Ahogy arról korábban beszámoltunk, a közösségi médiában nagy eléréssel futott körbe egy borász posztja, aki a vadkárra hivatkozva vágott ki 10 hektár szőlőt egy népszerű Balaton-felvidéki dűlőn. Megkeresésünkre a borász nem járult hozzá sem a nevének, sem a bejegyzésének a közzétételéhez. Közben elküldtük kérdéseinket a területen vadászati jogot gyakoró Délbakonyi Vadásztársaságnak, akiktől most érkezett meg a válasz.
A vadkár-kérdés tárgyalása során kiemelt problémaként kerül szóba a vadállomány életterének szűkülése miatt az egyre növekvő relatív vadsűrűség. A vadásztársaságtól megtudtuk, hogy a több éve tartó állománycsökkentő hasznosítás ellenére, az egyedszám csökkenése nem tudja követni a vad által használható táplálkozó helyek területének szűkülését.
Korábban jelentős számban voltak úgynevezett vadbúvok, olyan korábban művelt, de elvadult területek, szőlők, gyümölcsösök, ami még az ember lakta területtől viszonylag izoláltan, vadon élő állatok teljesen jól alkalmazkodtak ezekhez az élőhelyhez és az alapvető szükségleteiket ki tudták elégíteni, mint például a táplálkozás, szaporodás. Ma már viszont nagy mértékben szűkül ez az élettér, még a hangulatos tájjegyeket őrző présházak helyén is sok esetben lakóházak létesülnek
– hangsúlyozta Pék Renátó, a Délbakonyi Vadásztársaság titkára, vadgazdálkodási szakirányító.
Ezzel párhuzamosan pedig megjelenik a belterületi és egykori zártkerti ingatlanokon keletkező vadkár problémája.
Különös tekintettel az egyre növekvő mértékben, állandó lakosokkal benépesülő szőlőhegyeken, erdőszéleken jeletkeznek a gondok. Előbbihez, mármint a szűkülő éttérhez hozzátartoznak az állandó erdővédelmi kerítések, időszakos villanypásztorok és tartós telepítésű kerítéssel védett gyümölcsösök, amik nem csak kimondottan a vadkár elleni védekezés miatt lettek bekerítve, sokkal inkább gazdasági okai vannak.
A belterületi és zártkerti ingatlanok, valamint a szőlőültetvények tekintetében a titkár szerint a földhasználói felelősség kérdése is felmerül.
Ezek több szempontból is kritikus pontok a vadkár megelőzésére. Egyrészt, noha jogilag a zártkertek részei a vadászterületnek, néhol az állandó lakottság miatt valójában nem vadászhatóak. Másrészt, mivel az itt termelt kultúrák többnyire fajlagosan magas értéket képviselnek (szőlő, egyéb gyümölcsösök, zöldség termesztés), elvárható lenne a tulajdonnak az értékkel arányos védelmet megkövetelni annak tulajdonosától, bérlőjétől, használójától. Azonban az esetek túlnyomó többségében ebből szinte semmi nem valósul meg. Marad a vadászatra jogosultra való felelősség áthárítása, vadkár ellenértékének követelése.
A vadásztársaság úgy látja, hogy az állandó lakosokkal benépesülő, egykori zártkertek jogi státuszának rendezése, vadászterületként történő kezelése több szempontból rendkívül aggályos, mivel az idevonatkozó törvény szerint bár vadászterületnek számítanak, viszont itt nem lehetséges a vadászat, miközben a vadászati jogért fizeti a társaság a bérleti díjat.
Ezeken a területeken a teleknagyságokból és település közeli elhelyezkedéséből adódóan sokszor olyan növényeket termelnek, melyek kifejezetten nagy értékűek − zöldség, gyümölcs, szőlő, egyéb kertészeti kultúrák. Ezek egyfelől rendkívül vonzóak a vad számára, másfelől, kicsiny területük okán és rendkívül rövid idő alatt, száz százalékban áldozatul eshetnek a vadkárnak
– emelte ki Pék Renátó hozzátéve, hogy sokszor ezeken a területeken a vadásztársaságok bevétele jelentősen alulmarad a kiadásoktól, gyakran a vadászatra jogosultak többsége azért gazdálkodik, hogy a vélt vadkárokat a jó szomszédi viszony megtartása érdekében finanszírozni tudja.
A Délbakonyi Vadásztársaság évente több millió forintot fordít vadkár elleni védekezésre. Üzemi területünk kicsivel több mint 4000 hektár, ebből 174 hektáron állandó kerítés (ez csak mezőgazdasági – az erdészeti kerítések nincsenek benne) és van, aminek száma folyamatosan bővül, emellé még társul minden évben közel 400-600 hektárnyi villanypásztor kerítés. Az olvasó is értelmezni tudja ez mit jelent, 400 hektár esetében ez 49.000 folyóméter, 49 km. Egy ötsoros villanypásztor rendszer esetében a folyómétert meg kell ötszörözni, amiből egy ijesztő és kerek szám jön, azaz 245 km vezeték, ami az élőmunkát is beleszámolva igen nagy költség.
A titkár elmondta, hogy a törvény is arról rendelkezik, hogy a vadkár elleni védekezés legfontosabb pontja, hogy közösen kell fellépni, de sok esetben a kommunikáció hiánya és elmulasztása generálja a konfliktusokat.
Ami pedig azt a bizonyos dűlőt illeti, ahol a borász 10 hektár szőlőt vágott ki, a titkár leszögezte, hogy ez a Mezőmál dűlő szőlőültetvénye, ahol nem a vadkár volt a legnagyobb ellenség, amiért kivágásra került a szőlő.
A mezőmáli dűlő és az egykoron szebb napokat megélt szőlős ültetvényeket valamikor Kővágóörsi Béke Termelőszövetkezet létesítette és művelte. Valamikor ezen a területen több mint 60 hektár szőlőt is művelt. A rendszerváltást követően a Mezőmál dűlő esetében is megjelent a magántulajdon és kezdte elnyerni mai formáját a köveskáli domboldal. Ahogyan a terület nagy részét birtokló tulajdonos elkezdte bérbe adni a szóban forgó területeket, úgy kezdett fogyni a szőlőművelés alá vont dűlő is. Az albérlők cserélték egymást, a területet mindenki csak használta, de a szőlőültetvények nem lettek felújítva, művelési formája nem lett a mai egyszerűbbnek vagy hatékonyabbnak mondható gépi műveléshez igazítva. A szebb napokat is megélt szőlős dűlő kondíciója fokozatosan leromlott, nem segített rajta nyilván a klímaváltozás, a hidrológiai viszonyok, a száraz aszályos nyarak sem.
A titkár leszögezte, hogy a Délbakonyi Vadásztársaság korábban és most is partneri viszonyt próbált, próbál tartani minden gazdálkodóval. Amikor a föld használója a Mezőmál dűlőben jelezte, hogy 3-4 őz tartózkodik a szőlőkben, arra mindig valamilyen módon reagált a társaság.
Szervezetünk hajnali órákban riglizést vállalt (pár fős terelővadászat – a szerk.), így megpróbálva a szőlőkben tartózkodó vadakat kimozdítani, elriasztani. A vadászati hatóságtól minden évben kértünk idényen kívüli kilövési engedélyt, kimondottan a szőlő dűlőkre az érési időszakban a vadkárok csökkentése céljából. A korábbi bérlővel közösen, a vadásztársaság hivatásos vadász kollégáival villanypásztort létesített, a vadkárok megelőzése céljából. A vadászatra jogosult éjszakai vadkárelhárító vadászatokat gyakorolt a szóban forgó szőlőkben. Összességében elmondható, hogy a Délbakonyi Vadásztársaság minden törvényes eszközzel élve azon volt, hogy a gazdálkodót ne érje kár és a vadkár elkerülhető legyen.
Pék Renátó kijelentette, hogy meglátása szerint a mezőmáli szőlő ültetvénynek nem a vad volt a legnagyobb problémája. Ennek a legjobb bizonyítéka szerinte az, hogy miután a haszonbérleti szerződés lejárt, és a korábbi földhasználó nem hosszabbított, az új bérlő első dolga az volt, hogy a szőlőt kivágja és helyén szántóföldi növénykultúrát termesszen a jövőben. Gazdaságilag jobban megéri, mint szőlővel foglalkozni.
A probléma megoldásához a titkár szerint szemléletváltásra lenne szükség. Elsősorban arra, hogy tiszteletben tartsák egymást és törekedjenek a konszenzusra.
A kialakult helyzetet egyáltalán nem nevezném általános problémának továbbra sem, ezt inkább csak a közösség média generálta társadalmi ellentétek szítása, gyűlölködés és a dráma nagyította fel. Ott ahol a gazdálkodók megértik a jelentőségét a közös együttműködésnek, közösen komoly eredményeket lehet felmutatni a vadkárok elkerülésében. Hála istennek vannak pozitív példák is, de erről valamiért soha nem írnak sehol. Sajnos nem tudok sem rövid lejáratú, sem pedig hosszú lejáratú receptet adni a vadkárok megoldására, erre a jogalkotó sem fog tudni adni olyan eszközt, ami nemhogy életszerű tudna lenni, de mindenki számára száz százalékban elfogadható. Továbbra is szilárd meggyőződésem, hogy mindenkinek egyenlő arányba kell beletenni munkát ahhoz, hogy a végén elégedettek legyünk az eredménnyel
– így a szakember, aki kitért arra is, hogy hasznos lett volna, ha mindkét felet politikamentesen le lehetne ültetni egy asztalhoz, ha lennének olyan mediátorok a rendszerben, ami mindkét fél számára elfogadható, az érdekképviselet pedig valóban az érdekelteket védi.
Igenis fontos lenne az az edukáció, ahol szakemberek megtanítják és elmagyarázzák a védekezés folyamatát, hatékonyságát, szükségességét és nem utolsó sorban közös együttműködésre ösztönözné a feleket, ha már a vadkár problémáját boncolgatjuk. Ugyanez persze hiányzik a vadászat oldaláról is. Fontosnak tartom és lenne létjogosultsága egy olyan mediátori intézménynek, ami az agrár- és vadásztársadalom közötti szakadék fölött a hidat megteremtené
– zárta gondolatait a Délbakonyi Vadásztársaság titkára.
Ebben a cikkben írtuk meg, hogy miért kedveli egyre több vad a lakott területeket, itt pedig arról, hogy őshonos gyümölcsfákat pusztítottak el egy somogyi faluban a szarvasok. Teljesen feltúrják a vaddisznók a Tihanyi-félszigetet, egyre több a vad a Balatonnál.
The post Csak együttműködéssel kezelhetők a vadkárok a Balaton-felvidéken first appeared on Sokszínű vidék.
