A német autópályák híresek arról, hogy a felkészült sofőrök felpörgethessék a megfelelő technikai állapotban lévő járműveik fordulatszámát, de mindezt bizonyos közlekedési szabályok betartása mellett tehetik csak meg. Néhány útszakaszon még sebesség korlátozás sincs, beleértve az A20-as autópálya Grimmen közelében elhelyezkedő részét, azonban egy férfinek mégis sikerült itt tetemes bírságot összeszednie, miután egy rendőrautót próbált letolni a belső sávból – írja a Vezess.
A kamerával felszerelt civil rendőrautó több mint 170 km/órás sebességgel haladt, mikor nagy lendülettel megjelent mögötte egy Mercedes, benne a 60 éves sofőrjével, aki mit sem sejtve az előtte haladók foglalkozásáról fittyet hányt a követési távolság betartására, hogy jelezze, siet, és ennél is gyorsabban szeretne továbbhaladni.
Amikor a rendőrség engedve a nyomásnak átsorolt a külső sávba, a Mercedes sofőrje 250 km/órás sebességgel folytatta az útját, amíg félre nem állították. A szembesítéskor azzal az elmélettel rukkolt elő a sofőr, hogy a sebességkorlátozás nélküli szakaszokon csak olyan autók vehetik igénybe a belső sávot, amelyek minimum 200 km/órával haladnak – ami elképzelésnek a rendőrség közlése szerint nem sok köze van a valósághoz.A követési távolság be nem tartása esetén 320 eurós (130 ezer forint) bírságra lehet számítani és a jogosítvány két hónapra való felfüggesztésére, de a büntetés ennél magasabb is lehet, főként, ha agresszív vezetési stílus (például villogás) társul mellé, ami kényszerítésnek minősül.
The post Civil rendőrautót akart lenyomni a belső sávban a sofőr egy német autópályán first appeared on 24.hu.
- Túlfutott egy vonat a tiltó jelzésen Fótnál, majdnem megint tragédia történtTúlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel a vonatforgalom, késésekre, pótlásra és kimaradó járatokra kell számítani a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon. A Mávinform a Facebook-oldalán vallotta be: a Vácról a budapesti Nyugati pályaudvarra tartó, Veresegyházról 12.10-kor továbbinduló S71-es vonat Fót állomás előtt nem állt meg a kijelölt helyen, néhány […] Read more »
- Elgázoltak egy intézkedő rendőrtA nem túl okos gázoló az eset után egyenesen hazáig menekült, ahol a rendőrök elfogták. Read more »
- Mi történt? Orbán Viktort az Arab Emírségekbe rendeltékOrbán Viktor miután arab befektetőken kiárusította Rákosrendezőt, kedden kétnapos hivatalos látogatásra utazik az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol tárgyalást folytat Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével, Abu-Dzabi uralkodójával. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóelhárítója hétfőn annyit árult el, magyar miniszterelnök első alkalommal tesz hivatalos látogatást az Egyesült Arab Emírségekben. A látogatás részeként […] Read more »
- Már látszik, milyen időjárásra kell készülni a folytatásbanA jövő hét elején a délnyugati tájakon akár 20 fok is lehet. Read more »