Bemutatták az új Teslát, már az ára is megvan

Kínában bemutatták a frissített Tesla Model Y-t, a Junipert.

Mi történt? 2023-ban a világ legnagyobb darabszámban eladott autója a Tesla Model Y volt, most frissített új modell érkezett érkezett a szériához Juniper néven – írja a Portfolio a Bloombergre hivatkozva.

Az autót be is mutatta a cég Kínában. A megrendeléseket már elkezdték felvenni, az autókat márciustól szállítják ki, először Kínában, és majd csak az után az Egyesült Államokban.

Mennyibe kerül? Az új modellnek már az árát is tudni, az alapváltozat 236 500 jüantól indul, ami körülbelül 14,4 millió forintnak felel meg. Igaz, ez az ár keveset árul el a leendő európai árakról, ugyanis az autók jellemzően nagyot drágulnak az importot követően.

Az autó frissített külső és belső kialakítással rendelkezik, és közel 600 kilométert képes megtenni egyetlen feltöltéssel. 

Több ebből

Ultimátumot adott Lázár János tárcája a kommunikációs munkatársainak, többen inkább távoztak
„Beírtuk a keresőbe, hogy LMBT KARKÖTŐ, és a Shein oldalára jutottunk” – ilyen, amikor az oroszok kínai webáruházat tiltanak be

The post Bemutatták az új Teslát, már az ára is megvan appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed