Elkábították, és többen is megerőszakolták az eltűntként keresett lányt

Fogva tartottak, és többen is rendszeresen megerőszakoltak egy eltűntként keresett lányt Bagon. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a gyermek megszökött egy gyermekotthonból, majd elment Bagra az unokatestvéréhez.

A házban tartózkodott L. Lajos is, aki feltehetően kábító hatású szert tett a lány üdítőjébe, amitől a fiatal elaludt. A férfi ekkor meztelenre vetkőztette, majd megerőszakolta. Ezután egy ablak nélküli szobába zárta és 39 éves húga, valamint 46 éves ismerőse felügyeletére bízta.

A kislány nem mehetett ki a házból. A férfi egy hónapon keresztül, szinte minden nap megerőszakolta. Egy alkalommal megfenyegette, és elvette tőle a nyakában lévő láncot.

Mindez nem volt elég, a hozzájuk vendégségbe érkező férfiaknak pénz, illetve kábítószer fejében szintén lehetőséget biztosított a gyerekkel való szexuális kapcsolat létesítésére.

– fogalmazott közleményében a rendőrség.

A kábítószer egy részét a gyanúsítottak fogyasztották el, de a 46 éves férfi eladta a drog nagy részét. A lányt megerőszakoló házigazdát és társait elfogták. L. Lajost emberkereskedelem, szexuális erőszak és kifosztás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. L. Melindának és V. Róbertnek emberkereskedelem miatt kell felelnie. A bíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. Az elfogásokról készült videót ide kattintva nézheti meg.

The post Elkábították, és többen is megerőszakolták az eltűntként keresett lányt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed