Bárány Katalin 2015-től él a takaros varsányi portán, melyet 2017-től az adventi időszakra fényárba és ünnepi díszbe öltöztet a családja. Évről-évre egyre több izzó és egyre több karácsonyi szimbólum került a házra, ezzel párhuzamosan a kíváncsiskodók száma is jelentősen gyarapodott.
balogh istván
Idén már 80 ezer izzó ragyogja be a karácsonyi meseházat, ahová az ország távoli részeiből is érkeznek látogatók.
Az első díszítés idején Ausztriában dolgoztam, onnan hoztam az első égősort, amelyet a mai napig használok
– mondta érdeklődésünkre a három éve megözvegyült Katalin asszony, aki két gyermek boldog édesanyja, és két unoka szerető nagymamája.
Az első izzósorokat az évek során több követte, minden esztendőben újak is kerülnek a falakra, fákra, udvari bútorokra és a ház előtt álló szekérre is.
Fontosnak tartom, hogy meleg színű fényeket használjunk, ezért csupán korábbról megmaradt néhány hideg fényű dekorációs elem fényesíti az udvart
– fűzte hozzá a nagymama.
A díszítést idén már november elkezdték, hogy advent kezdetére felgyúljanak a fények. Segítő kezekben nem volt hiány. Katalin vezetésével lányai, vejei, unokái, testvére és néhány jó barát csinosították ki a varsányi csodaházat.
Némi meglepetésemre ebben az évben – talán köszönhetően a sajtóban megjelent cikkeknek – jóval többen érkeznek hozzánk, sőt az interneten az ország távoli részeiből is kerestek tanácsért, ötletért olyanok, akik szintén házuk nagyobb volumenű feldíszítését valósították meg. Csak érdekességként mondom: például a minap este kapuzárás előtt egy rákoskeresztúri család toppant be nézelődni, mert csak úgy tudták megoldani a látogatást, hogy ilyen későn érkeznek
– említette Bárány Katalin.
A varsányi karácsonyház fényei minden nap 16 órakor gyúlnak ki, és jellemzően 23 óráig ragyogják be az egész portát. Mint megtudtuk, a meseház január 6-ig, azaz Vízkeresztig tekinthető meg, belépődíjat természetesen nem szednek.
A Sokszínű vidék korábban több alkalommal írt az ország legismertebb karácsonyi házáról, a dabasi Eta néni portájáról, mely családi gyász miatt idén sem nyitott ki. A napokban arról tudósítottunk, hogy ötvenezer izzó világít meg egy csorvási házat, és arról is olvashattak, hogy Mezőtárkányban a Halász család ünnepi fénybe öltöztetett portáját is sok érdeklődő látogatja meg.
The post Csodájára járnak a varsányi nagyi karácsonyi meseházának first appeared on Sokszínű vidék.