Az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatalának (UNODC) jelentése alapján a klímaváltozás okozta természeti katasztrófák, valamint a regionális, illetve helyi válságok és fegyveres konfliktusok következtében világszerte jelentős mértékben emelkedett az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények száma – számol be az MTI.
A dokumentum szerint a regisztrált áldozatok száma 2022-ben, a legutolsó olyan évben, amelyről átfogó adatok állnak az ENSZ rendelkezésére, 25 százalékkal haladta meg a koronavírus-világjárvány előtti, 2019-es szintet. Az emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények számának 2020-ban bekövetkezett meredek csökkenése a következő évre nagyrészt megszűnt.
A jelentésben egyaránt kitérnek a kis- és nagykorú áldozatokra, és arra is, hogy sok kiskorút kényszermunkára is kényszerítenek. „A bűnözők egyre gyakrabban kényszerítik az embereket kényszermunkára, egyebek között azért, hogy kifinomult online csalások és internetes csalások végrehajtására kényszerítsék őket, miközben a nők és lányok szexuális kizsákmányolás és nemi erőszak veszélyének vannak kitéve” – olvasható a jelentésben.
A 2022-es adatok szerint a világban zajló emberkereskedelem csaknem 70 ezer áldozatának 38 százaléka volt gyermek. Az áldozatok legnagyobb csoportját továbbra is a nők alkotják (39 százalék), őket követik a férfiak (23 százalék), a kiskorú lányok (22 százalék), végül a kiskorú fiúk (16 százalék).
Az emberkereskedelem célja az ENSZ szerint elsősorban (60 százalékban) a szexuális kizsákmányolás, majd a javarészt férfiakat és fiúkat érintő kényszermunka következik. Az emberkereskedelem áldozataként azonosított fiúkat esetenként bűnözésre és koldulásra kényszerítik. Egyre növekvő számuk a jelentés szerint összefüggésben állhat az Európába és Észak-Amerikába felnőtt kísérő nélkül érkező kiskorúak beáramlásával.
Noha az emberkereskedelem számos útvonalon zajlik szerte a világon, legtöbb áldozata (26 százalék) 2022-ben a szubszaharai, fekete-afrikai térségből származott. Feltehetően a migrációs hullámok következményeként az esetek száma emellett Észak-Amerikában, valamint Nyugat- és Dél-Európában volt a legmagasabb.
The post Egyre fokozódik a globális emberkereskedelem first appeared on National Geographic.