Elindult a józsefvárosi magányos templomtorony körbeépítése

Az Ismeretlen Budapest sorozatunkban 2015 óta bemutatott, rossz állapotú épületek egy része mostanra nyom nélkül eltűnt, vagy épp felismerhetetlenül átalakult, akadnak azonban olyan esetek is, amelyekben végül rámosolygott a szerencse az egyre veszélyesebbé váló romokra: ilyen a józsefvárosi magányos templomtorony is, amiről először közel kilenc évvel ezelőtt írtunk hosszú cikket.

A Vajda Péter utca derekánál, a MÁVAG által építtetett Kolónia, illetve a kisházas beépítések dominálta Tisztviselőtelep határán álló  épület telkén eredetileg a szomszédos iskolaépület (Lechner Ödön és Reichl Kálmán, 1913–1924) tornaterme állt, amit a harmincas évek elején a saját templommal nem rendelkező kőbányai evangélikusok kaptak meg, majd a gellérthegyi sziklakápolnát, a lillafüredi Palotaszállót, illetve a visegrádi Salamon-torony konzerválással egybekötött átalakítását is jegyző Lux Kálmán (1880–1961) 1934-re alakított használható templommá.

Az épp kilencven éve beköltöző gyülekezet ennyivel nem elégedett meg, így Lux folytatta a tervezést, aminek eredményeként 1936-ban már kecses torony is magasodott az egykori tornateremhez ragadva:

Déri József-gyűjtemény A templom fénykorában, a mára sisakját vesztett toronnyal.

A Pasaréti téren álló Páduai Szent Antal-plébániatemplom (id. Rimanóczy Gyula, 1932–1934) tornya által inspirált struktúra, illetve a gyülekezeti terem végül alig négy évtizeden át adott otthont az egyre kisebb létszámmal tartott istentiszteleteknek, hiszen az egyházközség a hetvenes évek hajnalán az épület hátrahagyása mellett döntött.

A harangok 1974-ben a boldogkőváraljai templomba kerültek, ezzel párhuzamosan pedig megjelent a Badacsonyi Állami Gazdaság, amely megvásárolta az ingatlant, hogy főleg Traubisodát tároljon benne. Nyolcvanas években nemesített badacsonyi szőlőoltványokat is árusítottak itt, így bátran mondhatjuk, hogy a cég minden lehetőséget megragadott a hasznosításra, nagy felújításban azonban nem gondolkodtak.

1994-ben még biztosan a balatonvilágosi Traubi-töltőüzem diszkontraktárát találhattuk volna a helyszínen, ahol némi kopogtatás után a bolti árnál olcsóbban juthatott hozzá az ember a kedvenc szőlős üdítőjéhez, a kapuk rövidesen azonban bezárultak, az épület pedig 1999-ben a Kőbányai Evangélikus Egyházközség tulajdonába jutott. Rövidesen aztán kiderült, hogy nincs pénzük a felújításra, így a tornateremként született részt tizenöt évvel ezelőtt nyomtalanul lebontották, a már akkor is szörnyű állapotúnak látszó torony azonban állva maradt.

Wikimedia Commons

A mindössze tizennégy négyzetméter alapterületű, vasbeton vázas építmény puszta létezésével is lyukat vágott a gyülekezet kasszájába, hiszen a kötelező jégtelenítés, illetve a minimális állagmegóvás is jókora összegeket emésztett fel, a kétezres években azonban látszott még kiút a helyzetből: a nagy gazdasági világválságot megelőzően előbb egy egyetemi kollégiumot (Luther Otthon), majd a fiatalon elhunyt lelkésznőnek, Andorka Eszternek emléket állító – a mozgássérültek és nem mozgássérültek együttélésére lehetőséget adó – Esztus-házat akarták itt felépíteni, de végül egyik terv sem válhatott valóra.

Farkas Norbert / 24.hu A torony 2022. január 24-én.

Az egyházközség hosszú éveken át próbált túladni az ingatlanon, ez pedig végül 2021-ben sikerült is: a vásárló a tulajdonjog földhivatalban történő bejegyzése előtt mindössze három héttel alapított projektcég, a Telek Torony Kft. volt, ami úgy döntött, hogy a velük megegyező tulajdonosi hátterű Lightouse Operations nevű céget hívja segítségül a torony társasházzal történő körbeépítéséhez.

Az első tervekre 2021 végéig kellett várni: december 16-án eljuttatták a kormányhivatalhoz a vonatkozó tervcsomagot, aminek a nemrég láthatatlanná tett építési adatbázisba feltöltött publikus lapjain egy huszonhét lakásos, irodákat is magában foglaló, egyszintes mélygarázst is rejtő, a magassági határ maximumát (21 méter) nyolc centiméter híján elérő beépítés látszott.

 

A rajzokon egyértelműen látszik, hogy az ekkor még semmilyen védelemmel nem rendelkező tornyot a befektető alig néhány lépésnyi távolságból akarta körbeépíteni, majd kolonáddal kívánta összekötni a régit az újjal.

ÉTDR A 2021-es helyszínrajz.

Lapunk akkori információi szerint a ragasztott téglaburkolattal rendelkező, hatemeletes ház terveit az evangélikus egyház számos épületén dolgozó, Ybl-díjjal is elismert Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) korábbi elnöke készítette el, azok valóra váltására azonban kevés sansz látszott, hiszen 2022 elején már a legnagyobb hazai ingatlanos oldalon próbáltak szabadulni a projekttől: a 469 millió forintos árcímke (a hirdetés fotója egy korábbi cikkünkben jól látszik) végül nem rettentette el az érdeklődőket, egyikük pedig le is csapott a lehetőségre.

A hozzánk két és fél évvel ezelőtt eljutó információmorzsák szerint a vevő egy informatikai cég volt, amely szintén irodaházban gondolkodott, és nem tűnt kizártnak, hogy merőben új tervek mentén próbálják ezt valóra váltani, így a védtelen torony bármelyik pillanatban egy óriási kupac építési törmelékké változhatott volna.

Farkas Norbert / 24.hu Az egykori kapu 2022-ben, rajta az evangélikusok jelmondatával.

A félelmek végül nem igazolódtak be, hiszen egyrészt az ingatlan ekkor mégsem váltott tulajdonost, másrészt pedig a józsefvárosi önkormányzat a 2022. május 5-i képviselő-testületi ülésén egyéves ideiglenes helyi védettséget adott a toronynak, megkötve a gazda kezét.

Tudni kell, hogy a bontási engedély megadásának nincs ismert akadálya, jelenlegi állapota igen leromlott, statikai problémák is fennállnak. Miközben a döntésnek nem célja az új tulajdonos tevékenységének meggátolása, a torony megmaradására esélyt jelenthet az ideiglenes védelem, amennyiben annak építészeti vagy helytörténeti jelentősége igazolódik az eljárás során

írta akkor a kerület honlapja.

Azóta közel két és fél év telt el, forrásaink pedig augusztus elején jelezték, hogy elindultak a munkálatok, így ideje volt utánanézni annak, mi is készül a közel 1100 négyzetméteres földdarabon.

Az építési adatbázis augusztus közepén megszüntetett nyilvános részén olvasható információk szerint a fenti látványterveket is magukban foglaló csomag 2022. május 10-én, öt nappal a józsefvárosi önkormányzat átmeneti védelemmel kapcsolatos döntését követően kapott engedélyt, 2023. december 18-án pedig a kivitelezéshez szükséges elektronikus naplót is megnyitották. Erre 2024. május 23-án újra csak sor került, majd az augusztus 5-i talajmintavétel után elindultak a kezdeti földmunkák.

Mohos Márton / 24.hu A terület augusztus 5-i állapota – a torony mellett jól látszik a talajminta vételéhez szükséges eszköz.

Az építészek feladata ekkorra meglepő módon még nem ért véget: 2024. május 22-én újabb építési engedélykérés indult, amihez hét héttel később, július 16-án egy változási vázrajzot is feltöltöttek, amin immár egy

36 lakásos, de azonos méretű, arányú és arcú struktúra látszik.

ÉTDR

Mindeközben a tulajdonosi háttérben is történt változás: az idei év elején a tulajdonjogot átadták a furcsa nevű Fiumei Virág Zrt.-nek, amelynek neve márciusban tűnt fel a földhivatali adatlapon.

A cégnévnek első hallásra semmi köze sincs az ingatlanpiachoz, ez azonban egyáltalán nem igaz: a 2018 májusában született Fiumei Virág mögött ugyanis az alapítás óta a felvidéki ingatlanpiacon jelen lévő Kreškóci Milan áll, aki – a szlovák korrupciós ügyeket feltáró Zastavme Korupciu egy korábbi írása szerint – a Strabaggal korábban számtalanszor együttműködő Norbert Bödörnek köszönhetően előrejutó Inpakot is kézben tartja.

ÉTDR Az idei engedélykéréshez csatolt helyszínrajz.

A 2021 végén véglegesített terveken jól látszott, hogy a tervezők a gyalogos bejáratot az egykori torony mellé helyezték, az irodákba érkezők pedig a Bláthy Ottó utca felől érték volna el a munkaállomásaikat, egy részük pedig talán a templom tervezett statikai megerősítésének, illetve helyreállításának köszönhetően újra régi fényében ragyogó nyomát is nézhette volna az ablakból.

Mohos Márton / 24.hu A torony 2024. augusztusi, a felújítást megelőző állapota.

Ez mostanra némiképp megváltozott: úgy tűnik, hogy az irodatereket a lakásszám maximalizálása miatt részben száműzték a falak közül, az építési terület határán szabályszerűen kihelyezett felirat szerint pedig az építészeti tervezéshez immár semmi köze Krizsánnak, hiszen generál-, illetve felelős tervezőként a Puskás Ferenc Stadion, a Magyar Zene Háza, illetve a Biodóm tartószerkezete mellett a Blade Runner 2049 díszleteinek egy részét is jegyző Arc-S Engineering & Design Kft.-t jelölik meg, míg a generálkivitelezői posztot a szintén Kreškócihoz kötődő nyitrai Stanter A.S. kapta meg.

Mohos Márton / 24.hu

A torony megmaradása mindeközben garantálttá vált: a képviselő-testület egy év után ellenszavazat és tartózkodás nélkül előbb meghosszabbította az átmeneti védettséget, majd kimondta a végső szót, és véglegesítette a védvonalat – köszönhetően talán a műemléki szakértői szakvéleménynek, ami teljes terjedelmében itt olvasható.

A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy cikkeinkkel ellentétben a maradvány állapota távolról sem kétségbeejtő, a szabad szemmel is jól látható sérülések ugyanis csak felületiek, így a folyamat megállítható, majd visszafordítható, a gondokat pedig talán a harmincas években használt bauxitbeton egyenetlen minősége okozta.

Mohos Márton / 24.hu A terület Bláthy Ottó park felőli arca augusztus 5-én.

Az írás ettől függetlenül arra is felhívja a figyelmet, hogy a torony felső részét egy szakaszon az omlásveszély miatt sűrű fonatú acélhálóval vonták be, a harangokat befogadó felépítmény pedig kritikus állapotú.

A munkák megindulása mindent összevetve akár jó hírként is értékelhető, hiszen a torony a következő egy-két évben megmenekül a végleges meggyengüléstől, a körülötte születő lakóház terveinek minősége, valamint az utcaképet formáló megoldásai azonban nem kimondottan szerencsések, hiszen a profitmaximalizálást elengedve akár olyan beépítés is születhetne itt, amely nem teszi zárójelbe az építészeti értéket.

The post Elindult a józsefvárosi magányos templomtorony körbeépítése first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed