Lehet…. sőt biztos, hogy a Carry Onward nem a világ legtökéletesebb videojátéka, de nagyon is jó érzékkel piszkál meg egy olyan témát, ami mindenkinek nehezen megy.

Elengedés. Sokan nem szeretjük ezt a szót, mert nagyon is tudjuk, hogy minek a kapcsán merül fel. Ha valakit elveszítünk, akit szerettünk. Bárhogyan is történik fájdalmas lehet, de ha egy halovány esély sincs a dolgok megváltoztatására, mert megmásíthatatlan, az a legrosszabb. Ilyenkor csak egy dolog marad….

Thomas sajnos nagyon is sejti, miről beszélek. A Carry Onward főhőse ugyanis gyászol, élete párját már sajnos semmi nem hozza vissza az élők sorába. Mindezt olyan szimplán és ridegen vezeti fel a “játék”, hogy az ember hátán szó szerint feláll a szőr. A szimplán odavetett sorok, picike interaktivitással játékos, romantikus hangulatba vezetnek be, aztán hirtelen megjelenik a halál, pont olyan könyörtelen kiszámíthatatlansággal, mint a valóságban.

Azonban csak ezután indul be csak minden, vagyis itt kezdődik a…. nos nevezzük csak inkább alkotásnak. Nehezen lehet ugyanis játékként hivatkozni rá, ugyanis a 15-20 perces etap azzal telik, hogy emberünk kiköltözik a közös fészekből, amihez megannyi emlék köti. A lakásban járkálva számos ponton tudjuk szóra bírni és mindenhez lesz is némi hozzáfűzni valója. Ezeket a monológokat mellesleg irányíthatjuk is, hogy szerintünk minek kellene eszébe jutnia ezekről a tárgyakról. Ha van türelmünk, mindegyik variációt kipróbálhatjuk, amelynek eredménye öt különféle végkifejlet és ugyanennyi trófea lehet.

Persze morbid ilyesmiről beszélni, így inkább úgy kanyarítanám, hogy mindenkinek lesz egy enyéni(bb) élménye. Merthogy aszerint alakul a Carry Onward üzenete számunkra, ahogy ezekben a mini döntési helyzetekben választunk. Thomas ezek után elkezd dobozokat kivinni a szállító autóba, legvégül pedig a legintimebb helyszín, a háló feldolgozása történik meg.

A Carry Onward egyáltalán nem jó, mint klasszikus videojáték. A grafika még hagyján, szándékosan elnagyolt (amúgy nagyban emlékeztet a Twelve Minutesre), a szinkron mondjuk elmegy, de a karakter mozgatása elég rémes, gyakran bele is lehet ütközni tereptárgyakba. Mindez persze a szerényebb tudás mellett arról is szól, hogy szimplán egyetlen fejlesztő áll a munka mögött és nem feltétlenül a tökéletes audiovizuális élmény megalkotása volt a célja. Hanem hogy sikerüljön egy olyan érzést átadni, amely talán mindenki életében eljön egyszer. Lesz akinél érzelmes húrokat pendít majd meg, mások meg talán bepillantást nyerhetnek, hogy mi is zajlik le ilyenkor az emberben….

Értékelés: 6/10
Fejlesztő: Andrey Chudaev
Kiadó: Andrey Chudaev, Nejcraft
Platform: PC, PS4, PS5, Nintendo Switch