Közzétette az Oktatási Hivatal a tavalyi kompetenciafelmérés eredményeit, az online teszteket 3050 intézmény több mint 584 ezer tanulója töltötte ki az előző tanév második felében.
A Népszava ismertetése szerint matematikából a 11. évfolyamos diákok rontottak leginkább az előző évhez képest: 2023-ban 1755 képességpontot szereztek, míg legutóbb 1709-et, ami 46 pontos csökkenés. A 7. évfolyamosok 38 ponttal, a 9. évfolyamosok 31 ponttal, a 6., 8., és 10. osztályosok 8-15 ponttal szereztek kevesebbet ebből a tantárgyból.
A szövegértésben is a 11-esek teljesítménye romlott a legnagyobb mértékben, egyetlen évfolyam, a hatodik volt, ahol némi javulás volt az előző évhez képest.
A kormány nemrég még azt tervezte, hogy már idén már emelt szintű érdemjegyekkel osztályozták volna a kompetenciamérés eredményeit, az osztályzatok pedig az év végi jegyekbe és a középiskolai felvételin elérhető pontszámokba is beleszámítottak volna. Ettől a tervtől azonban egyelőre elálltak.
The post Egyre gyengébbek a magyar diákok a kompetenciamérések szerint first appeared on 24.hu.

