Ukrajna budapesti nagykövetsége a Facebook-oldalán is jelezte, hogy Volodimir Zelenszkij elnök december 21-ei hatállyal kinevezte Sándor Fegyirt az ország magyarországi nagykövetének. A követség rövid bejegyzésében egyúttal gratulált is Sándornak „ ehhez a rendkívül megtisztelő kinevezéshez”.
Sándor Fegyir eredeti foglalkozása szerint egyetemi tanár, de miután bevonult az ukrán hadseregbe a honvédő háborúba harcolni, a Kárpátaljai Sárkényellátó csoport munkája és a független magyar és az ukrán sajtó által sokkal szélesebb körben is ismert lett a „lövészárkok professzora”.
Az új nagykövet kinevezése mindennek ellenére több mint egy éve húzódott, mind a magyar, mind az ukrán kormány késlekedései miatt.
Sándor egy októberi budapesti interjúban többek között az ukrán-magyar viszonyról azt mondta, hogy kétféle ember van, az egyik mindenben a tömegmédia hatása alatt áll, a másik emberként viszonyul más emberekhez, a fronton, Kárpátalján nincs konfliktus ukránok és magyarok között. „Ott lehetnek problémák, ahol nincsenek kapcsolatok, ahol az emberek csak magukat ismerik, másokat nem, nincs tudásuk, tapasztalatuk, hiányoznak a személyes élményeik. Ott könnyebb az ellenségkeresés és az ellenségkép-teremtés” – mondta.
Az ukránok már győztek. (…) 1956-ban a magyarok elvesztették a csatát a szörnyeteggel szemben. Ennek ellenére győztek
– mondta az interjú későbbi pontján.
The post Egy év késlekedés után kinevezték Ukrajna magyarországi nagykövetének Sándor Fegyirt first appeared on 24.hu.