Bár számunkra a karácsony keresztény ünnep, mellyel Jézus születését ünnepeljük, s egyúttal a szeretet ünnepe is, őseink idején számtalan babona és hiedelem is fűződött a karácsonyhoz. Régen szinte nem telt el úgy nap, hogy eleink ne keresték volna a jeleket a világban, ám karácsonykor a jövő év ígérete különösen megbabonázta őket. Ilyenkor mindenki látni, s egy kicsit befolyásolni szerette volna a jövőt. A jó termés, az időjárás alakulása, az állatok szaporasága vagy éppen a szerelem érkezése mind ott lebegett az ünnep fényei mögött.
Mindenki a maga életkora és élethelyzete szerint kívánta a legjobbakat: a gazdasszonyok a gazdaság bőségéért és a termésért aggódtak, míg a fiatal lányokat leginkább az foglalkoztatta, vajon mikor és kihez mennek férjhez.
Ma, felgyorsult világunkban ezek a hiedelmek többnyire feledésbe merültek, de advent idején és karácsonykor újra előbukkannak. Egy-egy régi szokás, játékos jóslat vagy kíváncsiságból elvégzett szertartás hidat verhet a múlt felé, emlékeztetve arra, hogy az ünnep nemcsak a jelenről szól, hanem arról is, miben reménykedünk a jövőben.
Almajóslás
A karácsonyi néphagyományban az alma különleges, jövőt fürkésző erővel bírt. Úgy tartották, hogy a szenteste éjfélkor elfogyasztott alma egészséget és szerencsét hoz a következő évre, ezért sok helyen az ünnepi vacsora egyik legfontosabb mozzanatának számított. Az almát nemcsak megízlelték, hanem figyelték is: ha a karácsonykor meghámozott alma héja egyben maradt, az szerencsét jelzett, a fiatal lányok pedig rendszerint a hátuk mögé dobták a héjat, hátha kirajzolódik belőle a leendő férjük nevének kezdőbetűje.
Az alma az ünnepi asztalon a termékenység, a bőség és a jólét jelképe volt. Egy régi hiedelem szerint még az erdőben eltévedt embernek is utat mutathatott: elég volt a karácsonyi közös almavacsorára gondolnia, és biztosan hazatalált.
Hogyan zajlott a karácsonyi almajóslás?
A jóslást szenteste, vacsora után vagy éjfélkor végezték. A családtagok egy almát kettévágtak, és a magház alakjából olvasták ki a következő év ígéretét. Ha a magok szép, szabályos formát rajzoltak ki, az jó termést, egészséget és szerencsét jövendölt. Sok helyen az almát körbeadták, a családtagok felváltva haraptak belőle, és az előbukkanó magházból próbáltak következtetni a jövőre.
Az alma azonban sötétebb üzenetet is hordozhatott. A népi hiedelem szerint ha valaki úgy vágta ketté az almát, hogy a kés elvágta valamelyik magot, az a következő évben balszerencsét vagy akár halálesetet is jelenthetett.
Borbála-napi ág
December 4-e, Borbála napja különösen gazdag jóslásokban. A legismertebb közülük a Borbála-ág vágása, amelyet elsősorban a hajadon lányok gyakoroltak. A hagyomány szerint ezen a napon egy barack-, cseresznye- vagy más gyümölcsfa ágát letörték, majd vízbe helyezték. Ha az ág karácsonyig kizöldült vagy – még nagyobb szerencseként – ki is virágzott, az a közeli férjhezmenetel biztos jelének számított. Nemcsak a szerelem sorsát fürkészték így. Egyes vidékeken a kihajtó rügyek számából a következő év termésére is következtettek, gazdagságot vagy épp szűkösebb időket jósolva.
Voltak tájak, ahol a babona még játékosabb formát öltött. A lányok cseresznye- vagy orgonaágat törtek, s ha ez kizöldült, úgy vélték, hamarosan eljön értük a kérő. Másutt kilencféle gyümölcsfaág került egyetlen vázába, mindegyikre egy-egy férfinévvel ellátott cédulát függesztettek. Amelyik ág a legelsőként hajtott ki, annak a nevéhez kötötték a közelgő házasság ígéretét. A talpraesettebb lányok olykor apró trükkökkel próbálták elősegíteni, hogy a számukra kedves legény neve „nyerjen”, például az adott ágat melegebb helyre tették.
Sok helyen még azt is megjósolták a rügyezés üteméből, melyik napon lesz majd a menyegző.
Luca-búza
December 13-a, Luca napja az egyik legmisztikusabb állomása az adventnek. A néphit szerint ezen a napon különösen erős a jóslások, varázslatok és védekező szertartások ereje: a boszorkányok távol tartásától a termékenységvarázslásig számtalan szokás kapcsolódott hozzá. A legismertebb és máig élő hagyomány azonban kétségkívül a Luca-napi búza vetése, amely az elkövetkező év bőségét hivatott megmutatni.
Ha a búza karácsonyra szép, élénkzöld, dús hajtásokat hozott, az bőséges esztendőt ígért. Ha azonban gyéren nőtt vagy megsárgult, a következő év termése is szegényesnek mutatkozott. A csírázó búza nemcsak praktikus jóslás volt, hanem szimbolikus üzenet is: az élet, a fény és a megújulás jelképe, amely a tél legsötétebb napjaiban is reményt hozott.
Hogyan zajlott a Luca-napi búza vetése?
A szokás szerint december 13-án búzaszemeket vetettek egy kis cserépbe vagy tányérba, nedves földdel vagy enyhén nedves ronggyal borítva. A csíráztató edényt meleg helyre tették – gyakran a kemence mellé –, majd naponta öntözték, hogy karácsonyra vagy legkésőbb szilveszterre kizöldüljön. A búza hajtásmagasságából és sűrűségéből jósolták meg a következő évi gabonatermést, a család jólétét, sőt még az állatok egészségét is.
A kikelt búza később az adventi oltár vagy a karácsonyi asztal díszévé vált: élő, zöld jelképe volt annak, hogy a természet a sötétség után új életre kel.
A Luca-napi népszokásokról részletesebben is írtunk már, például arról, hogy a nőknek ilyenkor tilos dolgozni.
The post Babonák és jóslatok advent idején: Luca-búza, Borbála-ág és almajóslás first appeared on Sokszínű vidék.
