Betörés közben megállt könyvet olvasni, elkapták az olasz férfit

Elfogtak egy férfit Rómában, mikor egy betörés közepette megállt görög mitológiát olvasni – írja a BBC.

A 38 éves olasz férfi épp kirabolni készült a fővárosi Prati negyedben található lakást, melybe az erkélyen keresztül jutott be, mikor megpillantotta az éjjeli szekrényen a Homérosz Iliászával foglalkozó kötetet, és inkább olvasgatni kezdett.

A 71 éves lakástulajdonos felébredt, és kérdőre vonta a könyvbe mélyedt rablót. A férfi a bejutáshoz használt erkélyen keresztül elmenekült, de hamarosan elfogták. A rendőrségnek azt mondta, egy ismerősét szerette volna meglátogatni, ezért mászott be az épületbe. „Azt hittem, hogy egy panzióban kötöttem ki, megláttam a könyvet, és elkezdtem olvasni” – mondta.

A sikertelen rablás híre a kötet szerzőjéhez, Giovanni Nuccihoz is eljutott, aki a helyi médiának elmondta, szeretne küldeni egy példányt a férfinak az Iliászt az istenek szemszögéből elmesélő könyvből, hogy befejezhesse az olvasmányt.

Szürreális történet, de nagyon emberi

– mondta az író, akinek egyébként a kedvenc istene Hermész, a tolvajok istene. „Ő az irodalom istene is. Világos: minden stimmel.”

The post Betörés közben megállt könyvet olvasni, elkapták az olasz férfit first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed