. Arról, hogy ez nem így van, csak sorstársak közé kerülve értesült:

Abban az időben, amikor a függőséggel küzdöttem, nem sokat beszéltek vagy írtak erről a nőkkel kapcsolatban. Azonban, mint később kiderült, az én történetem példaértékű

– mondta Duffková egy tavalyi interjúban. Ő nagyon fiatalon, 23 évesen lett először anya, és ugyan a családjában volt már alkoholbeteg, illetve ő is megitta a magáét, mielőtt férjhez ment volna, mégis rossz döntések sorozata kellett ahhoz, hogy ténylegesen függővé váljon: férjével nem elég, hogy elköltöztek Prágából az agglomerációba, de ott is a férje szüleinek házában laktak, akikkel nem is volt túl jó viszonyban. Mivel férjét a munkája továbbra is a fővároshoz kötötte, vele csak korán reggel és késő este találkoztak, Michaela egész nap magára maradt a gyerekkel és a problémáival:

Egy Prága melletti házban éltem, a férjem szüleivel, nem volt sok pénzem, egy kisgyerekről gondoskodtam, és ráadásul dolgoztam. Aztán az alkohollal oldottam meg azokat a problémákat, amelyek elől nem tudtam menekülni, amelyekkel nem tudtam szembenézni.

Mint később kiderült számára, ez egyáltalán nem olyan ritka jelenség: a terhesen az agglomerációba költöző, az ingázó férj távollétében gyerekükkel egyedül maradó, a magányukat alkohollal oldó „zöld özvegyek” jelensége nálunk is jól ismert, és ugyan inkább tehetősebb családot feltételez, Duffková szerint a nőkre általában ez a fajta magányos alkoholizmus a jellemzőbb:

Ez az adott személytől függ. Ha azonban leegyszerűsíthetem, egy nő titokban, otthon többet iszik, és az alkoholt személyes problémák megoldására használja. A férfiak esetében az ivás inkább társasági esemény. Ők csak később csúsznak bele a titkos ivásba, amikor mélypontra kerülnek. A nőknek gyakran hiányzik az ivás társadalmi szintje

– mondta Michaela Duffková, aki most már egy olyan statisztikára hivatkozik, mely szerint tíz évvel ezelőtt tíz alkoholista férfira egy alkoholista nő jutott, ma már három alkoholista férfira jut egy alkoholista nő.

Szomorú férfiak és nők mosolya

Duffková könyvéből az a Dan Svátek csinált filmet, akinek a téma nem ismeretlen, hiszen korábban már foglalkozott az alkoholizmussal: a Szomorú férfiak mosolya című filmje egy rehabilitációba került férfi útját mesélte el, szintén valós történet alapján. A film Josef Formánek önéletrajzi regénye alapján készült, mely a Csehországban jól ismert író küzdelmét mesélte el a függőséggel, kiegészítve az elvonón megismert betegek történeteivel. A nálunk is bemutatott Szomorú férfiak mosolya finom humorral próbálja enyhíteni a dráma nyomasztó légkörét, ezért van egy tragikomikus alaphangulata, ám az Egy alkoholista naplója komolyabb hangvételű film (Formánek egyébként felbukkan benne egy cameo erejéig).

Holiday Films A Szomorú férfiak mosolya című film.

Svátek azonban egy filmdráma esetében sem hátrál meg a szokatlan húzásoktól: a filmet többször is szabályos prosecco-reklámok szakítják meg, videoklipszerű betétek, visszatérő álomjelenetek és időugrások bonyolítják az egyébként lineáris cselekményt. Ezek közül nem minden nyerte el a kritikusok tetszését, bár ők elsősorban azért bírálták a filmet, mert szerintük pont a lényeg sikkad el: nem igazán derül ki, hogyan és miért csúszik bele az alkoholizmusba a főhős, míg a gyógyulása sokkal simább annál, mint amilyen ez a folyamat a valóságban (így például amit a Szomorú férfiak mosolya is bemutat).

A forgatókönyv hiányosságait azonban pótolni tudták a színészi teljesítmények, ezen belül is elsősorban a főszerepet játszó Tereza Ramba játéka. A színésznő tényleg egymaga viszi a hátán a produkciót, és a megjelenésével is érzékelteti az utat, amit Michaela Duffková megtett:

The post Azt hitte, fiatal anyaként egyedül van az alkoholizmusával, de naplóba kezdett és kiderült, hogy ez nem is ritka first appeared on 24.hu.