Egy évvel azután, hogy túlélt egy cápatámadást, a paralimpián indul az amerikai úszó

Egy évvel cápatámadása után a szerdán kezdődő párizsi paralimpián versenyez Ali Truwit amerikai úszó.

Truwit 2023 májusában a Kuba mellett található Turks- és Caicos-szigeteknél búvárkodott barátjával az óceánban egy olyan részen, ahol nem jellemző a cápák jelenléte. Ekkor támadta meg egy – feltehetően – bikacápa, a nő csaknem 70 métert úszott a biztonságot jelentő hajóig, hogy végül megmeneküljön. Truwitot azonnal kórházba, majd az Egyesült Államokba szállították, ahol három műtét várt rá,

de a bal lábát térdtől lefelé amputálni kellett, az operációra éppen a 23. születésnapján került sor.

Bár a 24 éves úszó eleinte tartott a víztől, de a gyors rehabilitációnak köszönhetően 100 és 400 gyorson, valamint 100 háton is kijutott a paralimpiára.

Más visszatérők történeteire támaszkodtam, ez pedig segített fenntartani ezt az irreális reményt – megküzdeni egy cápával, túlélni, majd elveszíteni egy végtagot, és ott lenni a paralimpián, mindezt egy éven belül

– mondta Truwit, aki nemrég diplomázott a Yale Egyetemen. Az esetet követően azt kérdezte magától, vajon miért történt ez vele, majd felcsillant benne a 2028-as paralimpia gondolata.

„De nem vagyok az a türelmes fajta” – jegyezte meg Truwit, aki három és fél hónappal a lába elvesztését követően már ismét versenyzett és bekerült az amerikai válogatottba. Truwitot nagyjából 50 családtagja fogja elkísérni a francia fővárosba, hogy a helyszínen buzdítsa a fiatal paraúszót.

A szerdán kezdődő és szeptember nyolcadikáig tartó paralimpián 4400 sportoló, köztük 39 magyar vesz részt.

The post Egy évvel azután, hogy túlélt egy cápatámadást, a paralimpián indul az amerikai úszó first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed