Egy megbeszélésről rohantam ki,amikor jött az ügyvéd

A kuka tetején nyöszörgő csomagra lett figyelmes a Multi Alarm járőre, amikor egyszer egy házhoz riasztották. Akár úgy is dönthetett volna, hogy továbbmegy, de inkább megnézte közelebbről. Egy takaróba csavart újszülöttet talált benne. Azonnal hívta a közeli kórházat, így a kisfiú perceken belül orvosi felügyelet alá került. Mint később kiderült, az utolsó pillanatban. Nemrég összefutottak, és az azóta már felnőtt srác megköszönte a járőrnek, hogy megmentette az életét. Néha nagy dolgok is apróságokon múlnak: a megfelelő pillanatban kell jó döntést hozni.

A kivonulásoknál sohasem lehet előre tudni, mivel fog szembesülni a járőr. Volt, hogy területellenőrzés közben a kert sötétbe boruló végéből, ahová a zseblámpa fénye már nem ért el, vörösen izzó szempár közelített a járőr felé. Közelebb érve aztán kiderült, hogy nem valami különösen veszélyes állattal, hanem a kutyaházszerű dokkolójából kiálló robotfűnyíróval van dolga.

Persze nem minden kivonulás ilyen vicces. Egyszer egy sörözőben törni-zúzni kezdett az egyik vendég, a pultos megnyomta a pánikgombot, a járőr percek alatt befutott, és a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen tartotta az agresszív vendéget. Ilyenkor is minden másodperc számít, a gyorsan meghozott, jó döntéssel sikerült elkerülni, hogy valaki megsérüljön, vagy nagyobb anyagi kár keletkezzen.

Akkor is újra és újra aláírnám
A Multi Alarm alapítója, Zsolt László mérnöknek tanult, és sohasem tekintette magát igazán vállalkozónak, egyszerűen csak dolgozni akart. A céget 1991-ben indította el, akkor még kizárólag riasztórendszerek tervezésére, telepítésére, javítására és karbantartására. Ám hamar felismerte, hogy nem elég, ha a riasztó hangosan visítani kezd, amikor valaki behatol az ingatlanba, hiszen nem lehet arra alapozni, hogy majd a szomszéd ránéz a házra.
A megoldás egy távfelügyeleti központ, ahová befut a vészjelzés, a diszpécser értesíti a tulajdonost, ugyanakkor egy járőr kivonul az ingatlanhoz. Máig a távfelügyelet a cég főprofilja, bár ma már telepítenek tűzjelzőket, liftvészjelzőket, valamint beléptető- és kábelfigyelő rendszereket is. Az egyszemélyes vállalkozás harminchárom év alatt 450 fős, piacvezető céggé fejlődött.

„Igazából mindig tudtam, hogy édesapám szeretné, ha egyszer majd átvenném a cégét. Ilyen szempontból tudatosan készültem rá” – mondja Zsolt Orsolya. Az alapító lánya 2022 óta irányítja a Multi Alarmot. Bár édesapja szerette volna, ha hozzá hasonlóan mérnöknek tanul, ő a közgazdaságtant választotta. Ma is azt gondolja, jó döntés volt.

Még egy éve lett volna a mesterképzésen, amikor apja elérkezettnek látta az időt, hogy lánya beszálljon az üzletbe. Nem volt mit tenni, az utolsó két félévet egyben teljesítette, majd becsatlakozott a cég életébe. A másik opció az lehetett volna, ha Orsolya elmegy más cégekhez vagy külföldre dolgozni, és az ott begyűjtött tudással és tapasztalattal ül bele a vezetői székbe. Nem bánta meg, hogy az első utat választotta. Egyfelől a dolgozók látták felnőni és megküzdeni a hibáival, de volt lehetősége bizonyítani is.

Egy időben megpróbálkoztak a kettős vezetéssel is, de egyiküknek sem tűnt igazán komfortosnak. A kompromisszumot végül a covid felülírta. A járvány alatt a cég működése a távfelügyeletet és a járőröket leszámítva átkerült az online térbe, és ott Orsolya sokkal otthonosabban mozgott.„Egy pénteki napon kaptam az e-mailt, hogy hétfőn megcseréljük, én leszek a vezérigazgató, édesapám pedig a cégvezető. Emlékszem, egy megbeszélésről rohantam ki, amikor jött az ügyvéd. Megtisztelő volt, de akkor még nem éreztem igazán a súlyát. Most már igen, de akkor is újra és újra aláírnám.”

Nem fér bele egyetlen perc leállás sem
A Multi Alarm egyik terjeszkedési stratégiája korábban is a kisebb szereplők beolvasztása volt, a legutóbbit, az addig legnagyobb konkurens bekebelezését már Orsolya vezényelte le. Idén január végén jelentették be, hogy a Multi Alarm felvásárolta a milliárdos Garancsi István egyik cégét, a Criterion Biztonsági Szolgáltatások Zrt.-t. A Multi Alarm piacvezető a távfelügyeleti cégek között, a Criterion felvásárlása előtt több mint 115 ezer objektumot védtek, az akvizíció után ez a szám körülbelül 140 ezerre ugrott.

A cég beolvasztásában az operáció átvétele volt a legnagyobb feladat. Ez két fontos lépésből áll, az egyik a jelzések átirányítása a Multi Alarm rendszerébe, a másik az adatok migrálása – csak leírva tűnnek egyszerűnek.

A huszonnégy órás távfelügyeletbe és kivonulásba ugyanis nem fér bele egyetlen perc leállás sem. Amikor befut egy jelzés, azonnal látniuk kell, hogy az melyik ingatlanhoz tartozik, és kit kell értesíteniük.

Izgalmas kérdés volt, hogyan lehet a rengeteg új objektumot úgy ellátni kivonulószolgálattal, hogy a lehető legkevesebb plusz erőforrást kelljen bevonni. Egy térinformatikai céggel dolgoztak együtt, hogy a Budapesten és az agglomerációban lévő körülbelül tizenötezer új helyszínt le tudják fedni a saját járőrkörzeteikkel. A vállalt kiérkezési idő legfeljebb tizenöt perc, amit forgalomtól és napszaktól függetlenül mindig teljesíteniük kell. Orsolya szerint az adatok alapján megrajzolt tervek 95 százalékban jól működnek, de mindig benne van az az öt százalék, amikor a járőrök tapasztalataival korrigálják a számításokat, hiszen ők ismerik legjobban a körzetüket.

A járőrök mellett fontos szerep jut a diszpécsereknek. Életbevágóan fontos, hogy ők jól mérjék fel a helyzetet. Volt, hogy egyszerre sikerült megakadályozni egy betörést és egy rablást, sőt az elkövetőt is elfogták. Egy üzlet betörésjelzője riasztott, a járőr a helyszínre érve azonban hiába próbálta feltartóztatni, a tettes végül elmenekült. A járőr ilyenkor nem veszi üldözőbe, az eljárási rend szerint neki a helyszín biztosítása a feladata, amíg kiér a rendőrség. A betörő ezalatt a közeli benzinkút felé vette az irányt, és egy rögtönzött rablási kísérlettel próbálta pótolni a kieső zsákmányt. A benzinkút pánikjelzője szintén a Multi Alarmhoz volt bekötve, a diszpécser pedig azonnal összekapcsolta a két eseményt, és riasztotta a rendőröket. Utóbbiaknak sikerült megakadályozniuk a benzinkút kirablását, és elfogták az elkövetőt.

Ettől még nem kell elengedni a stratégiát
Abban, hogy a Multi Alarm Zrt. az elmúlt években növelni tudta a bevételeit, komoly szerepe van a fejlesztéseknek. Az egyik ilyen az ügyfélkapujuk bevezetése volt 2018-ban, az ügyfelek ezen online köthetnek új szerződést, vagy éppen módosíthatják a meglévőt, illetve rendezhetik a számláikat. Apró érdekesség, hogy amikor Orsolya az egyetem után csatlakozott a céghez, ezen a projekten kezdett dolgozni elemzőként. Harminchárom év után nemrég a logót és az arculatot is frissítették, erre az Unger & Partnerst kérték fel (Forbes, 2019/6).

A cég hőskorában a fejlesztés még inkább hardverfejlesztést és új szolgáltatások bevonását jelentette. Ha nem találtak megfelelő eszközt, kénytelenek voltak maguknak megépíteni, például ilyen volt a távfelügyeleti szolgáltatás elindításához szükséges átjelző. Első GPRS-alapú kommunikációs eszközeik is saját fejlesztések voltak, ahogyan a liftvészjelzőjük is. Az alapító nem az üzleti tervekben hitt, hanem abban, hogy jól kell reagálni a felmerülő helyzetekre. Orsolya a vállalat működését is átalakította.

„Édesapámnak legendás üzleti érzéke van – mondja Orsolya –, de közben intuitívan is nagyon sok dologra ráérzett. Ezért nagyon felnézek rá. Nekem már inkább menedzser­szemléletem van, fontosnak tartom a hosszú távú tervezést.” Nagy küzdelme volt például, hogy legyen HR a cégnél. „Mondják, hogy a szervezeti kultúra megeszi reggelire a stratégiát, de szerintem ettől még nem kell elengedni a stratégiát.”

Multi Alarm Zrt.
Alapítás:
1991
Tulajdonos:
László Zsolt
Árbevétel
(milliárd forint)
2022
9,0
2023
9,2

Adózott eredmény
(milliárd forint)
2022
1,9
2023
2,3
Forrás: Dun & Bradstreet, cégközlés

The post Egy megbeszélésről rohantam ki,amikor jött az ügyvéd appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed