Nyáron elhagyja a Győri ETO női kézilabdacsapatát Rju Un Hi, jelentette be a klub. A dél-koreai jobbátlövő 2021 nyarán csatlakozott a győriekhez, a csapattal bajnoki címet és Bajnokok Ligáját is nyert. A bejelentés szerint hazájában folytatja karrierjét.
Egy igazi csapatemberrel leszünk szegényebbek nyártól.
Természetesen megértjük, hogy az otthonához sokkal közelebb képzelte el a folytatást. Még nem jött el a búcsú ideje, hiszen a szezon java még hátravan, de tudom, hogy hiányozni fog nekünk nyártól a pályán és azon kívül is” – nyilatkozta Endrődi Péter ügyvezető.
„Megtiszteltetés számomra, hogy ebben a csapatban játszhattam, ahol az első perctől kezdve hittek bennem. Örülök, hogy részese lehettem a klub életének és győzelmeket arattunk. Szerettem volna a családomhoz közelebb lenni, így ha fájó szívvel is, de amellett döntöttem, hogy ideje hazaigazolnom. Egyelőre nincs meg a csapatom Dél-Koreában, ez majd később lesz végleges” – mondta a 34 éves játékos, aki eddig 137 alkalommal szerepelt az ETO színeiben és 317 gólt szerzett.
The post „Egy igazi csapatemberrel leszünk szegényebbek” – nyáron elhagyja átlövője a Győri ETO-t first appeared on 24.hu.