Nem tágít a szigorú emissziós normák mellől az EU, de a 2035-ös tiltáshoz is vasmarkokkal ragaszkodnak a döntéshozók, ezzel egyre nehezebb helyzetbe hozva az Unió területén is érdekelt autógyártókat. A Teslát tulajdonképpen nem érinti a szigorítás, hiszen kizárólag elektromos autókat értékesítenek, így a lokális károsanyag-kibocsátásuk nulla. Azonban a belső égésű motoros személygépjárműveket is kínáló márkák nehéz helyzetben, hiszen becslések szerint a 2025-ben eladott gépjárműieknek közel 20 százalékának tisztán elektromosnak kell lennie a kvóta teljesítéséhez.
Éppen ezért az Automotive News Europe szerint több gyártó meg sem próbálja egyedül teljesíteni ezt, hanem összefognának a Teslával. Név szerint a Ford, a Mazda, a Subaru, a Toyota, de még a komplett Stellantis csoport is. Mivel 2025-től minden “kvóta feletti” emissziós gramm 105 eurós (kb. 44 ezer forintos) bírságot von maga után, ezért a legtöbb gyártó jobbnak látja ha nem kísérleteznek, és inkább összeállnak az Elon Musk vezette márkával. A hírek szerint a Tesla így akár 1 milliárd eurós (415 milliárd forintos) extra bevételhez juthat. Az eljárás egyébként nem új keletű az iparban, hiszen a Suzuki több évek keresztül a Toyota segítségével bekkelte ki a súlyos bírságot, ám idén már a Volvóval szövetkeznek.