Cápák között: Lakatos István dupla akkora összeggel szállt be egy bizniszbe, mint amennyit eredetileg kértek a vállalkozók

A ShowMe nevű, felújított használt telefonok adás-vételével foglalkozó webshop mögött álló Gilányi Dániel, Jakab Ádám és Nemes Dániel is bemutatkoztak a befektetőknek a Cápák között legutóbbi adásában. A debreceni vállalkozók kifejezetten Lakatos Istvánt célozták meg pitchükkel – akit végül meg is nyertek maguknak.

Mint elmondták, a használt iPhone-ok és Apple Watchok mellett a jövőben szeretnének táblagépeket, iPadeket, illetve Androidos készülékeket is értékesíteni, fő célkitűzésük pedig az, hogy Magyarország meghódítása után a kelet-európai régió jelentős piaci szereplőivé váljanak, amihez

45 millió forintos befektetési összeget kértek, 15 százalék tulajdonrészért cserébe.

A lehetőségre elsőként Orbók Ilona csapott le, ám az említett összegért 45 százalék tulajdonrészt kért a cégből. Ajánlatára Lakatos István kontrázott rá, aki

100 millió forint befektetési összeget kínált fel a vállalkozóknak, cserébe viszont 50 százalék tulajdonrészért kért a cégükből.

A vállalkozók némi tanácskozás után 45 százalékban szerették volna maximalizálni a tulajdonrészt, ám mivel Lakatos nem engedett az ajánlatából, végül elfogadták azt.

The post Cápák között: Lakatos István dupla akkora összeggel szállt be egy bizniszbe, mint amennyit eredetileg kértek a vállalkozók first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed