Csökkenni kezdtek a terézvárosi ingatlanárak a kitiltó Airbnb-szavazás után  

Arról ír a Népszava, hogy máris reagáltak a kerületi ingatlanárak Terézvárosban az Airbnb-szavazás után.

Ugyan csak 2026 januárjától szűnik meg a rövidtávú lakáskiadás, az Airbnb-szállásnyújtás lehetősége Budapest VI. kerületében, a szeptemberi  szavazásnak már most nyoma van Terézváros ingatlanpiacán

– mondta a Népszavának Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Augusztus óta egészen mostanáig ugyanis az 50 négyzetméternél kisebb lakások – klasszikusan ezeket használják a tulajdonosaik airbnb-s kiadásra – négyzetméterárai mintegy 5 százalékkal 1,037 millió forintra csökkentek.

Ezzel párhuzamosan az eladó szegmensbe tartozó eladó ingatlanok száma pedig mintegy 130-ról 200 közelébe emelkedett, vagyis ezen ingatlanok kínálata alig három hónap alatt 50 százalékkal megugrott. Összehasonlításul, a szomszédos VII. kerületben például ezen idő alatt enyhe áremelkedés volt tapasztalható.

Az elemző hozzáteszi: ehhez hozzá tartozik, hogy az airbnb-s lakások sűrűsége éppen a VI. kerületben, a Terézvárosban a legmagasabb. Ott ugyanis 2700 olyan ingatlan található, amelyet erre a célra használnak. Ez a teljes lakásállománynak a 8-9 százaléka. Ezzel szemben, ha teljes Budapestet vizsgáljuk, akkor 15 000 ilyen lakás található, amely a teljes fővárosi ingatlanportfoliónak mintegy 1,5 százalékát teszi ki – mutatott rá a Balogh László.

A terézvárosi airbnb-helyzettel korábban részletesen foglalkoztunk:

Kapcsolódó
„Be kell-e tiltani a kutyatartást a lakásban azért, mert némelyik ugat?” – az Airbnb megfojtásáról voksolnak a Terézvárosban
A VI. kerületi önkormányzat inkább korlátozna, ám ehhez eszköztelen, ezért Soproni Tamásék ügydöntő népszavazást kezdeményeztek a rövid távú lakáskiadás tiltásáról.

The post Csökkenni kezdtek a terézvárosi ingatlanárak a kitiltó Airbnb-szavazás után   first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed