Ciszjordániában készül valamire az izraeli hadsereg, aki akarja, elhagyhatja a menekülttábort

Palesztin civilek evakuálására hívott fel Izrael Katz, külügyminiszter az Izrael által 1967 óta, jogellenesen megszállva tartott Ciszjordánia területén, minden jel szerint azért, hogy fokozott műveleteket hajthasson végre az izraeli hadsereg. A lakosság ideiglenes kitelepítésére a Sin Bet izraeli titkosszolgálat korábbi vezetője, valamint a kormányzó Likud párt politikusa, Avi Dichter szerint azért van szükség, hogy „megvédjék” az izraeli hadsereg csapatait. A politikus hozzátette, hogy a palesztin lakosokat nem küldenék el Ciszjordániából és, amint biztonságos lesz, visszatérhetnek az otthonaikba, derült ki a The Times of Israel című lap hírfolyamából.

Az izraeli hadsereg rádiója a lap szerint tagadta, hogy a Tulkarem melletti Nur Samsz menekülttáborban vagy máshol arra szólítottak volna fel palesztinokat, hogy távozzanak, ahogyan arról egyes arab médiumok beszámoltak. A rádióadó azt ugyanakkor elismerte, hogy Izrael arról szóló üzeneteket küldött nekik, hogy akik mégis ki akarnak költözni, megtehetik, ha „biztonságos zónákba” akarnak menni.

Az Al Jazeera hírcsatorna szerint valóban nincs szó kötelező evakuálásról, ám a nem hivatalos felszólítás az izraeli hadsereg nagyobb volumenű, tervezett fellépésére utalhat a területen. A szóban forgó, mintegy nyolcvanezer lakosnak otthont adó terület önkéntes elhagyására, a hírcsatorna szerint, a lakosság mindössze három órát kapott.

The post Ciszjordániában készül valamire az izraeli hadsereg, aki akarja, elhagyhatja a menekülttábort first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed