A szakszervezetek szerint a vállalatok már most is töredék időben termelnek, jellemzően 30–40 százalékos kapacitással működnek.
Mi történik? Az európai autóipar válsága miatt a magyarországi multik hivatalosan is megkezdhetik a létszámok megvágását a Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint.
„Kívülről nem látszik, de az egész hazai járműiparban elterjedt már az a hír, miszerint a vállalatok töredék időben termelnek, jellemzően 30–40 százalékos kapacitással működnek. A hétvégi termelésről le is álltak az üzemek, túlórák pedig csak bizonyos területen vannak”
– közölte a 24.hu kérdésére László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Beszámolója szerint akad olyan üzem, ahol egy nap alatt több mint 60 embert minősítettek alkalmatlanná. Többnyire egészségügyi alkalmassági vizsgálatokkal, fals okokra hivatkozva kezdődtek ugyanis meg a bújtatott leépítések.
Mi vezetett ide? A Központi Statisztikai Hivatal ipari termelésről szóló adatai alapján a járműgyártás kibocsátása közel 8 százalékkal csökkent, miközben a villamosberendezések gyártásban (ide tartozik az akkumulátoripar is) 12,3 százalékos volt a visszaesés idén január és szeptember között. A járműipar rendelésállománya 2024-ben hónapról hónapra 20 százalék körüli vagy némileg afeletti visszaesést mutat 2023 azonos időszakához képest.
The post Eddig fű alatt ment, most már csoportos létszámleépítés jöhet a magyarországi autógyáraknál appeared first on Forbes.hu.