CATL – Fel sem épült a gyár, máris terjeszkednek

Noha korábban csak logisztikáról volt szó, mégis összeszerelő üzemet létesít a kínai akkumulátorgyártó cég egy debreceni állami telephelyen. 

Mi történt? A kínai CATL az INPARK Szigma Kft. telephelyét bérelte. A Civil Fórum Debrecen Egyesület tájékoztatóján elmondták: korábban a városháza arról tájékoztatta a debrecenieket, hogy itt csak logisztikai tevékenységet folytat az akkumulátorgyártó óriás, mára azonban kiderült, hogy egy összeszerelő üzem jön létre, amellyel az eddigi, a kérelemben szereplő 40 GW gyártókapacitást 49,2 GW/órára növeli a vállalat, erről a Népszava írt csütörtökön.

Fotó: CATL Debrecen

Miért fontos ez? A CATL a kibővített gyártókapacitás miatt már másodszor módosítja a korábban a kormányhivatalhoz benyújtott környezethasználati engedélyt, a most előterjesztett anyag pedig a civilek szerint aggodalomra ad okot, mert a város környezeti terhelése tovább nő.

Mi következik ebből? A civilek véleménye szerint álságos, amikor „zárt gyártási technológiáról” „négy karbonsemleges gyárról”, valamint „jószomszédi viszonyról” kommunikál a beruházó, hiszen a most benyújtott környezethasználati engedélymódosítási kérelemből megállapítható, hogy a már meglévő 51, szétszórtan elhelyezkedő légszennyező forrás száma emiatt további néggyel nő, amely nem a zárt technológiát támasztja alá, és tovább növeli a kibocsátási pontokat. A karbonsemleges gyár szlogenjével szemben a szén-dioxid kibocsátásról mélyen hallgat a dokumentum. A forgalmi adatok szintén növekedést mutatnak, a napi 350 tehergépjármű további negyvenöttel nő, az általuk okozott terhelést nem említik, ez hiányzik az anyagból – olvasható a civilek állásfoglalásában. A debreceni önkormányzat szerint a Civil Fórum sorozatosan támadja azokat a beruházásokat, amelyek lehetővé tették, hogy a város iparűzési adóbevétele a 2014-es 10 milliárd forint bő háromszorosa legyen 2024-ben, azaz 34,5 milliárd forint, úgy, hogy a most épülő legnagyobb cégek, többek közt a BMW még nem is termelnek. Hozzátették: a beadvány hiánypótlási mellékletében a CATL kötelezettséget vállalt az NMP (N-metil-2-pirrolidon oldószer) kibocsátás csökkentésére a németországi üzeméhez hasonló mértékre, illetve vállalta a tisztított szennyvíz használatát is.

The post CATL – Fel sem épült a gyár, máris terjeszkednek appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed