Egymillióból családi válságautót? Elsőre talán nem is tűnik olyan nehéznek a feladat, viszont fűszerezzük meg egy kicsit. Mi a helyzet akkor, ha az a bizonyos egymillió nem az autóra költhető keret, hanem a teljes rendelkezésre álló pénzmag? Mert ahogy azt több, korábbi, használtautó-vásárlással foglalkozó cikkben is kifejtettem már, ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövetnek a használtautó-vásárlók a környezetemben.

Egymillióval a zsebben ugyanis nem 1,1 millióért kell autót nézni, mondván, hogy majd úgyis lealkudod.

Autóipari, autópiaci ismeretek nélkül logikusnak tűnhet a takaró végéig nyújtózkodni a legjobb termékért, ám a valóságban azt az autót egyrészt át is kell írni és még a biztosítást is ki kell fizetni rá, másrészt el kell rajta végezni a kötelező szervizeket, ami a folyamatosan emelkedő óradíjak mellett igencsak borsos lehet. És akkor arról még szó sem esett, hogy érdemes lehet egy részét a pénznek vészhelyzeti tartalékként elrakni, ha a kínálat legaljából olyan autót szeretnél kifogni, amelynek a működése élet-halál kérdés a családnak.

Éppen ezért ez a legfontosabb, még mielőtt típusokban gondolkoznál: olyat vegyél, ami működik. Minden mást engedj el a feltételekből, ha teheted. Ha csak azért kell a nagyobb autó, hogy komfortosabb legyen, vagy ha csak azért kell 100 lóerő feletti, hogy a városi dugóban állj vele, akkor adj lejjebb. Persze, kényelmesebb a nagy autó a célfelhasználásra, de még mindig kényelmesebb egy a kínálat tetejéből kiválasztott, újszerű állapotú öreg Swiftben szűkösen ülni hátul, mint egy jóval nagyobb autó legolcsóbb, leginkább lelakott példánya mellett állva várni a trélert az út szélén. Mindeközben azon stresszelve, hogy ezt mégis miből fogod kifizetni. Megint más kérdés, ha kötelező a hét ülés, ám ekkor már tényleg fel kell tenni a kérdést: biztosan szabad ilyen alacsony keretből ezen feltételekkel autót keresni? Akadnak azonban olyan típusok, amelyek megfelelhetnek a keresési feltételeidnek, ezek legyenek mondjuk a következők: egyterű, 700 ezer forint alatt, nem csak holnaputánig érvényes műszakival.

Felmerül viszont ilyenkor még egy kérdés: ha rászorulsz arra, hogy ilyen autót keress, akkor vajon azt fenn is tudod majd tartani 600 forint feletti üzemanyagár és lassan 20 ezer forintos szervizóradíjak mellett? Félreértés ne essék, nem megalázni szeretnélek, ha konkrétan ebben a cipőben jársz és valóban azért olvasod ezt, mert segítségre volna szükséged, csak próbálok a realitás talaján maradni. Néhány példát megemlítve: egy szett új gumi 80-150 ezer forint, egy olajcsere egy olcsóbb szervizben is 30-50 ezer forint, a fékek természetes kopásból eredő javítása akár a 150 ezer forintot is elérheti, a karosszérialakatos meg szinte már szóba sem áll veled 300 ezer alatt. Mindent összevetve az üzemanyagon felül éves szinten, átlagosan 150-200 ezer forintot biztosan el fogsz költeni az autóra adó, biztosítás, szervizköltség és egyebek formájában, és akkor még szó sem esett az üzemanyagról. Ha ezt megértetted, elfogadod és ki is tudod fizetni, csak akkor lehet értelme tovább folytatni a kérdéskört.

Itt lenne logikus konkrét típusokról beszélni, ám ha ilyesmit keresel ennyiért, akkor felejtsd el ezt a módszert, amikor felmész a Használtautó.hu kezdőlapjára. Márkákhoz ragaszkodás helyett lépj inkább át a bővített keresőre, és típusmegkötés nélkül írd be a leginkább alapvető feltételeidet: az árat, a szükséges ülések számát, az érvényes magyar műszakit, és még esetleg a karosszériaformát. Extrákkal ne foglalkozz, főleg ne olyan extrákkal, amikről egyesek nem is tudják, hogy micsoda. Rengeteg eladó tévesen tölti ki ezeket a rubrikákat a hirdetés feladásakor, így megeshet, hogy csak egyszerűen nem írta bele a hirdetésbe, de az is lehet, hogy beleírta, pedig nem tudja az autó.

Az utolsó nagy csapda, hogy tudd, mire nincs pénzed.

Erre a tipikus szemléltetési eszközöm, hogy a legtöbb típus esetében több generáció is megjelenik majd a találatok között, neked pedig nem szabad kísértésbe esned. Amit az újabb változatból annyiért kínálnak, mint amennyibe az idősebb modellek kerülnek, azt a legtöbb esetben nem szabad megvenni, mert ott bizony valami csapda vár rád. Ennyi idős autóknál már nem igazán számít az a néhány év ide vagy oda, minél jobb állapotban fennmaradt autót kell választani, nem pedig minél fiatalabbat és minél modernebbet ugyanannyiért.

Lehetséges, hogy elfogult vagyok, de számomra ilyenkor az egyik leginkább kézenfekvő opció a Sharan-Galaxy-Alhambra trió az 1.9 TDI-vel. Természetesen a frissítés előtti változatra gondolok, a menőbb küllemű, ezredforduló utáni példányokból ennyiért csak a legalját kapod. Elsősorban azért érdemes ezt a típust felvenni a listádra, mert már 300 ezer forintért utánad dobják a leglelakottabb, szétrohadt melósautókat a típusból. A legtöbb vevőjelölt el sem tudja képzelni, hogy mennyire rossz, konkrétan életveszélyes állapotú autók ezek a kínálat legalján, tisztán kalandvágyból is megérheti kipróbálni egyet, ha akad a közeledben eladó.

A legolcsóbbaknak nem lesz sem alja, sem pedig ereje, füstölnek majd, mint az állat, jó eséllyel trükkök kellenek a beindításukhoz, lóg bennük a kormány és a váltókar, furcsa hangokat hallasz a féktől-futóműtől, ilyenek.

Mindez két okból is pozitívum, amennyiben ehelyett a kínálat tetejéből vásárolnál. Ha ugyanis létezik 300 ezerért eladó a típusból, az alacsonyabban tartja a jobb állapotú példányok vételárát is, egyszerűen nem fog tudni kétmilliót kérni az eladó valamiért, ha látszólag ugyanazt más 300 ezerért árulja. Másrészről ez a maga félelmetes módján megbízhatósági garancia is: ezek az autók bizony bármit elviselnek, és még akkor sem hagynak az út szélén.

Vigyázni kell azonban, és valóban figyelni az állapotra. Érdemes körülnézni a motortérben – nem csak felülről, hanem alulról is – főként olajpárát, olajfolyásokat és háztájinak tűnő, “jóvanazúgy” javításokat keresve. Sokkal fontosabb azonban az autó alja, szintén ismétlésként hathat, de le kell szögezni: ami hólyagos, az már lyukas és veszélyes. Az egy-két “pörsenés”, amit az eladó esztétikai hibaként próbál neked bemutatni, az bizony egy sok százezres javítás, és jó eséllyel az eladás valódi oka. Ha kéken füstöl az autó, az ezeknél szinte biztosan turbóhiba, ami ismételten súlyos százezrekbe fájhat, ha pedig feketén, akkor csak nem kap elég levegőt az üzemanyag mellé, ez is lehet drága javítás a végére. Ne feledd, ha ez – illetve gyakorlatilag bármilyen – motor jó, akkor nem füstöl és kész.

Nézzünk egy lehetőséget a kínálat másik végéről, mondjuk a haszonjármű alapú egyterű modellek irányából támadva. Érdekesség, hogy amíg a hétüléses Sharan konkrétan az egyik legolcsóbb opció a Volkswagen konszerntől, addig a Caddy személyautó változatát nem is igazán érdemes keresni ennyiért. Ellenben a francia vetélytársak tömegével várják az új tulajdonosaikat, ráadásul bőven a kiszabott keret alatt. Itt most elsősorban a Partner-Berlingo párosra gondolok, amelyeknél szintén alacsony a mérce árak terén, ám jóval kevésbé jellemző rájuk a korrózió, és összességében jobb tapasztalataim vannak még a legolcsóbb példányok állapotával is. Az 1,4 literes benzinmotor nem csak gyenge, de folyamatosan szenved ebben a nehéz karosszériában, így sokat eszik és sajnos nagyobb az esélye a komoly terhelésből eredő meghibásodásnak is. Az 1,6 literes opció valamivel jobb túlélési esélyekkel indul: megfelelő műszaki állapot esetén mind a két erőforrással meg szabad venni a típust, ám mindenképp figyelni kell például az olajfogyasztás jeleire, a motor hangjára és a korábbi szervizelőéletre vásárláskor.

Aduász lehet azonban az 1,9 literes szívódízel, ami keveset eszik, jól bírja a terhelést, nincs rajta semmi, ami tönkremenjen, megfelelő karbantartással gond nélkül tudja az egymillió kilométert, cserébe lomha és kulturálatlan. Ez viszont egy elfogadható kompromisszum kell, hogy legyen, ha az a cél, hogy minél olcsóbb és olcsón fenntartható autót vásárolj. Itt is igaz azonban, hogy a futóműre, fékekre és gumikra oda kell figyelni. Nyilván nem kizáró ok, ha ezek közül valamit javítani kell, csak akkor úgy is legyen árazva az autó. Mivel ezekből könnyebb valóban rozsdamentes példányokat találni, ezért itt érdemes még finnyásabbnak lenni a korrózióra, semmiképp sem szabad abba a hibába esni, hogy meg sem nézeted az autó alját, csak mert a típusnak jó a hírneve ezen a téren.

Akad még bőven Opel Zafira is a merítésben, ahol az 1,6 illetve 1,8 literes benzinmotorok olajfogyasztási hajlamára érdemes figyelni, a 2,0 literes dízelek esetében pedig az üzemanyagrendszer problémáitól érdemes tartani, ám mindhárom erőforrással lehetséges olyan példányokat kifogni, amelyekkel nem lesz probléma. Itt az idősebb, frissítés előtti példányok gyengébb korrózióvédelmet kaptak, így ezek az autók inkább hajlamosak a rozsdásodásra, ám az újabbaknál sincs kizárva a barna veszedelem, erre is érdemes lehet figyelni. A hirdetéseket végigpörgetve minden esély megvan rá, hogy félmillióért már sikerül elfogadható tűt találni a túlárazott, rossz állapotú példányoktól hemzsegő szénakazalban, ami kompetens jelöltté teszi a típust. Egy mondatot mindenképp megérdemel az Opel Combo is: a típust az 1,3 literes CDTI dízelmotorja miatt engedném el, főleg ennyi idősen, lényegében a Zafirával azonos áron.

Japán fronton Toyota Yaris Versókat és Corolla Versókat is találni ennyiért, ám a Corollánál ez az ársáv még bőven a kínálat messziről kerülendő legalja, a Yaris egyterűsített változata pedig jóval kisebb autó minden korábban említett modellnél, és a legtöbb példányról már a képeken is ordít a korrózió a küszöböknél és a sárvédőíveknél. A Mazdákról is ugyanez mondható el: motorikusan persze általában megbízható, japán technikáról beszélhetünk, ám mindez teljesen mindegy, ha nem kap az autó műszakit a rozsda miatt, aminek az akár milliós tételbe nyúló javítására nincs kereted.

Ennek a tökéletes ellentéte a Renault Espace a hírhedt dízelmotorjaival, amelyek több okból is időzített bombák az egyébként tágas, kényelmes és jó eséllyel rozsdamentes karosszériában. Akad, aki esküszik rá, de nekem túl sok ismerősöm bukott már bele katasztrofális meghibásodásba ezekkel, ami általában még bontott alkatrészekkel javítva is kész anyagi csőddel ért fel. Cserébe amikor összeállt az autó és sikerült eladni, a következő tulajdonos ugyanúgy időzített bombát vett, hiszen bontott alkatrészekből dolgoztak a javításkor. Ismételten: lehet vele szerencséd, de én inkább messziről elkerülöm.

Akadhatnak még olyan típusok a korábban javasolt, bővített keresésben, amelyekből csak egy-kettő bukkan fel a kínálatban, mint mondjuk a Hyundai Trajet vagy a SsangYong Rodius. Az ilyen autóknak a legnagyobb hátránya épp a ritkaság. Bizony, ha egy koccanás után nincs alkatrész a bontóban, az elég kellemetlen tud lenni, illetve ha ritkább egy autó, akkor kevesebb szerelő ismeri a típushibáit is. Így ha valóban csak az a cél, hogy túlélje a gép a napi használatot, akkor én inkább maradnék a megszokott megoldásoknál a helyedben. Sajnos én is érzem viszont, hogy nem lett túl vidám ennek a cikknek a hangulata, ám az igazság néha fájdalmas.

Bizonyos járműkategóriáknál már elérkeztünk arra a pontra, hogy egymilliós keretből az autó szükségességét kell mérlegelni, nem pedig a típusok közt válogatni.

A családi modellek még talán ez a határ alatt helyezkednek el, ám annyi szörnyű hirdetést pörgettem végig az utóbbi napokban ehhez a cikkhez, hogy még én magam sem szívesen lennék azoknak a vásárlóknak a helyében, akiknek valóban ezek az autók közül kell vásárolni valamit. Én továbbra is megfontolnám a kisebb, filléres válságautókat, ha nem feltétlenül muszáj a hét ülőhely. A cikk elején emlegetett Swift szedánból például félmillióért a hibátlannak és rozsdamentesnek hirdetett, klímás példányokat kínálják, amelyeknek még az alját is le merik fotózni a hirdetők. Persze, lehet papolni az egyébként végtelenül túllihegett “papírautóságáról”, meg kínosnak érezni a panelparkolók egykori sztárját a ház előtt, de igazából csak magaddal szúrsz ki, ha ezek fontosabb szempontok, mint hogy megbízható autót vásárolj alacsony keretből. Ennek fényében reagálnék tehát a címre: lehetséges ennyiből valódi családi gépet venni, de amennyiben nem muszáj, én nem erőltetném a próbálkozást.