A Magyar Rovartani Társaság kihirdette az Év rovara cím győztesét, mely 2025-ben a közönség szavazatai alapján a sávos szitakötő lett.
2011 óta hirdetik ki az Év rovarát, és idén is három jelöltet választott a Magyar Rovartani Társaság, melyek közös tulajdonsága, hogy ivari kétalakúság jellemzi őket.
Két módon lehetett szavazni, egyrészt online a társaság weboldalán, illetve papíralapon a Fővárosi Állatkertben. Az ivari kétalakúság jelenése, hogy ezeknél a fajoknál a hím és a nőstény egyedek megjelenése nagyon eltér egymástól. Ennek oka lehet a hímek közötti verseny vagy akár a praktikusság – számolt be a hírről a Veol.
A sávos szitakötőknél a hím egyed kék színű, míg a nőstény zöldes árnyalatú, potroha vöröses színű. Magyar neve jelentős kiterjedésű sávra utal a szárnyakon. Kifejezetten európai elterjedésű állatfaj, egészen Mongóliáig megtalálható. Magyarországon általánosan elterjedt faj, elsősorban kis vízfolyások környékén.
A szitakötők rendjébe, azon belül a kis szitakötők vagy egyenlő szárnyú szitakötők alrendjébe, azon belül pedig a színes szárnyú szitakötők családjába tartozik.
Hazánkban kétéves fejlődésű faj, vagyis különböző fejlettségű lárváival találkozhatunk a vizekben egész évben bármikor. A lárváknak hosszú kopoltyúi vannak és nagyon hosszúak a lábai. Jelenleg nem védett és nem veszélyeztetett faj, azonban a kis vizek klímaváltozás során bekövetkező kiszáradása komoly veszélyeztető tényező a szitakötőre nézve. Ugyanilyen probléma az áramlások mesterséges okok miatti csökkenése, a vizek szerves eredetű szennyezése, melyek az oxigénszintet lecsökkentik. A mederkotrások, a kémiai szúnyoggyérítés és az inváziós fajok, mint a vörös mocsárrák elterjedése szintén hasonló problémákat okoznak.
A gyerekek is nagyon szeretik ezt a fajt, mivel a lepkékhez nagyon hasonló mozgása, külalakja van.
Az év halát is megválasztották és a kurta bitang lett a győztes. A tavalyi nyár egyik érdekessége volt, amikor egy óriási szitakötőraj csapott le a fürdőzőkre – le is filmezték a jelenséget! Ha pedig érdekli, hogyan néz ki a különlegesen védett hegyiszitakötő, kattintson ide!
The post Egy szép szitakötőfaj lett az év rovara 2025-ben first appeared on Sokszínű vidék.