Elérte Nagymarost a dunai árhullám

Nagymarost is elérte a Dunán levonuló árhullám, ahol a helyi lakosok bíznak abban, hogy a most először alkalmazott mobilgát megvédi a folyó közelében álló ingatlanokat. A gát 2 és fél kilométer hosszan védi a Dunakanyar festői települését és annak házait.

Krajcsik György

Az itt lakók együtt élnek a Dunával, szívükön viselik az árvízi helyzetet is, ami tudják, hogy a folyó velejárója. Sokan segítenek ebben a nehéz helyzetben, összefognak és a maguk módján részt vesznek abban, hogy mentsék azt, ami menthető.

Krajcsik György

A Duna partja most víz alatt áll, ahol nem is oly rég még kirándulók és a helyiek sétáltak miközben a lassan andalgó Dunában gyönyörködtek. A parton álló fák is a vízben állnak, talán a koronájuk teteje fog majd csak kilátszódni a legmagasabb vízszintnél.

Krajcsik György

Krajcsik György Kőbányán él, de nagyon gyakran ellátogat Nagymarosra, ami az egyik kedvenc helye. Amikor az időjárás engedi biciklivel tesz a Duna partján kirándulást, de tegnap délben vonattal látogatott el a településre.

Szerettem volna megnézni az áradó Dunát, mert minden „arcát” kedvelem. Igaz még nagyon sokat fog emelkedni, mire a tetőzést eléri, de már most is magas volt a vízállás, és azt a bicikliutat is elzárta, ahol nem is olyan rég még két keréken kirándultam

– mesélte el Krajcsik György a Sokszínű vidék megkérésére tegnapi látogatásának a történetét, melynek alkalmával fotókon is megörökítette a medréből kilépett folyót.

Krajcsik György

György elmondása szerint a Duna folyása nyugodt volt, és majd fél órán keresztül figyelte a folyót, ami egyre jobban elfoglalja azt, ami az övé.

Nagymarosnál a komp már nem közlekedik, néhány partra vezető utca is le van zárva. Akik mégis szeretnének eljutni Visegrádra, azok csak jókora kerülővel tehetik meg, a budapesti Megyeri hídon vagy az Ipoly-hídon keresztül.

A cikkben szereplő fotókat Krajcsik György készítette.

Kapcsolódó
Adonyban 50 embert telepítenek ki az árvíz miatt
Az önkormányzat ideiglenes szállásokat hoz létre.

The post Elérte Nagymarost a dunai árhullám first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed