Az egykor sérthetetlennek tűnő Ubisoft mára ezer sebből vérzik. Értékének nagy részét elvesztette, a feldarabolását követelik a befektetők. De a cégnek maradt még egy utolsó dobása. Hogy és miért jutott idáig, és van még visszaút a sír széléről?
Ubisoft még fél évtizeddel ezelőtt is a gamer iparág egyik legerősebbnek tűnő, sebezhetetlen félistene volt. A csúcson a kiadó 10 milliárd eurót ért, számos szilárd pilléren nyugodva. Nem csak egy-két sikeres játékra támaszkodott, hanem egész falkányi aranytojást tojó tyúkot gyűjtött be az istállójába 1986-os alapítása óta.
Olyan legendás szériákat birtokolt, mint például taktikai lövöldözős Rainbow Six és Splinter Cell, a sci-fi kaland Watch Dogs, a túlélő horror Far Cry, a táncos-zenés Just Dance, az autós The Crew és Trackmania, a stratégiai The Settlers és Anno, a platform stílusú Prince of Persia, valamint a konszern koronagyémántja a misztikus-fantasy Assassin’s Creed.
Egyrészt iszonyú széles potenciális vásárlói réteget fedett le ezekkel a címekkel, másrészt pedig a sorozatok korábbi epizódjai konkrétan pénznyomdaként termelték a vagyont.
Ha valaki idegenül mozog a gamer iparágban, akkor számára ahhoz lehetne hasonlítani, mintha mondjuk egy filmstúdióé lett volna a Rambo, a Fast and Furious, a Hannah Montana, a Stranger Things, és a Game of Thrones. Ráadásul a vállalat megszerezte olyan gigantikus szórakoztató franchise-okhoz kapcsolódó játékok elkészítésének jogait is, mint a Star Wars vagy az Avatar.
Ekkor józan ember nem gondolta volna, hogy 2025-re az Ubisoft értékének 78 százalékát elveszti, miközben a részvényesek a vezetés eltávolítását követelik elkeseredetten. Közülük néhányan perrel fenyegetőznek, mások pedig arra játszanak, hogy gombokért vásárolják fel a romokat.
Hogy jutottunk idáig?
Az Ubisoft tragédiájának elsődleges magyarázata értelemszerűen az, hogy gazdaságilag nem teljesít jól. Az elmúlt két-három évben igazán nagy üzleti sikert egyetlen terméke, azaz játéka sem aratott.
A várakozásoknál gyengébben fogyott a nagy durranásnak szánt Assassin’s Creed: Mirage, az Avatar: The Frontiers of the Pandora, a Prince of Persia: The Lost Crown, és a Star Wars Outlaws. Tehát olyan húzónevek, amikről azt gondolná az ember, hogy ezek nem hasalhatnak el. Ám mégis ez történt.
Emellett becsúszott néhány irgalmatlan bukás is.
Így például a több, mint egy évtizeden át kalapált, durván 140 millió dollárt felemésztő kalózos Skull & Bones, vagy a megjelenés előtt elkaszált, a pletykák szerint hasonló költségvetésű, sci-fi tematikájú Project U. Több játék bemutatása folyamatosan csúszott, ami szintén sok részvényest bizonytalanított el. A csúszások mögött szerepet játszottak a franciaországi sztrájkok is, a cégnél komoly a belső elégedetlenség is.
A hab a tortán, ha beszélhetünk ilyesmiről egy ilyen gyászos történetnél, hogy a szintén vagyonokból fejlesztett, generációváltásnak szánt Assassin’s Creed: Shadows körül kitört a botrány. Nekirontottak a politikailag túlfűtött harcosok, és a felheccelt japán nacionalisták. Végül a megjelenését el is halasztották a legfontosabbnak számító karácsonyi, kínai újévi szezonról 2025 tavaszára. Ez pedig minden, csak nem jó ómen. Ha innen nézzük a dolgokat, nem csoda, hogy a papírok értéke a mélyben, a részvényesek pedig őrjöngenek.
De mi a baj?
Egy ilyen kaliberű összeomlás nem egyik napról a másikra következik be, az ilyesminek több oka van, még a rendkívül hektikus gamer univerzumban is. Lássuk most ezeket!
Mint egy rossz kkv
Az Ubisoft egy francia családi vállalkozásból nőtte ki magát, és a döntéshozatalt mind a mai napig az alapító Guillemot klán gyakorolja.
A kiszivárgott információk, pletykák alapján a felső vezetés sokszor úgy működik, mint egy kkv esetében, ami diszfunkcionális egy ilyen kaliberű cégnél.
Ennek sokszor a hatékonyság látja a kárát, aminek leglátványosabb példája, hogy a rossz döntések esetén elmarad a felelősségre vonás, vagy hogy értelmetlen projektekbe lapátolják a pénzt. A rossz döntések már stratégiai szinten is komoly károkat okoztak, az NFT-k és a „live service” játékok iránti elköteleződés egyáltalán nem jött be. Emiatt rengeteg kritika éri Yves Guillemot-t, a cég jelenlegi első emberét, akinek elmozdítását nyílt levélben szorgalmazták a részvényesek.
Futószalag
Rengeteg kritika érte a céget amiatt, hogy az elmúlt években számos olyan termék jelent meg, amely érdemi újítást nem tartalmazott. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ennek van is alapja. Jó pár címnél megfigyelhető volt, hogy alapok ugyanazok, csak a grafikán módosítottak, és ezt adták el új élményként.
Ez a stratégia értelemszerűen költséghatékony, ám egy idő után már nagyon-nagyon kilógott a lóláb.
A vásárlók azt érezték, hogy ugyanazt az élményt kapják csak ügyetlenül újracsomagolva.
Ha pedig ezért 60-80 euró, azaz 25 000–30 000 forint kifizetése után jön rá valaki, egy vásárlásból nehezen lesz majd még egy. (Ezt saját tapasztalataim alapján én is nyugodt szívvel meg tudom erősíteni.) Ez az, ami miatt egy idő után már nem fogytak kellően a jól hangzó, korábban sikeres címek sem. Az emberek egyszerűen ráuntak a csalódásokra.
Divat gyalázni
A Ubisoft játékainak gyatra eladási teljesítményében az is belejátszott minden bizonnyal, hogy a cég híre egyre rosszabb lett a gamerek és a kritikusok körében is. Az értékesítési adatokat nagyban befolyásolják a kritikusok, illetve az influenszerek, és az ő körükben divat lett szidni a Ubisoft termékeit (mint fent láttuk, nem teljesen alaptalanul). Ez világosan látszódott a már említett – és amúgy szintén sokszoros halasztás után kiadott – Star Wars Outlaws esetében.
Számos YouTuber, TikTokker versenyt csinált abból, hogy ki tudja jobban gyalázni a programot és a céget.
A folyamat öngerjesztővé vált. Túlzás lenne azt állítani, hogy az Outlaws volt minden idők legjobb játéka. Ám egy abszolút szórakoztató, szuperhangulatos darab, amivel irgalmatlan mennyiségű időt el lehet tölteni élvezetesen. Egyáltalán nem érdemelte meg azt a gyalázkodást, amit kapott. Itt már egyértelműen bejött az Ubisoft-faktor.
Ez az attitűd leginkább az Assassin’s Creed: Shadows esetében csúcsosodott ki. A gamer szubkultúra már akkor elkezdett őrjöngeni, mielőtt még bárki játszott volna vele egy másodpercet is. A főszereplő fekete bőrű szamuráj miatt woke propagandát kiáltott az internet népe.
Nem üt azonnal
A személyes tapasztalataim alapján az Ubisoft játékainál a sikerek legnagyobb gátja, hogy egyszerűen nehezen adják meg magukat. Azaz bele kell tenni legalább húsz-harminc órát ahhoz, hogy az ember elkezdje őket igazán élvezni.
Ez pedig a mai világban, amikor az instant örömökhöz, a pár másodperces TikTok videókhoz és az azonnali digitális kielégüléshez vannak szoktatva az emberek, egyszerűen nem fér bele, legalább is nem egy kritikus tömegnek, ami üzletileg is értelmezhető egy ekkora behemótnak. Erre az egyik legjobb példa az Avatar: The Frontiers of the Pandora, amit még én is lehúztam és szapultam eleinte. Tény, hogy egészen sokáig gagyinak tűnt a sztori, idétlennek a játékmenet, de adtam neki egy utolsó utáni esélyt, és egyszer csak átkattantak a dolgok. A vége pedig az lett, hogy az említett hibák ellenére fél éven keresztül püföltem napi szinten a gépet miatta, és úgy álltam fel a végén, hogy ez volt az egyik legkirályabb játékos élményem.
Az Ubisoft félelmetesen jó a mítoszteremtésben, hogy tényleg aprólékosan kidolgozott, gyönyörű látványvilágú világokat pakoljon a játékosok elé, ami tényleg remek.
Az viszont nem, hogy a történetre, a karakterek kidolgozására hagyományosan nem figyelnek eléggé oda. A játékaik sztorivonala általában bárgyú, sokszor még a főszereplők is idegesítőek, nehéz velük azonosulni. A humor, az irónia és önirónia fájdalmasan hiányzik Amikor pedig valaki kiad pártízezer forintot valamiért, akkor ezeket is joggal várná el a remek grafika, a stabilitás és a kiváló kezelhetőség mellett.
A legidegesítőbb, hogy hiába szidja emiatt a céget a fél világ, az láthatóan nem akar tudomást venni a teljesen jogos kritikákról. Pedig ezek olyan tényezők, amelyek például a Cyberpunk 2077-et a csúcsra emelték, annak ellenére, hogy maga a program sokáig komoly technológiai kihívásokkal küszködött.
Mindenki mást akar
A pletykák szerint a tulajdonosok egy része – élükön a Tencent nevű kínai mega-konglomerátummal – amellett kardoskodik, hogy vágják miszlikbe a vállalatot, és szervezzenek ki néhány sikeres szériát egy külön cégbe. Ez pedig egyben a Guillemot család uralkodásának végét is jelentené, jó néhány játék kivégzésével együtt.
Azt is rebesgetik, hogy a Tencent egy ideje belülről szabotálja a hatékonyabb működést annak érdekében, hogy végül olcsóbban juthasson hozzá a romokhoz.
A cégben 1 százalékos tulajdonrésszel bíró AJ Investments vezetője pedig tüntetést szervez, és perrel fenyegetőzik, mondván a vezetőség fontos információkat hallgat el a részvényesek elől. Ez jól jelzi, hogy mekkora a káosz. Láthatóan mindenki mást akar. Olyan, mintha a Ubisoft tulajdonosa teljes erőből húznák ellentétes irányokba a szekeret, így nem csoda, hogy a vállalat nem halad sehova.
Utolsó dobás
A Ubisoft sorsa idén így vagy úgy eldől. Mostanra egyetlen dobása maradt, a már említett, balhés Assasssin’s Creed: Shadows, amely komoly csúszás, több halasztás után végül 2025 tavaszán megjelent.
Ez az a program, amely számos szempontból határvonalat jelent, hiszen itt debütál a régóta fejlesztett új grafikus motor, amely a tervek szerint az elkövetkező években kiszolgálná a vállalatot.
A képlet egyszerű: amennyiben az eladási adatok kilőnek, és a játékosok-kritikusok elégedettek lesznek a látvánnyal is, azaz az említett új motor életképesnek bizonyul, akkor az Ubisoft megmenekül, vagy legalábbis időt nyer.
Egy leány lehet a megmentő
A Shadows megérkezett, és ha végül a dolgok rosszul alakulnak, akkor is el lehet mondani, hogy a búcsú káprázatos lett. Az új Assassin’s Creed játék ugyanis egy mestermű.
Maradtak a már bevált open world receptnél, azaz a játéktér szabadon bebarangolható, felfedezhető. De a terület valami döbbenetesen nagy, elképesztően kidolgozott, változatos, hangulatos. Tele erdőkkel, mezőkkel, hegyekkel, völgyekkel, sűrű erdőkkel, településekkel, katonai táborokkal, templomokkal, barlangokkal.
A növényeket cibálja a szél, állatok rohangálnak, a vadonban utazókkal, kereskedőkkel, parasztokkal, banditákkal, ellenséges harcosokkal, magányos szamurájokkal lehet találkozni. Ezúttal is sikerült egy élőnek tűnő ökoszisztémát, azaz virtuális világot letenni az asztalra.
A Ubisoft ezen a téren hagyományosan erős, de most még magukat is sikerült fölülmúlni.
A látvány szédületes, a már említett grafikus motor nagyon-nagyon meggyőzőnek tűnik. Stabil, nem omlik össze, nem akad, nem a mozgások visszaadása pazar. A széria védjegyének számítanak az akrobatikus mozdulatok, a tetőkön, fákon való ugrabugrálás. Ennek visszaadása olyan jól sikerült, hogy a végeredményt még profi parkourosok is méltatták.
Valóban bekerült a programba a fekete bőrű szamuráj harcos, aki felett néhányszor át lehet venni a vezérlést. De a főszereplő egy ízig-vérig japán, konkrétan egy Naoe nevű fiatal hölgy, aki a kezeink alatt válik egy profi shinobivá.
Ezúttal is a gonosz templomos testvériség ellen folyik a küzdelem. De ezúttal nem csupán a háttérhatalmat, a korrupt vezetőket, bérgyilkosokat, katonákat kell legyőznie, hanem egy füst alatt meg is kell mentenie a Ubisoftot, ami eléggé epikus kihívás.
Japángyalázás?
A megjelenés előtt rengeteg kritika érte a Shadowst, hogy megalázza hagyományokat, de erről a valóságban szó sincsen. Megjelennek a japán képzőművészeti alkotások, odafigyeltek, hogy a szereplők ruhája hitelesen legyen, japán zene szól a háttérben, és a házak, paloták is idézik a felkelő nap országának építészeti hagyományait.
Persze, ez nem egy dokumentumfilm, amit látunk az nem a valóság, de egy laikus számára abszolút hitelesen adja vissza a középkori Japán világát.
A készítők érezhetően komoly kutatómunkát végeztek, ízlésesen és érzéssel nyúltak az ország történelméhez és hagyományaihoz. Egy rossz szót nem lehet szólni a végeredményre, sőt.
Most látszik csak igazán, hogy mennyire nonszensz volt a mesterségesen gerjesztett gyűlöletkampány. Mondhatnánk, hogy nevetséges az egész, ám távolról sem az, hiszen ismét bebizonyosodott, hogy a gamer társadalom mennyire gyorsan és könnyen befolyásolható és hiszterizálható.
Hogy a dolog milyen komoly, azt jól jelzi, hogy a vállalat a kanadai titkosszolgálat, illetve ügyvédek segítségét is kérte, hogy a premier után megóvja a fejlesztőket a zaklatóktól, fenyegetőzőktől.
Megéri az árát?
A legnehezebb fokozaton játszva a kihívás óriási, gyakorlatilag egy rossz mozdulat és már ki is filéznek, ami pumpálja rendesen az adrenalint. A harcrendszer kiváló, ezúttal sem hiányoznak a szerepjáték elemek, azaz a felhasználó bizonyos korlátok között a saját ízléséhez szabhatja, hogy a karakter miben legyen erős és gyenge. A döntéseink pedig befolyásolják a végkimenetelt, ami azt sejteti, hogy akár többször is újra lehet játszani.
Egészen döbbenetes mennyiségű időt lehet vele eltölteni, hisz egy hét után az az érzése az embernek, hogy a felszínt karcolgatja, és nagyon messze van a vége.
Megjelenik az összes lehetséges platformra (PC, Xbox, PlayStation) és bár nem egy olcsó darab, hiszen a legolcsóbb verziója is durván 25 000 forintba kerül. De ennyit bőven megér, legalábbis annak, aki minimális mértékben is kedveli az ilyen nyílt világú kaland-akció programokat.
Mindent mérlegre téve nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az utolsó mentőövön nem fog múlni semmi.
Naoe és az Assassin’s Creed: Shadows képes lehet arra, hogy megmentse a Ubisoftot. De hogy ez valóban összejön-e, az csak néhány hét múlva fog kiderülni, és immár nem a cég kezében van a saját jövője. Mindenesetre az reményt keltő lehet, hogy néhányan már az Év Játékaként emlegetik. Még az is benne van a pakliban, hogy temetés helyett újjászületésnek lehetünk tanúi.
The post Egy törékeny leánynak kellene megmentenie a csődtől a pusztulás felé tartó gamer óriáscéget appeared first on Forbes.hu.
