Életmentő műtétet hajtottak végre Gedó Györgyön, a müncheni olimpia papírsúlyú bajnokán, aki január 19-én, a Veterán Bunyósok Alapítványának összejövetelén kapott agyvérzést.
„Megoperálták, életmentő műtétet kellett végezni rajta, de azóta már jobban van. Enni is tudott, beszél is, magánál van, és nincs bénulása szerencsére.
A járvány miatt nem lehet hozzá bemenni a kórházba, de az orvosok optimisták, tájékoztatják a fiát a hogylétéről. Szurkolunk Gyurinak, hogy legyőzze ezt a bajt is
– mondta Csötönyi Sándor, az ökölvívó-szövetség korábbi elnöke a Blikknek.
Gedó 1957-től a Békéscsabai Építők Előre, 1965-től a Magyar Pamut, 1967-től a Budapesti Vasas versenyzője volt., 1968-tól 1980-ig szerepelt a magyar válogatottban. Első jelentős eredményeként 1969-ben megnyerte a bukaresti Európa-bajnokságot, címét két évvel később Madridban megvédte,1975-ben, Katowicében Eb-bronzérmes lett.
Négy olimpián is szerepelt: 1968-ban, Mexikóvárosban sérülés miatt fel kellett adnia a további küzdelmeket, négy évvel később, Münchenben, az észak-koreai Kimet legyőzve aranyérmet szerzett, majd Montrealban és Moszkvában is az ötödik helyen zárt.
The post Életmentő műtéten esett át a müncheni olimpiai bajnok, Gedó György first appeared on 24.hu.