Eddigi legnagyobb felvásárlására készül a Google

Előrehaladott akvizíciós tárgyalások zajlanak a Google anyacége, vagyis az Alphabet és a Wiz kiberbiztonsági startup között, amely ha lezárul a tech óriás legnagyobb felvásárlása lehet, írja a Verge.

Az Izraelben alapított, napjainkban viszont már New York-i székhellyel bíró Wiz-ért a hírek szerint 23 milliárd dollárt fizethet az Alphabet, melynek nagy részét egyből, készpénzben fizetnék ki. A források szerint a felek már a tárgyalások végén járnak, és hamarosan bejelenthetik az üzletet.

Nem véletlen a Google érdeklődése, a Wiz ugyanis az egyik leggyorsabban növekvő technológiai startup a világon.

A céget mindössze 2020-ban alapították, értéke azonban már most 12 milliárd dollár körül van, idén májusban pedig már a tőzsdei bevezetés lehetősége is felmerült. A cégnek nagyjából 900 munkavállalója van jelenleg, de még idén 400 embert vehetnek fel.

A társaság első számú terméke az a kiberbiztonsági szoftvercsomag, mely az ügyfelek felhős infrastruktúráját elemzi és deríti fel azok potenciális gyenge pontjait, írja a hwsw. A Google 2022-ben már felvásárolt egy kiberbiztonsági céget, akkor a Microsoftot túllicitálva, 5,4 milliárd dollárért került hozzájuk a FireEye-ből egy évvel korábban kivált Mandiant.

Kapcsolódó
Akár 55 milliót is adhat a Google egyetlen hiba felfedezéséért
Ötszörösére emelte a Google a biztonsági rések találatáért járó jutalmat.

The post Eddigi legnagyobb felvásárlására készül a Google first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed